Magyar fejlesztés, női kütyü, nagy lehetőségek

Tech Hírek   |   2015.02.17 - 08:58   |   Írta: Pausch Rita   |   973

Most valami olyan történik itt, ami nem szokványos. Mivel kizárólag Apple termékekkel és az ezekhez csatlakoztatható eszközökről van szó nálunk, vagy esetleg a témánkhoz kapcsolódó replikákról és konkurens termékekről. Így nem igazán olvashattok nálunk olyasmikről, ami egyelőre csak Androidos készülékekhez elérhető.

liber8

Most viszont kivételt teszünk az ügyben, ugyanis annyira leesett az állunk ettől a start up-tól, hogy mindenképpen szeretnénk segíteni a fejlesztőket a nyilvánossággal és nem utolsó sorban hangot adni azon reményünknek, hogy hamarosan nem csak kifejezetten ez a termék, de maga a technológia is használható lesz iOS eszközökkel.

Egyelőre egy női divatkellékről van szó. Ám mind az eszköz dizájnja, mind az, ahogy működik és maga a tény, hogy nem igényel töltést a megszokott értelemben, már önmagában elképesztő. Ráadásul mindez magyar fejlesztőkkel a projekt mögött.

A magyar Liber8! csapat Tago Arc elnevezésű terméke valójában egy e-papír karkötő. Az persze nem újdonság, hogy az e-papír nem túl energiaigényes technika, de azért szüksége van ennek is némi töltésre, amit egész egyszerűen NFC-vel oldanak meg. Igen, azzal a technológiával, amit jelenleg az iPhone 6 (sajnos) kizárólag az Apple Pay rendszerhez használ. Szintén ezzel a technológiával küldik át az adatot a karkötőre, vagyis két legyet egy csapásra, egyszerre megy a töltés és az adatforgalom, mindezt viszont vezeték nélkül.

liber81

Akkumulátor tehát nincs a karkötőben, használat közben nem is fogyaszt energiát, csak az adatcseréhez van rá szüksége. A végeredmény pedig egy eszköz, ami valójában egy digitális divatkellék, egy karkötő, aminek tetszés szerint változtatható a mintázata az aznapi ruhatárhoz illesztve.

Egy férfit nem biztos, hogy ez annyira érdekelhet, ebben a formában, de mondjuk egy digitális képkeretként azért már valószínűleg érdeklődésre tartana számot.

A dolog szépséghibája mindösszesen annyi, amit már fent is említettem. Az Apple egyelőre kizárólag az Apple Pay szolgáltatáshoz használja az NFC-t, így a karkötő egyelőre csak az Androidos készülékekkel elérhető. Amennyiben a későbbiekben, az új iPhone-ok esetében, az Alma változtat ezen, akkor a Liber8! is biztosan elérhetővé teszi a karkötőhöz tartozó app-ot az App Store-ban.

Mi nagyon várjuk. Sok sikert kívánunk a Liber8!-nek a start up-hoz! (Szerencsére úgy tűnik, már most nagy az érdeklődés.)

http://youtu.be/pbRKiRtxKJ0

Több infó itt!


Kommentek megjelenítése