Az Apple csalódás csalódás hátán? - szubjektív

AlmaBlogger   |   2016.10.28 - 19:43   |   Írta: Pausch Rita   |   10523
28. okt Az Apple csalódás csalódás hátán? - szubjektív

Vajon ez meddig mehet így?

Egy Apple tematikájú oldal szerkesztője és írójaként talán az lenne a dolgom, hogy mosolyogva bólogassak, és úgy tegyek, mintha nem lenne baj. Vagy magam alá csapott (nem létező) farokkal csendben várjam a vihar végét. Egyiket sem fogom tenni. Leírom nyíltan, hogy most mit látok.    

Három éve, amikor az oldalhoz kerültem, az Apple még vadul csúcson volt. A kreatív szakmában könnyes szemekkel mondták ki a Mac nevét, a felhasználók pedig a veséjüket árulták, hogy iPhone-t vehessenek, annyira akarták. Az emberek hittek az almás cég termékeiben és vadul védték, ha valaki meg merte pendíteni azt a már akkor elindult folyamatot, ami mostanra egyértelművé vált: az Apple-nél baj van!

 

 

Láttuk már az iPhone 7 bemutatóján is, de még elvarázsolt a fényes kozmoszfekete máz. Azt ugyanis be kell ismerni, hogy az Apple még mindig ért a dizájnhoz, még akkor is, ha már csak a csomagolásról is van szó… Az iPhone 7 és az új MacBook Pro is nagyon szép!

A tegnapi Mac eventen viszont az, amit eddig nem akartunk meglátni, nyilvánvaló lett. Az eseményt megelőzően az újságírók arról számoltak be, hogy az előtérben rezignált várakozás, nyugalom és csend ült. A sajtó képviselői a Vine videómegosztó megszűnéséről beszélgettek, ahelyett, hogy bőszen találgatták volna, mi minden kerül az új MacBook Próba. Hát… Nagyjából egy Touch Bar és egy Touch ID érkezett. Érintőcsík a funkcióbillentyűk helyett? Ezt már láttuk valahol egy pár éve. Node, ki emlékszik már arra? Ujjlenyomat leolvasó egy laptopban? Hát, ilyen is volt már… Nem egészen ezt reméltük, nem ennyit reméltünk.

Miközben az egyre erősödő konkurens, a Microsoft mindössze egyetlen nappal korábban olyan gépet tett le az asztalra, amit meglátva kiszaladt a számon: „Na, ez innováció!”.

 

 

Az Apple-t övező dicsfény minden egyes bemutatóval halványul. A kisebb és nagyobb csalódások most már a keynote megszokott velejáróivá lettek. Az egy-egy, szerintük „egetverő”, „legleg” „újdonság” bemutatásakor a közönség soraiból egyre kisebb ováció hallatszik. A közösségi oldalakon a hozzászólók pedig már nem éltetik, hanem temetik az almás céget. Az egyetlen, ami megmaradt az innovatív, provokatív, „think different” Apple-ből mostanra az a sznobság és az árszínvonal.

Nagyon remélem, hogy az elemzőknek lesz igaza. Remélem, hogy mindez csak egy „kis” mélyrepülés az új felemelkedés és szárnyalás előtt. Remélem, hogy a 2017-es iPhone megtöri a lejtmenetet és a tízéves modell nem csak tudni fogja azt a sok fejlesztést, amit az androidos készülékek már jóideje tudnak, de az Apple régi palettájáról kap majd új színeket – természetesen átvitt értelemben – és iOS-szel fűszerezve. Remélem, hogy a nagy, szeptemberi keynote-ra az új, fényes fehér ájfon után érkezik az 5K Cinema Display, amit egy olyan MacBook Pro bemutatása követ, ami egy „csíkon” túl is tényleg megújul. Az új iPadek egetverő újdonsággokkal rázzák meg a lefelé menő tablet piacot, bónuszként pedig az AirPods sem esik majd ki a fülekből. Mindez pedig csak felvezetés lesz a „legeslegújabb” Apple újdonság előtt.

És még valamit remélek: egyetlen „leg” szó sem hagyja el majd senki száját a bemutató közben… Mert nem lesz rá szükség.

Kapcsolódó cikk:




Kommentek megjelenítése