The Tomorrow War・AppleTV (Amazon Prime)

AlmaBlogger   |   2021.07.12 - 12:53   |   Írta: Ca$h   |   398
12. júl The Tomorrow War・AppleTV (Amazon Prime)

A holnap háborúját a múltbélieknek kell megnyerni.

Dan Forester (Chris Pratt), a háborús veterán aki egyben egy zseniális tudós is arra kényszerül, hogy középiskolás gyereket tanítson a gimiben. Nem ismerik el a tudását, nem sikerül előrébb jutni a szamárlétrán, éppen egy ígéretesnek tűnő állást próbál megszerezni, miközben népes családja szülinapozik a kertvárosi amerikai álmot élve. Az állást sajnos nem kapja meg, visszamegy hát hogy kislányával és feleségével együtt nézzék a foci VB döntőjét. Gondolatai teljesen máshol vannak, próbál jópofát vágni ehhez a nehéz helyzethez, amikor a TV-adás hirtelen megszűnik. Mire a kamerák újra bekapcsolnak olyan látvány tárul a szemük elé amire nem igazán lehet előre felkészülni. Egy dimenziókapú nyílik meg pont a kapura futó csatár előtt, amin katonák tucatjai jönnek ki, embereknek tűnnek, állig fel vannak fegyverkezve, olyan a felszerelés rajtuk mintha a jövőből jöttek volna. Egy megviselt arcú fiatal nő a vezetőjük, aki megszólal és azt mondja, hogy mi maguk vagyunk, csak 28 évvel későbbről jöttünk. Az emberiséget megtámadták az idegenek és vesztésre állunk, ha nem megyünk segíteni nekik akkor minden amiért most dolgozunk felesleges lesz. Mert nem lesz jövő amiért érdemes küzdeni. Nagyjából ezeket a szavakat mondta, a VB miatt kb. a fél világ hallotta is. Mondani sem kell hogy a dolog meglehetősen felkavarta az egész emberiséget.

Mint később kiderült, a jövőbeli tudósoknak sikerült egy nem valami stabil és megbízható köteléket létrehozni a jövő és a múlt között, ahol az idő egyszerre telik, tehát nem képesek korábbi időpontra visszamenni, csak ez az egy kapu létezik, ezt kell kihasználni. A múltbeli emberiség vezetői természetesen folyamatosan küldik az embereket hogy segítsenek a kétségbeesett jövőn, de csak olyan embereket lehet elküldeni akik 28 ével később már nem fognak élni, ami erőteljesen lekorlátozza az lehetőségeket. Szóval egy idő után amikor már minden profi katona odaveszett már csak hétköznapi embereket, nőket, férfiakat, leginkább középkorúakat tudnak elküldeni egy olyan jövőbe, ahol szinte a biztos halál várja őket. Az emberiség fellázad, nem akarnak egy olyan jövőért meghalni ami még meg sem történt, de a kormányok összefognak és a besorozást kötelezővé teszik. A szolgálat csupán egy hét, a jutalom érte 1 millió dollár, de bliccelni és kihagyni nem lehet, főleg hogy egy olyan szerkezetet szerelnek minden besorozott karjára ami magától is elviszi őket a jövőbe. Kiképzés nincsen, elutasítás se nagyon, hiszen ha megtudnák az emberek hogy mi vár rájuk képtelenség lenne őket besorozni.

A Tomorrow War nagyon erősen indít, a kezdő képsorok döbbenetesen látványosak, fogalmunk nincsen mi történik, mi ez az egész, nagyon jól fel van építve a történet. Dan karaktere és családi élete teljesen beszippant minket, főleg a kisgyermekes, leginkább lányos apukákat fogja meghatni a történet, biztos vagyok benne hogy mindenki küszködött már hasonló problémákkal. De azok a nehézségek amik ezek után jönnek minden képzeletet felülmúlnak. A film realisztikus, élethűen visszaadja hogyan nézne ki ha hétköznapi embereket küldenének háborúba. De ez nem csak egyszerű háború, az ellenfeleink borzalmas idegen lények, iszonyatosan félelmetesek, gyorsak, okosak és semmi másra nem vágynak csak hogy megehessenek minket, mi vagyunk a préda, mi vagyunk az étel és ebbe belegondolni több mint szörnyű. Dannek szerencsére a háborús múltja jól fog jönni, pillanatok alatt felveszi a fonalat mintha nem is ért volna véget a háború, mindent megtesz azért hogy életben tartsa szakaszát, majd a jövőben találkozik valakivel akiről mindenki az első pillanattól fogva tudni fogja hogy kicsoda, de ha valaki mégsem annak most nem spoilerezném le előre. Yvonne Strahovskit jó érzés végre normális szerepben látni, a Dexterből ismerhettük meg, majd a Mass Effect Mirandájának kölcsönözte arcát és hangját, végül pedig a Szolgálólány Meséjében kötött ki. Elképesztően tehetséges színésznő, igazán több szerepet is kaphatna illetve mondtam már hogy nagyon jó érzés normális szerepben látni?

Az Amazon mostanában nagyon kitesz magáért, kezdjük rögtön azzal, hogy a közel kétezer forintos (5.99euro) árukat lecsippentették 900Ft-ra ami fix és nem kell mindig az átváltásért aggódnunk. Ha mindez nem lenne elég akkor egyre több tartalmon van már magyar felirat, a Tomorrow War volt talán az első olyan film ami a megjelenés napján magyar szinkronnal jött ki. Gondoltam kipróbálom annak ellenére hogy utálom a magyarosításokat, de annyira jól sikerült és minőségi hogy meg is hagytam. Szóval akinek esetlegesen nincsen az mindenképpen fizessen elő rá, csak megsúgnám, hogy a Expanse is fent van magyar szinkronnal az első évadtól fogva végig. De visszatérve a filmre, Chris Pratt természetesen még mindig ki van pattintva, mindenképpen meg kellett mutatni az egyik jelenetben, hogy még 42 évesen is nagyon jól néz ki, sebaj, gondolni kell a hölgy nézőkre is illetve nekünk férfiaknak sem árt kicsit szarul érezni magunkat a sörpocak miatt. Chris édesapját J.K. Simmons játssza akit zsigerből mindenki imád, természetesen neki is meg kellett mutatni, hogy egy férfi 66 évesen is ki lehet pattintva, hát neki sikerült, eszméletlenül jól néz ki az öreg. A mostani szerepében nem olyan vicces mit szokott, de azért lesz egy-két jó mondata.

A film a közel két és fél órás időtartam ellenére végig izgalmas marad és elképesztőn látványos, viszont a lendületéből mintha veszítene egy kicsit a végére, az utolsó harmada kicsit olyan Hollywoodi rágógumi lett, miután megláttuk a szörnyeket és el kezdik szépen lassan darálni őket, majd rájönni hogy mi a teendő, hogyan lehet legyőzni őket. Igaz kicsit belegabajodnak az időutazással járó szinte már kötelező ellentmondásokba, azért el kell mondani hogy nem sok olyan film van amin manapság gondolkodni is lehet. A Tomorrow War ilyen film, furcsa ezt mondani, de minden horrorisztikus elem ellenére ez egy klasszikus amerikai családi film, a szeretetről szól, arról hogy nincsen fontosabb a családnál (igen és akkor jöhetnek a F9-es mémek), hogy soha nem szabad feladni, hogy mindig van megoldás és a jövő nincsen kőbe vésve. Azt már tudjuk hogy a múlton nem lehet változtatni, de a jövőn igenis lehet, mert az mindig mozgásban van. Ezeket az érdekes kéréseket feszegeti a film, el lehet rajta gondolkodni, és igaz a vége kicsit olyan lagymatag lett és már csak a lobogó amerikai zászló hiányzott belőle lassított felvételben, ellőttek pár kötelező, unalomig űzött filmes sallangot, azért mégiscsak képes volt néha meglepni. A sztori egyébként erőteljesen emlékeztet sokak nagy kedvencére a Starship Troopersre, de nem baj, mindig azt szoktam mondani, hogy ötletet lopni nem bűn, ha jól csinálják és ezek a srácok jól csinálták. Mivel jók a színészek, fantasztikus a látvány, jó a történet, sőt mi több néha még meg is tudja hatni az embert (főleg a kislányos apukákat) ezért legyünk bármilyen szőrős szívűek, be kell ismerni, hogy ez bizony egy jó film és kész.

 

Szerintünk: 4/5 | IMDb: 6.7 | Rotten Tomatoes: 54% | Metacritic: 45
The Tomorrow War

Rendezte: Chris McKay
Írta: Zach Dean
Zene: Lorne Balfe
Szereplők: Chris Pratt, Yvonne Strahovski, J.K. Simmons, Betty Gilpin, Sam Richardson, Jasmine Mathews, Edwin Hodge, Ryan Kiera Armstrong, Keith Powers, Mary Lynn Rajskub, Mike Mitchell

Játékidő: 2óra 20perc

 

 

Ha rendelkezel Amazon Prime előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is!

 

Kapcsolódó tartalom:

>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon

>>> Amazon Prime applikáció

>>> Wolfwalkers filmkritika

>>> Falcon and the Winter Soldier sorozatkritika

>>> The Mosquito Coast sorozatkritika

 




Kommentek megjelenítése