Jelentős változást hoznak az iPhone 16 Prók

Almás Pletykák   |   2023.05.12 - 08:05   |   Írta: L Ferenc   |   12383
12. máj Jelentős változást hoznak az iPhone 16 Prók

Az Apple jövőre érkező csúcsmobiljai várhatóan újfajta kijelzővel fognak támadni.

A 2017 őszén debütált iPhone X igen komoly változást hozott magával, ez volt ugyanis az Apple első olyan okostelefonja, melyről eltűnt a kijelző alatti méretes Home gomb és a képernyő feletti káva is jelentősen elvékonyodott. Ezzel egy időben a régimódi 16:9-es képarányt 19,5:9-re cserélte az amerikai gyártó, vagyis a korábbiaknál hosszúkásabbá váltak a kijelzők. 

Ez a 19,5:9-es képarány olyannyira bevált, hogy az Apple aktuális okostelefonjai, a tavaly ősszel debütált 14-es sorozatú készülékek is ilyen kialakítású érintőkijelzőket vonultatnak fel, sőt, az idén ősszel érkező iPhone 15-ösökben is hasonló panelek lesznek. 

Jövőre azonban jelentős változásnak lehetünk majd tanúi, ugyanis az almás ügyekben mindig kiválóan értesült iparági elemző, Ross Young úgy tudja, hogy a 2024 szeptemberében bemutatkozó iPhone 16 Próban és iPhone 16 Pro Maxben a jelenleginél hosszúkásabb kialakítású panelek lesznek.

Az új kijelző specifikációival kapcsolatban egyelőre még sok a találgatás, mindenesetre több mint valószínű, hogy az Apple a jelenlegi 19,5:9-es képarányról 20:9-re vagy 20,5:9-re fog váltani. Ezzel egy időben a képátló minimálisan növekedhet, az iPhone 16 Pro várhatóan 6,1 helyett 6,2 colos, az iPhone 16 Pro Max pedig 6,7 helyett 6,8 colos képernyőt vonultat majd fel.

A Sony kínálatában egy ideje már 21:9 képarányú telefonok is elérhetők. A Samsung csúcsmobiljai közül a Galaxy S23 és a Galaxy S23+ 19,5:9-es, a ceruzával is kezelhető Galaxy S23 Ultra pedig 19,3:9-es képarányú panelt vonultat fel. 

Az alacsonyabb árkategóriában versenyző, szerényebb tudású nem Pro modellek kicsit később, várhatóan 2025-2026 magasságában válthatnak át az új képarányra. Pletykák szerint a "sima" iPhone-ok idén kaphatják meg a Dynamic Islandet és jövőre ugorhatnak fel 60 Hz-ről 120 Hz-es frissítési sebességre. 

Ross Young információi szerint a 2025-ben érkező iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max esetében a Face ID rendszer a kijelző alá lesz rejtve, így ezeken a telefonokon már csak egy kis kameralyuk rondít majd bele a gyönyörű OLED panelbe. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése