Prémium fülessel és új AirPods-okkal gazdagodik az Apple termékfelhozatala

Almás Pletykák   |   2020.04.29 - 22:09   |   Írta: N Marcell   |   503
29. ápr Prémium fülessel és új AirPods-okkal gazdagodik az Apple termékfelhozatala

Nem maradunk audióeszközök nélkül.

Ming-Chi Kuo nevét rengetegen ismerik Apple-ös körökben, nem véletlenül: ő a legmegbízhatóbb elemző, aki már-már orákulum módjára jósolja meg a cég következő lépéseit és új termékeit az elemzéseiben. Nemrég új befektetői jelentést tett közzé, amiben az egyre növekedő AirPods-biznisz jövőjét boncolgatta, és igencsak érdekes állításai voltak, hiszen úgy fest, hozzáférése van az Apple gyártósorainak ütemterveihez. Szerinte nyáron már gyártásba fog kerülni a rég óta pletykált over-ear (teljes fület fedő) fejhallgató, valamint új AirPods és AirPods Pro modellek is készülőfélben vannak az Apple boszorkánykonyhájában. 

Apple fejhallgató

Szinte teljesen biztos, hogy az Apple saját fejhallgatóval fogja bővíteni az audióeszközeinek palettáját; a prémium, high-end füles pedig a pletykák szerint egyedi, mágneses modulokból álló dizájn kap majd. Kuo szerint a termék 2020 közepétől kerül majd tömeggyártásra, amiből az következik, hogy az ősz folyamán jelenhetne meg. Simán elképzelhető, hogy az iPhone 12 mellett fog debütálni. Jóslása jól kiegészíti a múlt héten érkezett Bloomberg-cikket, ami a mágneses kialakítást tárgyalta. Abban azt írták, az Apple legalább kétféle kialakítást fog elkészíteni, az egyik inkább bőrből fog állni, míg a másik könnyebb anyagokból, és inkább a fitnesszcélok kiszolgálására lesz alkalmas.

AirPods 3

Kuo azt is hozzátette, hogy szerinte az AirPods harmadik generációja 2021 első felében kerül majd gyártásba, ebből következik, hogy valószínűleg már jövőre megjelennek. A gyártósorról szerzett infói alapján ennek az AirPods-nak a gyártása már nagyon hasonlítani fog a jelenlegi AirPods Próéra, részleteket azonban még nem tudunk – új dizájn, vagy az új funkciók régi alakba való átültetése is szóba jöhet. Jövőre már épp esedékes lesz az ‘alap’ AirPods-vonal frissítése, hiszen a második generáció már több, mint egy éve elérhető (és az Apple H1-es chipjével, vezeték nélküli töltéssel és parancsra ugró Sirivel bővítette az alapmodellt). 

AirPods Pro 2

Az AirPods Pro tavaly októberben debütált, és vadonatúj kialakítást, valamint aktív zajszűrést hozott el az AirPods fülhallgatók számára (a vásárlóknak meg egy 100 000 forintos árcédulát). Kuo ennek a vonalnak a folytatásáról is elárult egy információmorzsát: szerinte az AirPods Pro 2 2021 végén, vagy 2022 elején kerül majd fel a gyártósorra, a pontos termékről azonban nem tudott mondani semmit, ami a nem is csoda, hiszen több mint egy év van még hátra addig. 

Új AirPods idén? 

Kuo szerint nem valószínű. Még a Digitimes lebegtette meg, hogy egy “AirPods Pro Lite” debütálhat az év második felében, viszont a gyártósorhuszár Kuo szerint inkább egy új Beats-re számítsunk, mintsem AirPods-ra. 

Titeket melyik audióeszköz érdekel a legjobban? A prémium fejhallgató, az olcsóbb AirPods 3, a profibb AirPods Pro 2, esetleg a Beats füles? 

Forrás: 9to5mac

Borítókép: TechRadar

Kapcsolódó cikkek: 




Kommentek megjelenítése