Ezeket hallgattad eddig legtöbbet idén

Apple Hírek   |   2020.02.18 - 12:17   |   Írta: Kosztalma   |   450
18. feb Ezeket hallgattad eddig legtöbbet idén

Véget ért 2020, így az Apple készített egy lejátszási listát, amiben megtalálod a legtöbbet Apple Music-on keresztül hallgatott zenéid.

Miután a naptárban ellenőrizted, hogy még nincs december, ne gondold, hogy őrültség lenne ez! Az Apple ugyanis tényleg lehetővé teszi, hogy lejátszási listát csinálj 2020-as szokásaidból, annak ellenére, hogy ezzel tavaly megvárták az év utolsó előtti hónapját.

Federico Viticci, a MacStories szerkesztője vette észre először és gyorsan meg is osztotta Twitteren, hogy az Apple elérhetővé tette a Replay 2020 lejátszási listát.

A 2020-as Replay lista persze nem meglepetés azoknak, akik figyelték a Replay 2019 megjelenésekor kiadott Apple nyilatkozatot, melyben a cég azt vezette fel, hogy 2020-ban az Apple Music segíteni fog visszaemlékezni múltbeli kedvenceinkre és közben folyamatosan fejlődni az ízlésünkkel együtt.

Ha minden igaz, a Replay 2020 lejátszási lista minden vasárnap frissülni fog az aktuális 2020-as zenehallgatási szokásaid alapján egészen 2020 december 31-ig.

Ezzel az Apple a Spotify Wrapped funkciójára kínál választ, ami hasonlóan az éved szokásait elemzi ki, de annál előadók, dalok, műfajok és egyéb szempontok alapján is lehet rendezni, míg az Apple Music csak a top 100 hallgatott számod mutatja meg.

Ha szeretnéd megnézni, hogy eddig hogy alakul 2020-as éved, bökj ide és add hozzá iCloud-zenekönyvtáradhoz a Replay 2020 lejátszási listát az Apple Music béta webalkalmazásán keresztül.

Kapcsolódó cikkek:

Forrás: szifon.com




Kommentek megjelenítése