Bemutatkozott az Apple Watch Series 7

Apple Hírek   |   2021.09.14 - 19:20   |   Írta: ARPII   |   2707
14. szept Bemutatkozott az Apple Watch Series 7

Itt az új generációs Apple Watch.

„California Streaming” eseményen bemutatkozott az új 7. generációs Apple Watch, a 9. generációs iPad, a 6. generációs iPad mini, és az iPhone 13 széria, négy új modellel.

Sajnos az új Apple Watch nem kapta meg a várt szögletes dizájn váltást, ami passzolt volna az iPhone 12 széria megjelenéséhez. Az óra más részein azonban történtek változások bőven, a kávák például 40%-kal lettek kisebbek. Ez így egészen pontosan 1,7mm-t jelent, maga a kijelző pedig „ráfolyik” a lekerekített előlapunkra, amit követ az óra háza is. Ha ezt összehasonlítanánk egy 3. generációs modellel, akkor 50%-kal lenne nagyobb a kijezlő területe.

 

Az új Always-On Retina kijelző a vékonyabb kávák mellett 70%-kal világosabb és megközelítőleg 20%-kal nagyobb is lett az elődmodellnél. Ez azt jelenti, hogy az új modellek most már 41mm, illetve 45mm-esek.

 

Emellett a szoftveres gombjaink is megnőttek, és már 50%-kal több szöveg fér a megjelenítőre, ami hasznos, ugyanis érkezett egy teljes értékű billentyűzet is, amit érintéssel és húzással is tudunk majd vezérelni. Természetesen új számlapokat is kaptunk, amik eléggé jól néznek ki, azonban külsős fejlesztők még mindig nem tudnak ilyeneket készíteni.

 

Ugyan nem kaptuk meg a várt szögletesebb dizájnt, azért történt változás az óra házát illetően is. Mind a ház és a kijelző is egy sokkal lekerekítettebb és kellemesebb megjelenést kapott, utóbbi pedig a széleken megtöri a fényt, ami az Apple szerint jól fog kinézni (bár egy kijelzőnél a tükröződés az utolsó dolog, amit szeretnénk látni, de majd élőben meglátjuk).

 

Az másik nagy fejlesztés strapabíróság terén érkezett, ugyanis az Apple Watch Series 7 már teljesen porálló is (IP6X), az eddig meglévő vízállóság mellett. Új kijelző védelmet is kaptunk, ami most 50%-kal vastagabb, mint az Apple Watch Series 6 esetében.

 

Sportolást illetően nem fordította feje tetejére a világot az Apple, ugyanis semmilyen új szenzort nem kaptunk, ami kicsit elszomorító. Szoftveresen azonban javult a biciklis aktivitás mérés, a WatchOS 8-cal. Itt az óra emlékeztet majd minket, ha elkezdenénk tekerni, hogy kezdjük el a mérést, illetve automatikusan szünetelteti és folytatja azt, ha éppen megállnánk pár percre szusszanni egyet.

A továbbfejlesztett mérés mellett már a „fall detection” (elesés felismerés) is bekerült a biciklizés tárházába, így már nem csak sétálás, vagy futás közben fogja felismerni az óra, ha elesnénk. Emellett pedig már elektromos bicikliket is támogat a rendszer (persze nem specifikus modelleket), ami pontosabban ki tudja majd számolni az elégetett kalóriáinkat, amellett, hogy figyelembe veszi, hogy mennyit segített rá a bicikli motorja a teljesítményünkre.

 

A töltésünk 33%-kal lett gyorsabb a Series 6-hoz képest, ami már támogatja az USB-C-s gyorstöltést. Ez azt jelenti, hogy 45 perc alatt már 80%-ra tudjuk tölteni az órát, nyolc perc töltéssel pedig nyolc óra alvás figyelést érhetünk el. Az üzemidő maradt 18 óra, ami nem éppen a legtöbb, de egy nagyobb kijelzővel nem is csoda, hogy nem tudtak feljebb lépni. Az azonban kicsit komikus, hogy az Apple egyre kevésbé tud dönteni az USB-C és a Lightning között.

 

Ami a színeket illeti, öt különböző kivitelben vásárolhatjuk majd meg az órát (zöld, kék, csillagfény, éjfekete és PRODUCT RED) alumínium házban. A rozsdamentes acél ház színei az ezüst, grafit és arany lesznek, míg a titánium modellnél kapunk egy asztrofekete színállást is. Emellett pedig elérhető lesz Nike és Hermès verzió is, utóbbi horrorisztikus áron.

 

Korábban hallhattunk már arról, hogy késni fognak az idei Apple Watch-ok, talán a bemutató is, végül azonban sikerült legalább megmutatni őket, a megjelenés azonban „idén őszre” csúszik, ennél pontosabb információval sajnos nem szolgált az amerikai cég. Ez többek között a globális chip hiány miatt is lehet, de a korona vírus sem kizáró ok, ami szintén befolyásolhatja az óra gyártását.

Az Apple Watch széria többi tagja maradt változatlan, nincsen új SE, ami érthető, emellett pedig vásárolhatunk még Apple Watch 3-at is (aminek nincs sok értelme). A 3-as széria most 77 990 Ft-ról, az SE 109 990 Ft-ról, a Series 7 pedig $399-ról (kb.: 119 000 Ft) fog indulni. Utóbbi azért maradt dollárban, mivel a cég még nem jelentett be rá hivatalos magyar árakat, de amint megtudunk valamit, értesítünk róla Titeket. Természetesen az átváltott forint ár nem mérvadó, hiszen nem tartalmazza az adókat, a Series 6 ára 159 990 Ft-ról rajtol, így az új modell esetében is hasonlóval tudunk majd számolni.

 

Forrás: Apple

 

Kapcsolódó tartalom:




Kommentek megjelenítése