The Order・AppleTV (Netflix)

AlmaBlogger   |   2020.09.21 - 08:19   |   Írta: Ca$h   |   3338
21. szept The Order・AppleTV (Netflix)

Teenwolf + Harry Potter?

Jack Mortont (Jake Manley) egész életében a bosszú éltette, édesanyját korán elvesztette és tudta, hogy ezért apja Edward Coventry (Max Martini) a felelős, aki egy titokzatos szervezet „A Rend” vezetője”. Jacket a nagyapja nevelte fel és alig várta, hogy végre elérje azt a kort amikor főiskolára mehet és egy kis szerencsével beválasztják a titkos rendbe. Jack rendkívül okos, tájékozott és művelt gyerek, pillanatok alatt lehengerel bárkit elbűvölő stílusával, így találkozik már rögtön első nap Alyssával (Sarah Grey) akiről kiderül hogy a rend tagja. Jack miközben azon ügyködik hogy bekerüljön, furcsa nyomokra bukkan, konkrétan mintha valami vadállat vadásznak a suli közelében. Végül az is kiderül hogy valóban erről van szó, mégpedig farkasemberről, elindul hát hogy levadássza a szörnyeteget, de közben úgy alakulnak a dolgok hogy ő maga is egyike lesz a farkasembereknek.

Egy furcsa üres házban ébred, amiről hamar kiderül hogy nem is üres. Három fiatal él benne akik elmondják hogy ők Szent Kristóf lovagjai, védelmezői a gyengéknek és esküdt ellenségei a Rendnek. Jack nem akarja ezt az egészet, a háta közepére sem kívánja hogy ezt csinálták vele, de nincs mit tenni, nincsen visszaút. Ahogy haladunk előre az időben úgy alakul hogy felveszik a rendbe is, így beépített emberként igyekszik tönkretenni azt belülről. Közben halálosan beleszeret Alyssába, sikerül Edward közelébe kerülni és megismeri a terveit és annak szörnyű részleteit. Együttes erővel sikerül legyőzni a gonoszt, de a rend új vezetője Vera Stone (Katharine Isabelle) úgy dönt, hogy mindenkinek jobb lesz ha a farkasok nem emlékeznek semmire. Felejtőport fújnak hát az arcukba és egy kamu életet biztosítanak nekik folyamatos felügyelet alatt. Mi jöhet még ezek után? Jó magam se tudtam elképzelni, de szerencsére a második évadnál csatlakoztam a sorozatba, szóval rögtön tudtam folytatni, nem kellett várnom egy évet hozzá.

Nem tudom mi manapság ez a beteges vonzalom a farkasemberek iránt, az én időmben ezektől a lényektől még rettegtünk, féltünk hiszen elég csak rájuk nézni, hatalmas kifordított lábú szörnyetegek akik képesek pillanatok alatt szétmarcangolni bárkit. Gondolom a World of Darkness szerepjáték nagy szerepet játszhatott ebben, illetve valahol a túlontúl romantikus Twilightnál csúszhatott el, manapság már teljesen immunisak lettünk az emberek félelmetes átalakulására, sőt a látvány sem olyan félelmetes már. Érdekesnek tartom a sorozatban azt a megközelítést, hogy farkasembernek lenni nem holmi betegség ami harapással terjed, hanem valaha léteztek ezek a mágikus lények akiket egyébként pont a rend hozott létre, majd haláluk után megmaradt a bundájuk (Hide) és ez képes belebújni az ember bőre alá és így lesz belőlünk farkasember. A bundáknak saját személyisége van, ő választja ki kibe bújik bele és valahol a tudatalattinkban meg is változtatja  a viselkedésünket, szóval nem mindegy melyik farkasnak a bundája bújt belénk, úgy szó szerint. Nem könnyen de meg tudunk válni a bundától, ekkor nem leszünk többé farkasemberek. No mindegy, szóval ezt a megoldást érdekesnek tartottam.

Ahogyan az is tetszett ahogy a rendet és a varázslókat bemutatják, teljesen más világba nyerhetünk betekintést mint amit mondjuk amit a Harry Potterben megszokhattunk. Arisztokratikus, nagyképű gyenge pojácáknak tűnnek, pár varázslótól eltekintve. Az hogy minden varázslatnak ára van nagyon vicces és néha sokkoló is, a komplex kapcsolatrendszer a használat és az áldozat között remekül ki van találva, fel van építve. Vannak igék, vannak varázstárgyak, a varázslat használata és tanulása egy hierarchikus rendszerre van felépítve, kevés dolog van amire nem képesek, talán csak a holtakat nem tudják visszahozni a halálból (érdekes erre valahogy soha senki sem képes). Látszik hogy a sorozat a második évadra jóval több pénzt kapott, már teljesen alakban láthatjuk a farkasokat és minden más speciális effekt sokkal látványosabb. A szereplőket már szeretjük és ismerjük, a fejlődésük éppen ennél fogva sokkal követhetőbb, érthetőbb. Bár olyan nagy fordulatokra nem kell számítani mégis valahogy szórakoztató és kedvelhető ez a sorozat.

A második évad számomra sokkal szerethetőbb volt mint az első, sikeresen vitték tovább a karaktereket, akit eddig utáltunk az lehet hogy most a kedvencünk lesz. Jó ötletnek tartottam, hogy kicsit kitágult a világ és megismerkedhettünk egy komplett másik renddel, ezzel együtt megértjük, hogy a varázslat maga sok formában jelentkezhet, mi emberek vagyunk azok akik eldöntik hogy milyen formában használjuk és milyen módon teszünk áldozatokat a jobb élet érdekében. A farkasokat ebben az évadban talán picit nevetségessé tették de úgy is fel lehet fogni, hogy csak szerethetőbbek lettek, Alyssa karaktere elviselhetetlenül idegesítő, ami kicsit szomorú volt a számomra, hiszen az ő és Jack szerelme nagyon szép vonal volt az első évadban (igaz azért már ott is voltak borzalmasan idegesítő dolgai a csajnak). Nyilván nehéz megérteni a mágusokat, főleg egy olyan embernek akitől távol áll a hatalomvágy és más dolgok és emberek birtoklásának vágya.

Egy remek második évadot kapunk, igaz csak közepesre értékeltem a sorozatot, de valójában csak azért mert olyan erős vetélytársai voltak manapság mint a Warrior Nun vagy a hamarosan nagyító alá vett Cursed. Erős a felhozatal, hiába van vírus, nem is tudom hogyan csinálja ezt a Netflix, de még mindig ők a legjobbak ez nem vitás. Ha egy kis könnyed, szórakoztató történetre vársz, enyhén limonádé ízzel, akkor binge-eld ki te is a kettő évadot egyben, nem fogod megbánni.

 

Szerintünk: 3/5 | IMDb: 6.8 | Rotten Tomatoes: 100% | Metacritic: -
The Order (season 2 | 2019-)

Rendezte: Mathias Herndl, Leslie Hope, Kristin Lehman, David Von Ancken, Rachel Leiterman, Marita Grabiak, Mark Chow
Írta: Dennis Heaton, Gorrman Lee, Shelley Eriksen, Jason Filiatraut, Rachel Langer, Penny Gummerson, Jennica Harper, Kat Seinuc
Zene: Patric Caird
Szereplők: Jake Manley, Sarah Grey, Adam DiMarco, Louriza Tronco, Katharine Isabelle, Thomas Elms, Devery Jacobs, Francoise Yip

Játékidő: 10x 55perc

 

 

Ha rendelkezel Netflix előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is!

 

Kapcsolódó tartalom:

>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon

>>> Netflix applikáció

>>> Away sorozatkritika




Kommentek megjelenítése