Így mutathat a teljesen új iPad mini

Almás Pletykák   |   2021.06.14 - 08:32   |   Írta: L Ferenc   |   1153
14. jún Így mutathat a teljesen új iPad mini

Az Apple hamarosan előrukkol vadonatúj kompakt tabletével.

Az Apple 2012 novemberében mutatta be első kompakt kivitelű, 7,9 colos képátlójú kijelzővel felvértezett táblagépét, az iPad minit, melynek aztán 2013-ban, 2014-ben, illetve 2015-ben érkezett meg a második, harmadik, illetve negyedik generációja. A jelenleg boltokban kapható ötödik nekifutás 2019 márciusában tűnt fel a színen, vagyis "személyében" egy már több mint 2 éves modellhez van szerencsénk.

Az ötödik generációs iPad mini igencsak elavultnak tűnhet egy új iPad Air vagy iPad Pro társaságában, és ezzel természetesen az Apple is tisztában van. Jó ideje nyílt titok, hogy az amerikai vállalatnál már javában zajlik a teljesen megújult hatodik kiadás fejlesztése, és a korábban kiszivárgott CAD állományok és kémfotók alapján most vadonatúj renderelt felvételek készültek a sokak által várva várt készülékről. 

Minden jel arra mutat, hogy az új iPad mini nagyon hasonlít az aktuális iPad Airre, illetve kis túlzással élve kijelenthető, hogy az új iPad mini nem lesz más, mint egy mosásban összement iPad Air. Így mutat egymás mellett a 2020-as iPad Air és az érkezőben lévő iPad mini 6:

Sokak örömére eltűnik a home gomb, ami minden korábbinál vékonyabb kijelzőkávákat tesz lehetővé. Az iPad mini 6 lényegében ugyanakkora marad, mint az elődje, mindössze 3 milliméteres hossz-, illetve szélesség változásra lehet számítani. Könnyen kikövetkeztethető, hogy a 206,3x137,8x6,1 milliméteres méretű új iPad mini a korábbiaknál nagyobb képátlójú kijelzőt vonultat fel.

Az iPad Airhez hasonlóan lapított oldalélekkel támadó iPad mini 6 ujjlenyomat-szenzora a bekapcsológombban kap helyet, a hangszórókat pedig állítólag jelentősen továbbfejlesztették. A Lightning helyett már USB-C csatlakozó aljzattal támadó újdonság várhatóan ezüst, fekete és arany színváltozatokban lesz kapható. 

A pletykák szerint még az év vége előtt leleplezendő kompakt Apple tablet egy kisebb új Apple Pencilt fog kapni, meghajtásáról pedig egy nagyteljesítményű és alacsony fogyasztású Appel A14 chipset gondoskodik. És természetesen 5G változat is érkezni fog belőle.

Az aktuális iPad mini hivatalos magyarországi alapára 155 ezer forint, mely összeg ellenében egy 64 GB belsőmemóriás, Wi-Fi only példány lehet a miénk. Ennek a kivitelnek a 256 GB-os változata 204 ezer forintba kerül. A mobilnetes iPad mini 64, illetve 256 GB-os verziói rendre 205, illetve 254 ezer forintot kóstálnak.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése