1899・AppleTV (Netflix)

AlmaBlogger   |   2023.01.16 - 17:35   |   Írta: Ca$h   |   21556
16. jan 1899・AppleTV (Netflix)

A Dark készítőinek új sorozata

A dátum 1899 október 19. a Kerberos névű hajó több mint ezer utassal elindul Angliából, az uticél Amerika a lehetőségek országa, az utasok többsége nem titkoltan azért indul neki a nagy kalandnak, hogy új életet kezdjen egy olyan világban ahol minden lehetséges. Négy hónappal korábban a hajó testvérhajója a Prometheus nyom nélkül eltűnt, megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag ráadásul ugyanezen az útvonalon, úgyhogy a hajón lévő feszültség szinte tapintható. Nagyjából az út felénél járhatnak amikor segélyhívó jeleket kapnak az eltűntnek hitt Prometheusról. A hajó kapitánya Eyk Larsen (Andreas Pietschmann) nem sokat habozik, maga mellé vesz a legénységből pár embert és a titokzatos Maura Franklint (Emily Beecham) is maga mellé veszi, aki egyébként orvos és úgy gondolja, hogy talán szükség lesz a segítségére. Amikor viszont a hajóra érnek az teljes kihalt, kísérteties, semmi jót nem sugall, már éppen el akarják hagyni a Prometheust amikor egy szekrénybe zárt kisfiúval (Flyn Edwards) találkoznak. A fiú egy szót se szól, látszik rajta hogy komoly traumákon kellett keresztül mennie, amikor viszont visszaérkeznek a Kerberosra furcsa dolgok történnek, olyanok amikre nem igazán van magyarázat.

A 2017-es Dark döbbenetesen jól sikerült, kicsit furán fog ez hangzani de szerintem a legtöbb ember nem tudta elképzelni hogy a Cobra 11 hazája képes ilyen minőségű sorozatot is csinálni. Az egész produkcióról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, legyen szó színészekről, operatőri munkáról vagy a zenékről, döbbenetes volt ez nem vitás és a történet? Hát az meg olyan szinten összetett, bonyolult és intelligens, hogy ember legyen a talpán, aki első megnézésre megértette. Nem kevés odafigyelésre és koncentrációra volt hozzá szükség a végeredmény meg magáért beszélt. Nem akarták elhúzni, nem akartak túlzásokba esni, így is kellett mind a három évad ahhoz, hogy végre helyére kerüljön minden és megértsük és tiszta legyen a kép. Miért fontos ez? Hát azért kérem szépen mert nem volt vitás, hogy ez a fantasztikus filmes csapat be fog robbanni a showbizniszbe és hogy újra esélyt fognak arra kapni, hogy villantsanak.

Ők akartak is, hiszen az 1899-et már rögtön a Dark után forgatni akarták, de jött ugye a csúnya és gonosz Covid, szóval csak csúszott és csúszott és ki kellett erre találni valami új módszert. Hallani lehetett egy teljesen új technológiáról, ami kicsit hasonlít a blue-screenre, csak annak a modern és sokkal komolyabb verziója. A neve „Volume” akit komolyabban érdekel mit is jelent ez, a sorozat után lesz egy közel egy órás dokumentumfilm amiben gyönyörűen meg is mutatják. Naszóval, végre elkészült, itt van nekünk és mi nagyon örülünk neki vala. Az 1899 több szempontból is monumentális produkció, de a legkomolyabb feladat az volt, hogy már a forgatókönyv írása közben tudta a rendező páros, hogy ez egy olyan történet lesz amiben rengeteg nemzetiségű színészt akarnak alkalmazni, ami ugye egyértelműen nem kevés kihívással jár. Össze se tudom számolni hány nyelvvel fogunk találkozni a nézése közben, már ha eredeti nyelven nézzük (erősen javallott), lesz angol, német, francia, spanyol, portugál, dán, mandarin, lengyel és még sorolhatnám. Namost az érdekes az, hogy minden szereplőt az eredeti országból hívták össze, az angol volt a közös nyelv, de azért szükség volt tolmácsokra is, nem kevésre, szóval érdekes lehetett ez a forgatás az nem vitás, főleg a rendezőnek volt igazi kihívás, de végül csak megoldották.

Az rögtön az első pár percből érződni fog, hogy ezt bizony a Dark készítői csinálták, a hangulata az egész atmoszférája nagyon hasonlít az elődre. Persze ne számítson senki ugyanarra mert ez nem a folytatás ez egy teljesen más történet, más csavarokkal más dinamikával. Egy kicsit talán lassabb, mint a Dark, ezt sokan kritizálták is, bevallom szerintem nevetséges ezen görcsölni, akinek nem tetszik ez a tempó az hagyja abba nem kötelező nézni, én élveztem minden egyes másodpercét és soha egyszer nem éreztem azt, hogy pörgősebbnek kellene lennie. Ahogyan a Darknál itt is meg kellett találni azt a tempót és hangulatot amivel elő lehet adni egy ilyen komplex és összetett történetet, több mint egy tucatnyi főszereplővel nem kevés időre van ahhoz szükségünk hogy mindenkit megismerjünk, megértsünk és hogy megkedveljük őket, értve a motivációjukat, céljukat, múltjukat satöbbi. Mindig nehéz feladat ilyen sok szereplővel dolgozni, de higgyétek el nekem, hogy már az első évad végén érteni fogjátok hogy miért volt erre szükség és hogy miért ilyen fontos hogy mindenkit megismerjünk. Van egy sajátos dinamikája és kapcsolatrendszere az egész történetvezetésnek, amit nem tudom hogyan lehetett volna izgalmasabbá tenni. Eleve ha nem tetszik egy film vagy sorozat tempója akkor nem kell nézni, a készítők emellett voksoltak fogadjuk el. Nekem nem volt vele semmi gondom, szerintem fantasztikus lett ez a sorozat így is.

A Dark erőssége a történetben, a karakterekben és a hihetetlenül intelligens fordulatokban rejlett. Ezeket mind meg fogjuk találni az 1899-ben is. Ahelyett hogy örülnénk annak, hogy ebben a történetben mindenkinek csak egy énje van a három helyett itt megy a görcsölés azon hogy túl lassú. Nem igazán értem de hagyjuk is. Lényeg a lényeg, nagyon szépen felépítik a karaktereket és kezd kibontakozni megint valami nagyon egyedi, valami nagyon különleges csavar. Eleinte nem is igazán fogjuk érteni, hogyan is van ez az egész és miközben nézzük már azon agyalunk, hogy vajon mi lesz a megoldás és hogy vajon meg fogjuk-e érteni az első évadban. Mert ugye a Dark első évadja után igaz választ kaptunk pár kérdése, de minden válasszal három másik kérdésünk született. Hát itt ez most se lesz másképp, látszik hogy ugyanazok a készítők, számomra a végkifejlet amire szerencsére sor kerül az utolsó részben elképesztő volt. Sok mindenre számítottam, de erre nem. Kicsit utánaolvasva a dolgoknak kiderül, hogy ezt a sorozatot is három évadosra tervezték, szóval innentől fogva jöhetnek az imák hogy léccilécci Mr. Netflix ne kapjon ez is kaszát mint oly sok másik mestermű manapság. Illetve ha folytatják akkor mégis hogyan tovább? Sok elemet fogunk találni más sorozatokból, nem mondanám teljesen eredetinek ezt sem, de nincsen új a nap alatt maximum csak kicsit átköltött ugyebár. Csodát senki se várjon tőle, de ha igazán jót akarunk szórakozni akkor ne hagyjátok ki. Látványos, érdekes, izgalmas, eredeti sorozat lett ez is, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Update: január elején természetesen kiderült, hogy ezt a fantasztikus sorozatot is kaszálta a Netflix, annak ellenére, hogy nem voltak olyan rosszak a mutatói. Több pletykaforrásból is azt hallottam, hogy könnyen lehet a Netflixet felvásárolja a Disney, régóta hallani híreket arról, hogy a csatorna komoly anyagi gondokkal küzd, ez a rengeteg kasza arra enged engem következtetni, hogy hamarosan történni fog valami ezügyben és ez olyan dolog lesz aminek mi sorozatrajongók nem nagyon fogunk örülni.

 

Szerintünk: 4/5 | IMDb: 7.7 | Rotten Tomatoes: 79% | Metacritic: 66
1899 (season 1 | 2022)

Rendezte: Baran vo Odar
Írta: Baran bo Odar, Jantje Friese, Juliana Lima Dehne, Emil Nygaard Albertsen, Emma Ko, Coline Abert
Zene: Ben Frost
Szereplők: Emily Beecham, Aneurin Barnard, Andreas Pietschmann, Miguel Bernardeu, José Pimentao, Isabella Wei, Gabby Wong, Yann Gael, Mathilde Ollivier, Jonas Loquet, Rosalie Craig, Maciej Musial, Clara Rosager, Lucas Lyngaard Tonnesen

Játékidő: 8x 1óra

 

 

Ha rendelkezel Netflix előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is!

 

Kapcsolódó tartalom:

>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon

>>> Netflix applikáció

>>> She-Hulk sorozatkritika

>>> Apple Original filmek 2022

>>> Eufória sorozatkritika

 


Kommentek megjelenítése