Bezuhant az okostelefonok piaca

Tech Hírek   |   2020.05.06 - 09:58   |   Írta: L Ferenc   |   941
06. máj Bezuhant az okostelefonok piaca

Szinte az összes gyártót komolyan megviselték a világjárvány negatív hatásai.

A Canalys piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az idei esztendő első negyedévében világszerte mintegy 272,5 millió okostelefon talált gazdára. Első olvasatra ez talán igen korrekt mennyiségnek tűnhet, azonban, ha hozzátesszük, hogy az előző esztendő hasonló időszakában még 313,9 millió ilyen készüléket adtak el, akkor máris sokkal szomorúbbnak tűnik a helyzet.

Az okostelefon-piac éves szinten történt mintegy 13 százalékos zsugorodása egyértelműen a koronavírus-járványnak tudható be. A COVID-19 betegséget eddig világszerte mintegy 3,66 millió embernél jegyezték fel, a vírus okozta halálesetek száma nemrégiben átlépte a 257 ezret. A legtöbb, mintegy 1,2 millió fertőzöttet az Egyesült Államokban regisztrálták, és ugyanitt haltak meg a legtöbben – mintegy 71 ezren – a vírus következtében.

A jó ideje a világ legnagyobb smartphone-gyártójaként jegyzett Samsung 2020 első három hónapjában 59,6 millió telefont adott el. Összehasonlításképp, 2019 első negyedévében még 71,5 millió Samsung okostelefont adtak el, ami azt jelenti, hogy a dél-koreai gyártó piacrésze éves viszonylatban mintegy 17 százalékkal csökkent. Míg egy éve a vállalat 22,8, addig most már csak 21,9 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A második helyen tanyázó Huawei 49 millió okostelefont dobott piacra az idei év első három hónapjában, ami a Samsungéhoz hasonló 17 százalékos visszaesésről tesz tanúságot: a kínai cég egy éve még 59,1 millió készüléket adott el. A Huawei piacrésze 18,8-ról 18 százalékra csökkent 12 hónap alatt.

A képzeletbeli bronzérem az Apple-t illeti meg, mely amerikai vállalat 2020 első negyedévében globálisan mintegy 37,1 millió mobilt hozott forgalomba, szemben az egy évvel korábbi 40,2 milliós mennyiséggel. Ez 8 százalékos csökkenést jelent, és ez a mostani körülmények mellett azt hozta magával, hogy az Apple piacrésze 12,8-ról 13,6 százalékra nőtt.

A toplista negyedik, illetve ötödik helyén található kínai gyártók viszont javítani tudtak korábbi eredményeiken. A Xiaomi éves szinten 27,8 millióról 30,2 millióra növelte eladásait, vagyis a cég vezetősége 9 százalékos növekedést regisztrálhatott. Ennek köszönhetően pedig 8,9-ről 11,1 százalékra nőtt a Xiaomi részesedése. A Vivo eladásai 23,5 millióról 24,2 millióra javultak, ami 3 százalékos növekedést jelent. Ez a gyártó a jelzett időszakban 7,5-ről 8,9 százalékra növelte piaci részesedését.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése