A nehézségek ellenére is jönnek az új Apple tabletek

Almás Pletykák   |   2021.04.14 - 08:39   |   Írta: L Ferenc   |   616
14. ápr A nehézségek ellenére is jönnek az új Apple tabletek

Szinte biztos, hogy az amerikai gyártó jövő héten új iPadekkel rukkol elő.

A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy az Apple az ellátási láncban felmerült nehézségek ellenére sem módosít azon tervein, miszerint még ebben a hónapban leleplezi vadonatúj felsőkategóriás táblagépeit. 

Tűzhöz közeli források szerint a problémát az okozza, hogy a vállalat nem kap elegendő mini-LED kijelzőt, ami ugyebár az új modellek egyik legfontosabb újdonságát jelenti. Ettől függetlenül viszont a termékleleplezésre mindenképpen hamarosan sort kerít majd a vállalat. 

Szinte teljesen biztosra vehető, hogy a nagyobb méretű, 12,9 colos iPad Próban mini-LED technológiájú érintőkijelző váltja a mára már enyhén elavultnak tekinthető hagyományos LCD panelt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kisebb és egyben olcsóbb 11 colos modell esetében is meglépik-e ezt a lépést, vagy esetleg ez az iPad Pro továbbra is kitart a régi technológia mellett. 

A Bloomberg úgy tudja, hogy a 11 és 12,9 colos új iPad Prókat egyszerre, egy időben leplezi majd le az Apple, de könnyen lehet, hogy a mini-LED ellátási nehézségek miatt a nagyobb tabletek csak később és kisebb mennyiségben érkeznek majd meg a boltokba. 

Az iPad felhasználók közül sokan régóta várják a mini-LED-es tableteket, melyek az új képmegjelenítő technológának köszönhetően a korábbinál nagyobb kontrasztaránnyal és fényerővel rendelkezhetnek, ezenkívül pedig az energiafelhasználási hatékonyságuk is javulhat. Az új iPad Prók minden valószínűség szerint egy új nagysebességű A14X chipkészletet kapnak, melynek teljesítménye hasonló az M1 processzoréhoz, ezenkívül pedig a Thunderbolt 4 támogatás mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Nemrégiben feltűnt a színen néhány kémfotó, melyeken három új Apple tablet látható. A felvételeken minden valószínűség szerint a 11 és a 12,9 colos új iPad Prók, illetve az új iPad mini 6 vehető szemügyre. Az iPad Prók nagyon hasonlítanak a kifutó modellekre, leszámítva a hátsó triplakamerát, illetve a 12,9 colos modellről hiányzó Smart Connectort. 

Az Apple nemrégiben megerősítette, hogy legközelebb április 20-án tart majd termékbejelentő rendezvényt. Ezen a virtuális eseményen várakozások szerint nemcsak új iPadek, hanem új Macek és AirTags termékek is be fognak mutatkozni.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése