Még mindig tarolnak az iPadek

Tech Hírek   |   2021.02.09 - 09:41   |   Írta: L Ferenc   |   909
09. feb Még mindig tarolnak az iPadek

Az Apple táblagépei továbbra is igen jól fogynak.

2010. január 27-én Steve Jobs történelmet írt azzal, hogy a San Franciscói Yerba Buena Centerben bemutatta az első iPadet. Az újdonságot sokan fanyalogva fogadták, mondván, hogy senkinek sincs szüksége egy az okostelefonoknál nagyobb, a hordozható számítógépeknél kisebb méretű újabb kütyüre, a későbbi eladási darabszámok azonban egyértelműen Jobs-ot és csapatát igazolták. 

Bár a tabletek iránti lelkesedés a piac telítődését követően az elmúlt években némileg csökkent, mind a mai napig az Apple uralja a szektort, és egyáltalán nem panaszkodhat az eladási mutatókra. Az amerikai vállalat 2020-ban 53,2 millió iPadet adott el, ami egyrészt 32,5 százalékos piacrészt, másrészt pedig éves szinten 6,7 százalékos növekedést jelent. 

A második helyen az örök rivális Samsung tanyázik, mely dél-koreai gyártó tavaly 31,3 millió táblagépet dobott piacra, és 44,4 százalékos növekedést követően jelenleg a piac mintegy 19,1 százalékát tudhatja magáénak. 

A bronzérem az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt mostanság nehéz időket átélő Huaweit illeti meg, mely cég tableteiből 2020-ban 8,5 százalékkal több fogyott, mint az előző évben. A Huawei tavaly 16 millió tabletet adott el, piacrésze mintegy 16 százalékra tehető. 

A negyedik a kínai Lenovo, mely 14,1 millió tabletet eladott cég 8,6 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, az ötödik pedig az amerikai Amazon, mely 14 millió eladott tablettel 8,5 százalékos piacrészt szerzett. 

2020-ban globálisan 164,1 millió tabletet hoztak forgalomba, ami 13,6 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábban értékesített 144,5 milliós mennyiséghez képest. A növekedés egyik mozgatórugója a koronavírus-járvány lehet, ugyanis az otthoni tanuláshoz, munkavégzéshez, illetve szórakozáshoz sokan új tabletet vásároltak. 

Az év utolsó negyedévében 19 millió iPad talált gazdára, ami éves szinten 19,5 százalékos növekedésről tesz tanúbizonyságot. A valaha volt legerősebb időszak 2014 első negyedéve volt iPad fronton, ekkor ugyanis három hónap alatt világszerte több mint 26 millió ilyen táblagép került forgalomba.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése