WWDC 2020: összegyűjtöttük a prezentáció összes fontos bejelentését

Apple Hírek   |   2020.06.27 - 21:33   |   Írta: N Marcell   |   356
27. jún WWDC 2020: összegyűjtöttük a prezentáció összes fontos bejelentését

Egy helyre gyűjtöttünk mindent, amit a felhasználóknak a fejlesztői konferenciáról tudni érdemes.

Nemrég lepörgött a 2020-as WWDC, az Apple fejlesztői konferenciája, amit idén a koronavírus-járvány miatt online formában bonyolítottak le. Az előre felvett videón bemutatkozott az iOS 14, az iPadOS 14, illetve a többi fontos oprendszer-frissítés is, úgyhogy lássuk, milyen újdonságokra számíthatunk ősszel!

iOS 14

Az iOS 14 komoly újításokat hoz a rendszerbe, melyek jelentősen átszabják a kinézetét, és használatát is. Bekerül ugyanis egy App Library nézet, ahol kategóriák szerint csoportosítva láthatjuk az alkalmazásainkat, illetve az egyes „oldalakat” el is lehet majd rejteni, a könnyebb átláthatóság érdekében. Az alkalmazások közé pedig widgeteket is tehetünk majd, melyek megújultak kinézetben, illetve okosabbak is lesznek. Egy külön könyvtárból válogathatjuk majd őket, illetve a nap során változó okoswidgeteket is összeállíthatunk, melyek például reggel időjárásként kezdik, majd a nap folyamán a híreket mutatják, végül este a megtett lépéseinket és edzésmakróinkat láthatjuk.

 

 

Egy új Translation app is bekerül, ami nagyban hasonlít a Google Translate-hez, viszont akár valós időben fordíthatunk beszélgetéseket vele. Az először bekerülő 11 nyelvet pedig folyamatosan újakkal fogják bővíteni. Az Apple Maps is sokat fejlődik, bekerül a biciklis és elektromos autós nézet is. És ha már az autóknál tartunk, az iOS 14-től kezdve a megfelelő autóknál akár kocsikulcsként is használhatjuk az iPhone-t, NFC-n keresztül. A 2021-es 5-ös BMW lesz az első ilyen autó, de a Carplay sikerét látva szerintem a jövőben minden új autóba bekerül majd.

 

 

Siri is megújul, előhívásakor nem fogja az egész kijelzőt elfoglalni – ugyanez igaz a hívásokra is. Az elhagyhatatlan Memojikhoz pedig rengeteg új felhasználható kinézet fog érkezni.

Az iOS 14 fejlesztői bétája már elérhető, a publikus béta nyáron nyílik meg. A mindenki által tölthető verzió valamikor ősszel lesz publikálva.

iPadOS 14

Kezdetnek az iPadOS mindent megkap, amit az iOS – és még többet is. Az Apple ugyanis több alkalmazást is átdizájnol, hogy jobban illeszkedjenek egy táblagépre, sőt, az egész frissítésnek ez a célja. A Fájlok is használhatóbb lesz, illetve az Apple Pencil is sok új funkciót kapott, melyek megkönnyítik a használatát. A Scribble-nek hála akármilyen szövegdobozba lehet majd kézírással írni, hogy ne kelljen letenni a tollat, illetve satírozással lehet törölni, ha valamit elrontanánk.

 

 

 watchOS 7

Az Apple Watch nem fog túl nagy újításokat kapni. A számlapokat jobban személyre lehet majd szabni, illetve másokét is letölthetjük majd az internetről. Ezen felül az Edzés app új edzéstípusokat kapott, mint például a tánc, vagy a nyújtás. Alváskövetés is lesz végre a Watch-ban, alvásciklusokkal és kiegészítő rutinokkal lefekvés előtt. Végül pedig az egész prezentáció legnevetségesebb újítását is itt láthattuk: az órák segítenek majd kezet mosni, a megfelelő időtartam mutatásával, a csobogó víz hangjának felismerése után. Az Apple-nek egy kicsit agyára ment a koronavírus.

 

 

macOS 11 Big Sur

A macOS is kap némi dizájnfrissítést, hogy az Apple-ökoszisztéma kezelőfelülete egységesebb legyen. Lekerekített sarkok a Dockban, átlátszó Control Center, hogy konkrét példákat is hozzak. A Maces Üzenetek app sokat fejlődött, jobb kereséssel, képválasztóval, Memojikkal. A Catalyst is frissült, hogy könnyeb legyen az iPhone-os és iPades appokat Macen is megjelentetni. A Safari pedig komoly teljesítménynövekedéssel, új kezdőlappal és még komolyabb biztonsági funkciókkal érkezik majd.

 

 

Átállás az Apple Siliconra

Az eseményt az Apple végül azzal a bejelentéssel zárta, hogy hivatalosan is átállnak az Intel gyártmányú chipekről a saját „Apple Silicon”-ra. Ez a processzorok és a GPU-k teljesítményét komolyan megnöveli majd, illetve nagy átjárást tesz lehetővé a cég összes terméke között, hiszen ugyanarra az architektúrára fognak épülni. A Big Sur már teljesen erre lett elkészítve, a korábbi appokat viszont elméletileg pofonegyszerű lesz frissíteni. Az Office és az Adobe Creative Cloud már készen is állnak az átállásra.

 

 

Nektek melyik volt a kedvenc bejelentésetek?

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése