Friss pletykák az iPhone 13-ról

Almás Pletykák   |   2020.12.15 - 09:12   |   Írta: L Ferenc   |   8011
15. dec Friss pletykák az iPhone 13-ról

Az Apple visszatér a normál kerékvágásba, már ami a termékbejelentést illeti.

Az Apple-ügyekben az átlagnál mindig sokkal jobban értesült és általában megbízható előzetes információkkal szolgáló Ming-Chi Kuo úgy tudja, hogy az Apple jövőre ugyanakkor kezdi meg az iPhone 13 termékcsalád modelljeinek sorozatgyártását, és ugyanakkor jelenti majd be hivatalosan ezeket a termékeket, mint tette azt az iPhone 12-t megelőző időkben. Ez azt jelenti, hogy a 2021-es Apple csúcsmobilok gyártása várhatóan a nyár végén kezdődik majd meg, a hivatalos bejelentésre szeptemberben fog sor kerülni, és nem sokkal ezt követően a boltokba is megérkeznek majd a készülékek. 

Az idei esztendő a többi gyártóhoz hasonlóan az Apple számára sem úgy alakult, ahogy azt eredetileg tervezte, és a koronavírus világjárgány miatt a megszokottnál néhány héttel később érkeztek meg a cég 2020-as mobiljai. 

Emlékezetes, hogy az amerikai gyártó szeptember helyett csak október 13-án leplezte le az iPhone 12-es modelleket, melyek közül az első két típus, az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro október 16-án vált előrendelhetővé, a forgalmazás pedig október 23-án kezdődött meg. A másik két változat, a szuperkompakt iPhone 12 mini és a mindent bele kategóriás iPhone 12 Pro Max előrendelési folyamata csak november 6-án startolt el, és az első ilyen készülékeket csak november 13-án vehették kezükbe a vásárlók. Ráadásul egyes verziók csak limitált mennyiségben érkeztek meg a boltokba.

Ming-Chi Kuo információi szerint az iPhone 12 Pro kiválóan teljesít a piacon, és mindkét idei Pro modell a vártnál nagyobb mennyiségben fogy, annak ellenére, hogy a Sony állítólag nem tudott elég képérzékelőt szállítani ezen csúcsmodellek kameráiba. 

A piaci elemző szerint nem kell aggódni amiatt, hogy az Apple 2021 második negyedévét illetően kevesebb A14 Bionic chipet rendelt a TSMC-től, mint 2021 első negyedévében. Kuo szerint ez teljesen normális jelenség, és többek közt annak is a jele, hogy a jövő év közepén az Apple gyártópartnere már megkezdi az iPhone 13-as készülékekbe szánt A15-ös chipset gyártására történő átállást. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése