Nagyobb színskálát kaphat az iPhone 6

Tech Hírek   |   2014.02.24 - 18:32   |   Írta: Máté Gergő   |   787

nphoton.2011.12-f1

Az iPhone 6-al kapcsolatos hírek mostanában főként a zafír kristály kijelzőről és annak méretéről szóltak, de Haydn Shaughnessy a Forbsnak egy újabb érdekességről számolt be:

„Minden eddigi LCD kijelzős okos telefonnál fejlettebb technológiával fog rendelkezni az iPhone 6. A Kindle Fire HDX 7-nél megismert Quantum Dot kerül bele, némi csavarral” – nyilatkozta Shaughnessy.
„Több tény is arra enged következtetni, hogy az Apple a QD technológiát fogja alkalmazni. A Decemberben kiszivárogtatott hírek szerint ráadásul a QD egy viszonylag nagyobb (hosszabb) projekt lesz, mint maga az iPhone 6.

A Nanosysm (300 szabadalommal rendelkező cég) vezérigazgatójával, Jason Hartlove-val beszéltem. Arra a kérdésemre, hogy mikor kerülhet az okos telefonokba a QD, azt mondta, hogy a pletykákkal ellentétben a technológia már készen áll a bevetésre és nincs méretkorlátozása. Egy meg nem nevezett cég a 85 collos TV készülékbe szeretné a QD-t, míg az első ilyen okos telefon az év közepén érkezne. Az iPhone 6 pedig állítólag Júniusban érkezik majd” – mondta Shaughnessy.


Kommentek megjelenítése