Az egyik hazai telefonkellékes tudni véli, hol lesz a Touch ID

Almás Pletykák   |   2017.07.25 - 23:23   |   Írta: Pausch Rita   |   3585
25. júl Az egyik hazai telefonkellékes tudni véli, hol lesz a Touch ID

Az iPhone 8-hoz előrendelhető tokok alapján kizárható lenne a hátsó Touch ID-t?

Ma érkezett a hír a Phoneboxtól: tudni vélik, mi várható a jubileumi iPhone modellben. A kereskedő sajtóközleménye szerint „az egyik legnagyobb kínai tartozékgyártó” már elérhetővé és megrendelhetővé tette az iPhone 8-hoz készülő tokokat, sőt garanciát is vállal az illeszkedésükre. Ez alapján pedig a kereskedő úgy véli, hogy a korábbi pletykákat igazolva, az Alma tényleg a kijelző alá rejtette a Touch ID-t.

Erre azért mérget még továbbra sem vehetünk, hiszen a tokokból le lehet ugyan vonni következtetéseket, de ugye pletyka – méghozzá egészen friss – volt még a Sony rendszeréhez hasonló, oldalsó bekapcsoló gombba helyezett Touch ID-ről is, valamint arról, hogy a funkció megszűnik a legújabb technológiájú, 3D arcfelismerés javára.

A Phonebox szintén tudni véli „gyártói forrásokból”, hogy 5,7 hüvelykes OLED kijelző kerül az új almás mobilokba, valamint, hogy a kijelzőkávától is elköszönhetünk az új modellnél. A pletykagép és az eddigi kiszivárogtatások szerint 5,8 hüvelykes kijelző ezek szerint egy parányival kisebb lehet, de még így is nagyobb az iPhone 7 Plus 5,5 hüvelykes kijelzőjéhez képest.

 

Ezen jóslat alapján egyébként, a Home gomb is a múlt homályába fog veszni. Ami ugyan logikusan várható lépés, ám egyúttal itt megjegyeznénk, hogy ezzel bizony az iPhone egy igazi stílusjegyétől is megválik majd. Ami a nagyon erős konkurenciát tekintve nem biztos, hogy okos lépés… Ugyanakkor valahol időszerű.     

A fenti tok alapján látható, hogy azok, akik még reménykedtek jack feltámadásában, nyugodtan letehetnek róla. Valamint, hogy az iPhone 7 Plushoz hasonlóan, az új iPhone-ba is vertikális elhelyezkedésű duál kamera kerülhet. Ugyanakkor ez a kép bár a mai sajtóközleménnyel érkezett, de bizonyosan nem az említett cégtől származik, hanem a KK Sneak Leaks tette közzé a Twitteren áprilisban és külföldi pletyka oldalak innen vették át. Tehát messzemenő következtetéseket inkább senki se vonjon le belőle! (Kivéve jacket, jack már halott, törödjetek bele!)

A kereskedő szerint az iPhone 8 méretei a következők lesznek: 143,59 mm x 70,94 mm x 7,57 mm, ami szinte azonos az állítólagos, végső prototípusról készült kiszivárogtató videóból tudhatóakkal (144 mm × 71 mm × 7,5 mm).

Mindezen infók alapján és fényében a dizájnra lassanként – sajnos, vagy nem sajnos – kezdhetünk mérget venni. Sok rajongó kritizálta előzetesen a Benjamin Geskin által már áprilisban kiszivárogtatott külsőt, ami egyre többször köszön vissza, egyre több pletykából. Márpedig a korábbi években tapasztalt pletyka-végső modell viszony szerint, ilyentájt már mindig belőhető a soron következő iPhone megjelenése.

Forrás: Phonebox.hu

Kapcsolódó cikk:

 


Kommentek megjelenítése