A Canon is belépne a mobilpiacra

Almás Pletykák   |   2023.05.22 - 09:59   |   Írta: L Ferenc   |   8928
22. máj A Canon is belépne a mobilpiacra

A neves fényképezőgép-gyártó éppen partnerkeresésben van.

A legkisebb és legolcsóbb digitális fényképezőgépek életét villámgyorsan ellehetetlenítették az egyre komolyabb tudású kamerás mobilok, illetve a felsőbb kategóriás fotómasinák eladási mutatói sem éppen úgy alakulnak, ahogy azt a piac nagyágyúi szeretnék.

A fényképezőgépek és objektívek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Canon éppen ezért új bevételi források után kíván nézni. Jól értesült források szerint a híres EOS masinák gyártója minél hamarabb megvetné a lábát a mobilpiacon, de persze nem úgy, hogy esetleg saját készüléket dobna piacra. Hanem ehelyett oly módon, hogy szövetségre lépne valamelyik mobilgyártóval, és a Canon szállítaná be számára a képalkotással kapcsolatos fejlesztéseket.

Az ilyen együttműködéseknek régi hagyománya van, gondoljunk csak például a Nokiára, mely szebb napokat is látott finn mobilgyártó sokáig Zeiss kamerával vértezte fel telefonjait. A Zeiss egy ideje már a kínai Vivo partnere, a szintén német Leica a közelmúltban a Huaweiről Xiaomira váltott, a svéd Hasselblad kameráival pedig az Oppo és a OnePlus termékeiben találkozhatunk.

Canon partnerként szóba jöhetne például az Apple, a Samsung, a Huawei, az Asus, a Google, a Realme, a Honor, a Sony és Motorola, de ezek közül az Apple, a Samsung és a Google nem valószínű, hogy külsős kamerapartnerre vágyna, a Sony pedig ugyebár igen komoly saját képalkotó üzletággal és Zeiss kötődéssel rendelkezik.

Mivel a Canonnal kapcsolatos friss pletykák Kínában röppentek fel, jó eséllyel egy kínai mobilgyártóról lehet szó, például a Huaweiről, a Honorról, vagy éppen a Realme-ről. 

A DxOMark aktuális toplistáján a Huawei nemrégiben debütált új csúcsmobilja, a 156 pontot elért P60 Pro található, majd pedig a 153 pontos Oppo Find X6 Pro és a 152 pontos Honor Magc5 Pro következik a sorban. Az Apple legjobb kamerás mobiljai, az iPhone 14 Pro és az iPhone 14 Pro Max 146-146 ponttal a nyolcadik helyen tanyáznak.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése