Megvan hova kerülhet az iPhone 12 Pro LiDAR szkennerje

Almás Pletykák   |   2020.09.03 - 11:36   |   Írta: ARPII   |   1956
03. szept Megvan hova kerülhet az iPhone 12 Pro LiDAR szkennerje

Ez az eddigi legszebb opció.

Az Apple idén ősszel fogja bemutatni az új 12-es iPhone szériát, sokak szerint a szeptemberi bemutató nem valószínű a koronavírusos csúszások miatt, így valószínűleg október közepén pillanthatjuk majd meg először a mobilokat. A cég számára ez lesz az első alkalom, hogy 5G-s készüléket mutatnak be, amivel a konkurencia bőven előttük jár, ugyanis már közel 3 éve elérhető a nagyérdemű számára ez a gyorsabb módja az internetelérésnek. A Samsung, a Huawei és a Xiaomi már számos telefont dobott piacra 5G-vel, azonban az Apple-nek sem kell félnie, hiszen a hálózatot sok helyen még csak most kezdik el kiépíteni, és nagyon kevés város akad csak, ahol már stabil és jó lefedettséget találunk a világon. A várható 4 modell közül állítólag 2 kapja majd csak meg ezt a funkciót, azonban még semmi sincs kőbe vésve. Ahogyan a dizájn sem, ugyanis ezzel kapcsolatban már azt hihettük, hogy mindent tudunk, azonban pár új kép más megvilágításba helyezte ezt a kérdést.

 

Egy friss Twitter poszt laobai oldaláról ugyanis betekintést enged az iPhone 12 talán végső dizájnjába. A képen az új készülék hátlapját is láthatjuk, ami megmutatja, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is 3 kamerát kapunk majd, emellett viszont találunk még 2 nagyobb kivágást. Az egyik szinte biztos hogy a vaku számára van, míg a másik egy LiDAR szkenner elhelyezésére is alkalmas lehet.

 

A 4 eszközből bizonyára csak a Pro modellek kapják majd meg ezt az extra szenzort, azonban lesz emellett más érdekesség is, amit előreláthatólag mind a 4 megkap majd. Ez nem más mint az A14 Bionic chip, még pedig egy 5nm-es, ami hatalmas előrelépést jelent majd, és valószínűleg lesöpör majd minden konkurenciát az asztalról. Ahogyan azt korábban is említettük, az idei iPhone-ok valószínűleg késnek majd, ezt maga az Apple is beismerte egy közleményben, azonban konkrét dátumot még nem közöltek velünk, csupán annyit, hogy: „pár héttel később”. Az igény hatalmas lehet a telefonok iránt, ugyanis globálisan 80 millió eszköz eladására számítanak.

 

 

Mire számíthatunk az idei iPhone-októl?

Szinte biztos, hogy 2020-ban 4 új iPhone is érkezik majd ősszel. Ezek a következőek lesznek: egy 5,4 colos iPhone 12, egy 6,1 colos iPhone 12 Max, egy 6,1 colos iPhone 12 Pro, és egy 6,8 colos iPhone 12 Pro Max. A kijelző remélhetőleg mind a 4 eszköznél OLED lesz, azonban nem kizárt az sem, hogy ezeken spórol majd az Apple és kettő modell csak LCD-t kap. A motorháztető alatt biztosan lesznek eltérések, ugyanis a sztenderd modellek 4GB RAM-ot kapnak majd, míg a Pro széria akár 6GB-ot is kaphat. Kamera téren lesz két eszköz, ahol 2 hátlapi kamerát kapunk, a csúcskészülékek pedig 3 kamerát és egy LiDAR szkennert is kaphatnak majd. Szenzor téren nem történik majd fejlődés, marad a 12MP, a nagyobb kamerákra sajnos legalább 2021-ig várnunk kell majd.

Az árazás egy olyan pont, ahol csak tippelni tudunk, vagy legalábbis viszonyítani a tavalyi helyzethez, azonban még így is eléggé jól be lehet lőni az új modellek árát. Az 5,4 colos iPhone 12 $649-ról (kb.: 195 000 Ft) indulhat majd, míg a 6,1 colos sima iPhone 12 Max $749-be (kb.: 225 000 Ft) fog kerülni, ami az indulóárat illeti. A Pro modelleknél a kisebb 6,1 colos készülék $999-ról (kb.: 300 000 Ft) startol majd, míg a 6,8 colos Pro Max $1 099-ba (kb.: 330 000 Ft) fog kerülni, az alapmodell esetében. Amenyiben ez tényleg így lesz, az esetben az Apple árazásban a Galaxy Note 20 Ultra alá lő majd, ami egyszerre lehet jó is, és hátrányos is. A pozitív oldal szerintem mindenkinek egyértelmű, egy iPhone fan csak örül majd annak, hogy a „világ legjobb mobilja” vagy legalábbis az Ő kedvence olcsóbb, mint egy túlértékelt koreai mobil. Ez azonban be is pozicionálhatja az Apple-t egy alacsonyabb kategóriába, hiszen valljuk be, egy új Galaxy Note, kinézetre legalábbis, évekkel egy iPhone előtt van. Mindenesetre azt se felejtsük el, hogy ezek az amerikai árak, amire rengeteg plusz költség, adó és egyéb költség rájön, mire az almás telefon ideér hozzánk.

Ti mit vártok az új iPhone-októl? Írjátok meg nekünk kommentben!

 

Forrás: GizChina

 

Kapcsolódó tartalom:




Kommentek megjelenítése