Minden, amit a 2023-as WWDC-ről tudni érdemes
Az esemény időpontja, elérhetősége, és a legjobban várt bejelentések.
Az esemény időpontja, elérhetősége, és a legjobban várt bejelentések.
Vázoljuk, hogy hogyan festenek egymás mellett az Apple érkezőben lévő izgalmas új csúcstelefonjai.
Kijelző és kamera fronton is komoly változások várhatók.
Az új processzorok minden korábbinál nagyobb teljesítménnyel kecsegtetnek.
Az Apple jövőre érkező csúcsmobiljai várhatóan újfajta kijelzővel fognak támadni.
Jelen állás szerint a Huawei kínálja a legszuperebb kamerás mobilt.
Lássuk, hogy várhatóan hogyan alakul az iPadOS 17 és iOS 17 készüléktámogatása!
Már nem kell sokat várnunk az Apple újdonságainak hivatalos leleplezésére.
Akad egy olyan terület, melyben fényévekkel jobban áll az Apple, mint a rivális tábor.
Jelen állás szerint az Oppo kínálja a legszuperebb kamerás mobilt.
Sajnos nem tudunk jó hírrel szolgálni a 120 Hz-es panelre vágyóknak.
Az eminens tanulók maximális töltési teljesítménye már bőven 200 W felett jár.
Vajon megéri most beszállni?
Lássuk, hogy melyek a legfrissebb fejlemények az almás logós négykerekű háza táján!
Vázoljuk, hogy körülbelül hogyan festenek majd az Apple idei új okostelefonjai.
Produktivitásnövelő alkalmazások, amik rengeteg időt szabadítanak fel.
A 6 legfontosabb idén érkező újdonság.
Hiába a Leica technika, a Xiaomi 13 Pro kameraszettje nem teljesített túl jól a DxOMark tesztjében.
Hihetetlen, hogy valaki ezeket a szabadalmakat nevetés nélkül beadta.
Egyáltalán mi változott a frissítés után?
Érdekes dolgokra lehet következtetni az összehajtható iPhone-t illetően.
Kérdéses döntést hozott az Apple.
Összeszedtük a legfontosabb rejtett funkciókat, amikről mindenképp tudnod kell.
Az almás logós wearable készülékek a jelek szerint világszerte igen kiválóan fogynak.
Az iPhone 14 és az iPhone 14 Plus hamarosan egy újabb színváltozatban is elérhető lesz.
Mostantól egy új kínai delikvens ül a kamerás mobilok trónján, de videóban még mindig az iPhone-oknak áll a zászló.
Egy új fajta csalás terjed. Mutatunk 3 tippet, amivel védekezhetsz ellene.
Úgy tűnik, hogy az Apple végre rájött, hogy Sir Jony Ive szó szerint pótolhatatlan a számára.
Ezen az almás mobilon már nem a jó öreg Lightning csatlakozó aljzat teljesít szolgálatot.
Lássuk, hogy mennyibe kerül egy iPhone 14 Pro Max gyártása!
Az új almás csúcsmobil nem meglepő módon minden korábbinál magasabb áron debütálhat.
A Vivo X90 Pro+ kameraszettje sokat ígér, de a jelek szerint a gyakorlatban nem teljesít túl jól.
Az előző negyedév bukása után derűlátó a vállalat vezetősége.
A BBC riportere friss interjújában beszélt a témáról az Apple vezérigazgatója.
A napokban új információk szivárogtak ki.
A Samsung új csúcsmobilja jelentősen magasabb áron támad, mint az elődje.
Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sok jóra nem számíthatunk
Tavaly jelentősen csökkentek az eladások, de még az Apple bukta a legkevesebbet.
A zsugorodó okostelefon piacot a jelek szerint jelenleg az Apple uralja.
Adunk 12 tanácsot az új telefonod beállításához.
Adunk 12 tanácsot az új telefonod beállításához.
Az ok a cég eddigi bukásai mögött, ami feltehetőleg a jövőben is okoz még problémákat.
Nem kapcsol be vagy lefagyott az iPhone, itt a megoldás.
Te ismered a háttérben meghúzódó jelentést a mára ikonikussá vált betű mögött?
Lássuk, melyek a legfrissebb fejlemények almás mobil fronton!
A hivatalos bejelentésre várhatóan még a WWDC előtt sor fog kerülni.
A legfrissebb híradások szerint hamarosan véget ér a kompakt készülék pályafutása.
Az új panelek elsősorban szikrázó napsütésben tesznek jó szolgálatot.