Bebizonyosodott, hogy az Apple nemsokára bemutatja az iPhone 9-et és az AirTags-et

Almás Pletykák   |   2020.03.11 - 19:34   |   Írta: N Marcell   |   6129

Az iOS 14 forráskódjából derült ki, miben is mesterkedik az Alma ezen a tavaszon.

A 9to5mac nevű külföldi, Apple-hírekkel foglalkozó portál rátette a mancsát az iOS 14 kezdetleges forráskódjára - amit bár rendesen futtatni még nem lehet, de a sorok között bogarászva rengeteg érdekes infomáció nyerhető ki belőle. Pontosabban szinte az összes termék és hardveres frissítés, amit az Apple 2020 tavaszán tervez kiadni. 

 

iPhone 9

Szinte nyílt titok, hogy az Apple nemsokára piacra fogja dobni az iPhone 8 folytatását, amit a közösség iPhone 9-nek keresztelt el, de sokan az iPhone SE 2 megnevezést kedvelik, hiszen ez a telefon lesz az új ‘kis’ iPhone, előző generációs kinézettel és visszavágott árcédulával. Most az is kiderült, hogy visszatér vele a TouchID (amit az Apple az iPhone 8 után teljesen kinyírt), illetve támogatni fogja az Apple tömegközlekedős-bérletvásárlós megoldását, az ExpressTransitot is. A cég ezzel akarja rávenni az iPhone 6 tulajokat a váltásra, hiszen az a telefon nem támogatja a nyugati nagyvárosokban elterjedt és kedvelt funkciót. 

 

 

Az is biztossá vált, hogy még most tavasszal bemutatkozik, az iOS 13.4-gyel karöltve; kivéve persze, ha a koronavírus-krízis miatt az Apple tolni kényszerül a terméket. Az eszközt természetesen támogatni fogja az iOS 14, ami nem meglepő, tekintve hogy a forráskódból ennyi minden kiszűrhető róla. 

 

AirTags

Sajnos az AirTags-ről nem tudtunk meg túl sok új dolgot. Emlékeztetőképp: az AirTags az Apple házon belüli kereső-kütyüje lesz (ami nagyon hasonlít a Tile-ra), amit például a kulcsunkra fűzhetünk, vagy a pénztárcánkba tehetünk, hogyha pedig elveszítjük a “megjelölt” tárgyat, akkor az AirTags segít felkutatni, csipogással, helymeghatározással és a legújabb iPhone-oknál már AR-lekövetéssel. Az iOS 14-ből az derült ki, hogy egyszerre több is beállítható, párosítható lesz, illetve hogy az akkujukat a felhasználó is kicserélheti majd (ismét csak a Tile-hoz hasonlóan). 

 

 

iPad Pro

Az új iPad Pro az iOS kódja szerint új, triplalencsés kamerát fog kapni, amit már a gyártósorról kiszivárgott infómorzsák alapján is sejtettünk. A kamerarendszerben helyet fog kapni egy fejlett 3D-s szenzor, egy széles látószögű lencse, egy ultraszéles látószögű lencse, illetve egy telefotó lencse is, mindez hatalmas fejlődés a jelenlegi generációs iPad Próhoz képest. Az említett 3D-s érzékelő valószínűleg új beágyazott valóság-funkciókhoz biztosít táptalajt, hiszen az Apple teljes erővel fejleszt új AR alkalmazásokat az iOS 14-hez. Az egyik alkalmazásról az derült ki, hogy a felhasználók többet tudhatnak meg a környezetükről a segítségével (bár ez a meghatározás még nagyon ködös, várjuk ki, mi lesz belőle).

 

 

Apple TV

Új AppleTV is készül a cupertinói boszorkánykonyhában, most viszont az is bebizonyosodott, hogy az új dobozhoz megújult távirányító is dukál majd. A jelenlegi generációs Siri-távirányítót sokan nem szeretik, így egy új kialakítás sokat javíthat az AppleTV-n a vásárlók szemében. Az azonban biztosan nem fog javítani, hogy még mindig eléggé drága lesz, ami miatt valószínűleg csak nehezen fog tudni megkapaszkodni az egyre telítettebbé váló streamingbox-piacon. Sajnos a fizikai kivitelről csak ennyi derült ki, de a 9to5mac továbbra is bőszen kutakodik. 

 

 

Az Apple új edzős appokat is fejleszt az AppleTV frissített generációjához. A felhasználók így letölthetik majd az edzéseiket, illetve akár személyi edzőként is használhatják majd a TV-t. Természetesen minden adat azonnal szinkronizálódik majd az Apple Watch-ra, az Apple Music integrációnak hála pedig saját zenét is lehet majd hallgatni edzés közben. 

 

Nem bírod kivárni az iPhone 9-et, most kell új telefon?

iPhone 11 vásárlás

iPhone X vásárlás

 

Forrás: 9to5mac

Borítókép: BGR

Kapcsolódó cikkek: 




Kommentek megjelenítése