Elavult Apple termékek, amiket talán ideje lenne elkaszálni

Almás Pletykák   |   2022.05.06 - 14:59   |   Írta: Hidasi Ákos   |   1979
06. máj Elavult Apple termékek, amiket talán ideje lenne elkaszálni

Az Apple is beleesik időnként abba a hibába, hogy nem hajlandó elkaszálni egyes elavult termékeit. Ezeket vesszük sorba.

Már egy évvel ezelőtt is jelentek meg véleménycikkek a nemzetközi sajtóban arról, hogy miért kellene az Apple-nek ennyi idő után leállítania már az Apple Watch Series 3 forgalmazását. Nos, kiderült, hogy a Series 3 valamiért még mindig megtalálható az Apple kínálatában, azonban nem ez az egyetlen termék, aminek forgalazását talán ideje lenne újra átgondolnia az almás cégnek. 2022-t írunk, vajon miért árulja még mindig ezeket a termékeket az Apple?

 

Apple Watch Series 3

Igen, az Apple még mindig árulja az Apple Watch Series 3-at. Úgy hirdetik, hogy ez most egy belépőszintű modell azoknak, akiknek esetleg még sosem volt Apple Watch-uk, hiszen a 77.990 forintos indulóár mindenképpen vonzóan hangzik. Azonban a Series 3-tól 2022-ben kapott élmény messze nem a legjobb. Sőt, ár-érték arányban is található jobb alternatíva az Apple kínálatában.

Erre remek példa az Apple Watch SE, amellyel csak néhány prémium funkcióról kell lemondani, mint például a mindig bekapcsolt kijelző és az EKG. Az Apple Watch Series 3 ezzel szemben a mai mércével mérve meglehetősen elavultnak számít. A kijelző még mindig ugyanaz, mint az első Apple Watch esetében - szögletesebb, hatalmas keretekkel -, és hiányzik a watchOS legújabb verzióival bevezetett számos watch face támogatása is.

De a kijelzőn és az óralapokon kívül a Series 3-nak van még egy hatalmas problémája: a 32 bites S3 chip. A Series 3 az egyetlen jelenleg kapható Apple Watch, amely még mindig egy régebbi kialakításon alapul, mivel a Series 4 és a később kiadott modellek már 64 bites chipekkel rendelkeznek. Bár a Series 3-on jelenleg a watchOS 8 fut, nem lehet tudni, hogy az Apple következő évre tervezett frissítéseit is megkapja-e.

Ami pedig a GPS-es verziót illeti, az a modell mindössze 8 GB belső tárhellyel rendelkezik, ami rémálommá teszi a felhasználók életét, különösen, ha szoftverfrissítéseket próbálnak telepíteni az órára. Nem ennek kellene egy új felhasználó első Apple Watch-élményének lennie.

 

iPod touch

Talán még mindannyian emlékszünk a régi szép időkre, amikor az Apple minden évben új iPod touchot adott ki az iPhone-ok mellett. Nos, azok az idők elmúltak. A hetedik generációs iPod touch 2019-ben jelent meg, ugyanazzal az A10-es chippel, mint az iPhone 7, és semilyen dizájnbeli frissítést vagy változtatást nem tartalmazott. Frissítés pedig azóta sem érkezett hozzá.

Nagyon nehéz jó okot találni arra, hogy az Apple még mindig ezt az iPod touch modellt árulja. A négy hüvelykes képernyő és a régi chip, valamint a gyenge akkumulátor-üzemidő miatt messze nem ideális játékra, és még Touch ID sincs rajta a home gombba építve, ami az Apple Pay-hez lenne hasznos.

Bizonyos vélemények szerint az Apple igazi játékkészülékké tudná alakítani az iPod touchot, ha akarná, de úgy tűnik, hogy a vállalat nem kifejezetten ebbe az irányba tervez tovébbmenni.

Érkezhetne az ellenérv, miszerint az iPod még mindig egy jó opció a gyerekeknek vagy az új iOS-felhasználóknak, de ezen a ponton egy jogosan elfogadható cáfolat az érvvel szemben a kérdés, hogy vajon miért venné meg bárki épp ezt a modellt ennyi remek alternatíva mellett? A 128 GB-os iPod touch 299 dollárba, vagyis 124.990 forintba kerül. Viszont egy kis szerencsével egy jó akciót kifogva az iPhone SE-t is meg lehet kapni hasonló áron. Ráadásul az iPhone SE valamivel nagyobb képernyővel, Touch ID-val, jobb kamerákkal, az Apple legújabb chipjével és egy teljesértékű telefonbelsővel érkezik.

Arról nem is beszélve, hogy a 134.990 forintba kerülő belépőszintű iPad sokkal jobb, mint egy iPod touch annak, aki az iOS használatával szeretne megismerkedni.

 

Apple TV HD

Végül, de nem utolsósorban a negyedik generációs Apple TV, más néven Apple TV HD. A helyzet itt is hasonló, mint az Apple Watch Series 3 esetében - adott egy öt évvel ezelőtti termék, ami nehezen lenne olcsónak mondható, cserébe viszont nem is a legjobb élményt nyújtja.

 

Valójában az Apple egyelőre úgy tűnik, még nem döntötte el, hogy az Apple TV-t streaming eszköznek, játékeszköznek vagy mindkettőnek szánja. Streamingeszköznek ugyanis túl drága az Apple TV, játékeszközként azonban nem rendelkezik olyan játékokkal, amik indokolttá tennék megvásárlását.

De ha konkrétan az Apple TV HD-ről beszélünk, a 149 dolláros, vagyis 59.990 Ft-os ár egy kicsit túl drága egy 2017-es készülékért, amely forgalmazását és támogatását bármikor beszüntethetik. Érdekesség ugyanis például, hogy az Apple TV HD még mindig ugyanazzal az A8-as chippel működik, mint az iPad Air 2. Véleményem szerint az Apple-nek érdemes lenne vagy beszüntetnie tehát az Apple TV HD-t, és a nagyobb teljesítményű modellekre koncentrálnia, vagy olcsóbbá kellene tennie a HD modellt azon felhasználók számára, akik csak egy streaming eszközt szeretnének.

 

Az Apple sem akarja, hogy megvegyük ezeket a készülékeket.

Az egészben a legviccesebb, hogy még az Apple sem igazán akarja, hogy bárki megvegye ezeket a termékeket. Ha egy iStyle (vagy külföldön akár egy Apple Store-ban) járunk, hamar feltűnik, hogy az egyik felsorolt termék sincs kiállítva az üzletekben. Nincs róluk említés sehol, nem is beszélve arról, hogy hány év telt el azóta, amikor ezek a termékek kirakatban voltak. Ha tehát 2022-ben vásárolni szeretnénk egy Apple Watch Series 3-at vagy egy iPod touch-ot, akkor meg kell kérdeznünk egy alkalmazottat, aki valószínűleg egy szekrény mélyéről ekő tud keresni nekünk egyet.

Ha viszont az Apple pontosan tudja, hogy ezek a termékek elavultak, akkor miért árulja és támogatja őket frissítésekkel továbbra is? Az Apple Watch Series 3-mal és az Apple TV HD-vel kapcsolatban nincs válaszom az előbbiekben feltett kérdésemre, de úgy gondolom, hogy az Apple egyelőre nem áll készen feladni az iPod márkát, még akkor sem, ha ez egy elavult termék további forgalmazását jelenti, amely nagyon limitált érdeklődésre tart számot.

Forrás: 9to5Mac

 

Kapcsolódó cikkek: 




Kommentek megjelenítése