Újabb területen állhat saját lábra az Apple

Almás Pletykák   |   2018.11.16 - 10:58   |   Írta: L Ferenc   |   2334
16. nov Újabb területen állhat saját lábra az Apple

Az almás logós gyártónak állítólag elege lett a beszállítóiból, így maga kezdhet modemfejlesztésbe.

Az Apple éveken át a Qualcommtól vásárolta az okostelefonjaiban található modemchipeket, azonban a két nagyvállalat között végül igencsak megromlott a kapcsolat. Olyannyira, hogy a 2018-as modellévű iPhone-okba már az Intel szállítja a modemeket, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az Apple hamarosan ezzel a chipgyártóval is szakítani fog.

Jól értesült források szerint az Apple modem fronton a közeljövőben már nem szeretne beszállító partnereire támaszkodni, vagyis saját kézbe venné ezeknek a chipeknek a fejlesztését és a gyártását. Erre utal többek közt az a tény is, hogy az Apple nemrégiben wireless chipek fejlesztésében jártas mérnököket kezdett toborozni az Egyesült Államokbeli San Diegóban. 

Pletykák szerint az első Apple modemmel szerelt iPhone-ok várhatóan 2020 magasságában tűnnek majd fel a színen, és ezek a készülékek nem meglepő módon már nemcsak 4G, hanem 5G támogatással is rendelkezni forgnak. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése