Kisebb vagyonért cserélhet gazdát az Apple első számítógépe

Tech Hírek   |   2018.08.27 - 09:07   |   Írta: L Ferenc   |   3125
27. aug Kisebb vagyonért cserélhet gazdát az Apple első számítógépe

A masina számítási teljesítménye ma már megmosolyogtató, az árát hallva pedig elsírhatjuk magunkat.

Az Apple I, illetve Apple-1 néven is ismert személyi számítógépet Steve Wozniak tervezte 1975-ben, vagyis 43 esztendővel ezelőtt, a forgalmazása pedig egy évvel később, 1976-ban kezdődött meg. A masinából mindössze 200 példány készült, és ezek közül napjainkat mindössze 60 darab élte meg. 

Ennek megfelelően az Apple I ma már igen komoly értéket képvisel. A számítástechnika hőskorába visszarepítő számítógépből most felbukkant egy profi módon felújított példány, mely nemrégiben egy teszt során 8 órán keresztül folyamatosan működött minden probléma nélkül. 

A komplett szett hamarosan árverésre kerül, és szakértők szerint mintegy 300 ezer dollár, vagyis körülbelül 84 millió forint ellenében cserél majd gazdát. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése