The Rain・AppleTV (Netflix)

AlmaBlogger   |   2021.11.01 - 08:00   |   Írta: Ca$h   |   1080
01. nov The Rain・AppleTV (Netflix)

Az epikus Dán sorozat a végéhez érkezett.

Valami egészen borzalmas dolog történt a Skandináv-félszigeten, egy hatalmas vihar jelent meg minden város felett koromfekete felhőkkel, olyan tomboló zuhatagot zúdítva az ott lakókra amihez foghatóval még senki sem találkozott. Az eső miután érintkezik az ember bőrével szinte azonnali halálhoz vezet, borzalmas ideggörcsökkel küszködve az áldozat egy perc leforgása alatt hal meg, olyan kínok között ami leginkább egy epilepsziás rohamhoz emlékeztet. Rángatózás, görcsök, borzalmas fájdalom majd habzó száj végül pedig a szerencsétlen kileheli a lelkét. Az ilyesmire nem lehet felkészülni, ez ellen nem lehet védekezni, akit szabad ég alatt ért az eső mind meghaltak, a Félsziget közel teljes lakossága az enyészeté lesz. Simone (Alba August) és kisöccse Rasmus (Lucas Lynggaard Tonnesen) olyan szerencsések voltak, hogy édesapjuk még időben értük tudott menni és egy olyan titkos föld alatti bázisba vitte őket ahol akár évekig is kihúzhatják, amíg ez az egész véget nem ér. A gyerekek nem értenek semmit, nem értik apjuk honnan ismeri ezeket a bunkereket, mi történik a világgal, miért hagyja őket magukra az apjuk? De kitartanak amíg tudnak, hat éven keresztül élnek a bunkerben, nem mennek ki, nem nézik meg a külvilágot, a készleteik viszont sajnos lassan kifogynak és nem marad más megoldás csak a költözés. A békés és nyugodt, meghitt családi életnek vége szakad, kint egy egészen más világ vár rájuk, közben a tizennyolc évesre cseperedett kisfelnőtt Rasmussal valami olyasmi történik amit nem igazán értenek.

Tekintettel arra, hogy a kritikát a harmadik évad megtekintése után írom nektek, eléggé nehéz úgy írni róla hogy nem spoilerezzek le semmit nektek, de talán a legfontosabb dolgot ami Rasmussal történik eléggé nehéz elkerülni azoknak akik kicsit is felnéznek az internetre, vagy akár csak egy posztert látnak a sorozatról. Szóval igen, ami Rasmussal történik az képzi gyakorlatilag az egész bonyodalmat a sorozatban, olyan kérdés amit jó lett volna ha kicsit pontosabban kifejtenek az egyértelműen összecsapott harmadik évadban. A sorozat nagyon erősen indít, az eső, az áldozatok a pusztító vihar ami mindent elsöpör borzalmasan ijesztő. Remek speciális effektekkel és trükkökkel, fantasztikus látványvilággal és egyedi hangulattal vezetnek minket egy poszt apokaliptikus világba, ahol tudjuk hogy az emberiség nagyon nagy százaléka elpusztult, de nem tudjuk hogy mi is történt pontosan. Ez viszi előre a sorozatot, illetve a kapcsolat ami a két testvér között kialakul, eltorzul, majd pedig jön a végső konklúzió, ami olyan amilyen, lehet róla vitatkozni, de ezen is azt éreztem, hogy össze van csapva.

Hiszen az első évadban, csak találgatunk, nem tudjuk mi történik, az egész sorozatnak olyan jó a hangulata még akkor is ha itt a világ vége, persze felmerül a kérdés, hogy valóban vége van a világnak? Vagy csak a skandináv országokat esetlegesen csak Dániát sújtotta ez a titokzatos eső? Majd mikor a fiatalok kimerészkednek belefutnak egy csoportba, akiknek a tagjai eleinte gonosznak tűnnek, de később megszeretjük őket és ők lesznek a közkedvelt főszereplői a további részeknek. Ők is csak túlélők csupán, akik nem egy biztonságos bunkerben próbáltak életben maradni, hanem kint a zord és veszélyes világban, ahol még az eső is öl. Megtanultak élni ezzel a dologgal és védekezni ellene, de van hogy néha hibáznak és ennek borzalmas következményei lesznek. ami Rasmussal történik az meg szinte végig titokzatos marad, az első évad nagyon jól és ígéretesen zárul, az ember alig várta a folytatást. Sajnos azonban a második évad hiába volt két résszel rövidebb mégis sokkal hosszabbnak hatott, mert a rövid műsoridő ellenére a történések kínkeserves lassúsággal történnek, a történet már nem olyan érdekes, csak az utolsó pár részre pörögnek fel az események, de akkor már kellően érdekes lesz újra, de csak azért hogy megint várhassunk egy évet a folytatásra.

Majd tavaly nyár végén meg is jött, én bizakodó voltam, hiszen nem sok Dán sorozattal találkoztam azelőtt. Talán csak a Department Q volt az egyetlen ami szembejött, az viszont olyan piszkosul jó volt, hogy mindenképpen megérdemel egy megtekintést. Látszik, hogy Dánia nem túl nagy ország, hiszen több szereplő is onnan volt átvéve, akárcsak piciny hazánkban, gondolom ott is megvannak a legkedveltebb színészek. Külön kiemelném, a Martint alakító Mikkel Boe Folsgaardot, aki gyakorlatilag a hátán elviszi az egész sorozatot, véleményem szerint még a Simone és Rasmust alakító, meglepően tehetséges színészeinél is jobbat tud nyújtani. Jean (Sonny Lindberg) és Lea (Jessica Dinnage) bimbódzó szerelme átmegy egyfajta bosszantó kötelezően idegesítő vonalba, Simone és Martin szerelme talán az egyetlen ami tényleg szép és megható, de valahogy ezek a skandinávok máshogyan vannak bedrótozva vagy nem tudom, mert ez a keresztbe kasul „szerelembe esés” okozza a legtöbb gondot és bosszúságot, mert sose úgy cselekednek ahogyan mi azt szeretnénk, vagy gondolnánk, akkor hevesek amikor nem kéne és akkor higgadtak amikor hevesnek kellene lenni. Mert a harmadik évadra szinte mindegyik szál ellaposodik, várható hogy ebből előbb vagy utóbb valami borzalmas dráma fog kialakulni.

Az Eső ékes példája annak, milyen piszkosul nehéz dolog jó sorozatot csinálni, ez nem olyan mint egy film, amihez gyakorlatilag elég egy jó ötlet és pár féltehetséges színész, még ezeket a rövid hat és nyolc részes évadokat is piszkosul nehéz volt megtölteniük tartalommal. Ha ezt az egészet belegyömöszölték volna egy 10-12 részes minisorozatba, akkor biztos vagyok benne hogy egy örökké emlékezetes ikon is lehetett volna belőle. Jó volt az alapötlet, jó volt a látvány, a zene, tehetségesek voltak a színészek, csupán szerintem azzal volt a baj, hogy a történetírók nem igazán tudták mi merre hány óra. Olyan irányokba ment a sztori ami szinte teljesen érdektelen, miközben olyan kérdések merültek fel újra és újra amikből simán lehetett volna még akár folytatni is a sorozatot. Több mint valószínű, hogy a második évaddal elvesztették a nézők nagyobb százalékát és a harmadikra már csak összesöprögették a fennmaradt szálakat, majd egy huszárvágással véget is vetettek neki. Kár érte, mert egy nagyon de nagyon ígéretes sorozatnak indult. Megnézni viszont mindenképpen érdemes, talán nektek jobban fog tetszeni így egyben megnézve …

 

Szerintünk: 3/5 | IMDb: 6.3 | Rotten Tomatoes: 47% | Metacritic: -
The Rain (season 3 | 2018-2020)

Rendezte: Kenneth Kainz, Natasha Arthy, Kasper Gaardsoe, Soren Balle, Josefine Kirkeskov, Kaspar Munk
Írta: Jannik Tai Mosholt, Christian Potalivo
Zene: Av Av Av
Szereplők: Alba August, Lucas Lynggaard Tonnesen, Mikkel Boe Folsgaard, Lukas Lokken, sonny Lindberg, Johannes Kuhnke, Jessica Dinnage, Natalie Maduenko, Clara Rosager, Evin Ahmad

Játékidő: 6x 45perc

 

 

Ha rendelkezel Netflix előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is!

 

Kapcsolódó tartalom:

>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon

>>> Netflix applikáció

>>> Mr. Corman sorozatkritika

>>> Squid Game sorozatkritika

>>> Coda filmkritika


Kommentek megjelenítése