Az Apple uralja az okosóra-piacot

Tech Hírek   |   2020.06.18 - 09:15   |   Írta: L Ferenc   |   156
18. jún Az Apple uralja az okosóra-piacot

Ebben a piaci szegmensben egyelőre a nyomába sem érnek az amerikai gyártónak.

A Canalys piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az idei esztendő első negyedévében globálisan mintegy 14,3 millió okosóra kategóriás terméket adtak el. Ez 12 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, amikor még csak 12,7 smartwatch talált gazdára világszerte, vagyis elmondható, hogy a világméretű koronavírus-járvány az első negyedéves eladásokat még nem húzta le.

A piacot változatlanul az Apple uralja, ráadásul nem is kis fölénnyel. 2020 első három hónapjában 5,2 millió Apple Watch került forgalomba, ami 36,3 százalékos piaci részesedésről tesz tanúbizonyságot. Ehhez képest a második helyezett Huawei mindössze 2,1 millió terméket tudott eladni, ami 14,9 százalékos piacrészhez volt elegendő. 

Megjegyzendő azonban, hogy az Apple előnye szépen lassan olvadni látszik, ugyanis az almás logós vállalat tavaly ilyenkor értékesített 6 millió okosórája még 46,7 százalékos piacrészt jelentett, szemben a Huawei-féle 1 milliós mennyiséggel és mindössze 7,9 százalékos részesedéssel. Míg az Apple 13 százalékot rontott, addig a Huawei elképesztően nagyot, 113 százalékot javított 2019-hez képest.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az 1,8 millió okosórát eladott Samsung állhat fel, mely dél-koreai cég tavaly ilyenkor még csak 1,2 millió terméket dobott piacra. A vállalat 46 százalékot javított, melynek köszönhetően a piacrésze 9,6 százalékról 12,4 százalékra növekedett. 

A negyedik helyezett Garmin 1,1 millió smartwatchot adott el 2020 első negyedévében, így egy év alatt 5,9 százalékról 7,3 százalékra nőtt a részesedése. Az ötödik pozícióban a Fitbit található, mely rekord mértékben, 21 százalékot rontott korábbi eladási mutatóin. Utóbbi gyártó az idei év első hónapjában csak 900 ezer okosórát adott el, így piacrésze egy év alatt 8,9 százalékról 6,2 százalékra olvadt.

Emlékezetes, hogy az Apple 2015 tavaszán dobta piacra első okosóráját, a Watchot, és legutóbb tavaly szeptemberben leplezett le ilyen terméket, a Watch Series 5-öt. Hamarosan érkezik a watch OS 7 operációs rendszerű vadonatúj Series 6, melynek egyik legfontosabb újdonsága a véroxigénszint mérés lehet, ezenkívül pedig fejlett szülői felügyeletre is számíthatunk a kütyütől.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése