Elfogadja az Apple a kriptovalutákat a jövőben?

Almás Pletykák   |   2021.11.10 - 15:42   |   Írta: Nagy Bence   |   1060
10. nov Elfogadja az Apple a kriptovalutákat a jövőben?

Elképzelhető, hogy a jövőben teljesen virtuális pénznemekkel is fizethetünk majd az Apple-nél? Tim Cook válaszol.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a The New York Times egy online konferenciáján Andrew Ross Sorkinnak adott interjút. Az interjú során Cook a szokásos beszédtémái közül többre is kitért, többek között az AR (augmented reality) jövőjével kapcsolatban is biztatóan nyilatkozott. A beszélgetés egyik legérdekesebb része azonban Cook kriptovalutákkal, például a Bitcoinnal kapcsolatos gondolataira összpontosított.

Cook kifejtette, hogy az Apple vizsgálja és figyelemmel kíséri a kriptovalutákat, de nem tervez azonnali bejelentéseket tenni ezen a területen. Azt is elmondta, hogy például a Teslával ellentétben az Apple nem tervezi, hogy cégként befektet a kriptopénzekbe, mert szerinte az Apple részvényesei nem azért vesznek részvényt, hogy kriptopénzek árfolyammozgásának tegyék ki magukat.


Az Apple vezérigazgatója azt is hozzátette, hogy az Apple nem tervezi a közeli jövőben, hogy kriptovalutát fogadjon el fizetőeszközként a termékeiért:

Sorkin: „Mi a véleménye a kriptovalutákról? Lehetséges, hogy Apple Pay-en keresztül támogatott lesz a velük való fizetés?”

Cook: „A kriptovaluta, és az elfogadása olyasvalami, amit vizsgálunk, de nem tervezzük a közeljövőben bevezetni. Vannak olyan döntések, amiket nem hoznék meg: az Apple pénzét nem fektetném kriptóba. Nem azért, mert nem fektetném a saját pénzemet ebbe, hanem azért, mert nem hiszem, hogy az emberek azért vesznek Apple-részvényt, hogy kriptovalutába fektessék. Szóval, ha ezt akarják, akkor más módon, közvetlenül is lehet kriptovalutát vásárolni. Nem tervezzük a közeljövőben a kriptovaluták fizetési eszközként való elfogadását."


Cook azt is elárulta, hogy valójában ő maga is rendelkezik kriptopénzzel, mondván, hogy "ésszerű, ha azt egy diverzifikált portfólió részeként birtokoljuk", ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy kijelentésével senkinek sem akart befektetési tanácsokat adni.

 

Mi a helyzet az NFT-kkel? 

Az Apple vezérigazgatója ezekkel kapcsolatban kevesebbet nyilatkozott, csupán annyit magyarázott, hogy szerinte a koncepció "érdekes", de még eltart egy darabig, amíg az átlagember számára is hasznos lesz.

Bár ez az első alkalom, hogy Cook mélyebben beszélt a kriptopénzekről, az Apple Pay alelnöke, Jennifer Bailey 2019-ben elárulta, hogy az Apple odafigyel az iparágra. Akkor Bailey kifejtette, hogy az Apple a kriptopénzeket "érdekes hosszú távú potenciállal" rendelkező dolognak látja.

 

Forrás: New York Times

Kapcsolódó tartalom:




Kommentek megjelenítése