Alaposan berendelt OLED-ből az Apple

Almás Pletykák   |   2017.04.04 - 21:00   |   Írta: Zoltan C   |   3785
04. ápr Alaposan berendelt OLED-ből az Apple

Nagy rohamra számítanak

Úgy tűnik, hatalmas iPhone 8 eladásokra táraz be az Apple. A japán Nikkei értesülései szerint 70 millió OLED kijelzőt már megrendelt a Samsungtól az amerikai cég. Sőt, állítólag a Samsung inkább 95 milliót gyártana - biztos, ami biztos, ha esetleg még nagyobb lenne a kereslet, mint előzetesen tervezték. Mindez összhangban van Jeffrey Kvaal és Gregory McNiff elemzők számításaival, amelyek szerint 80 millió kelhet el az új készülékből csak a 2017-es ünnepi szezonban!

A hírek szerint a most ősszel érkező modellek közül csak az iPhone 8 lenne OLED-del szerelt, később viszont feltehetőleg már az összes iPhone ezzel fog érkezni. Nem véletlen ez a megkülönböztetett figyelem, hiszen a nyolcas lenne az úgynevezett születésnapi verzió, hiszen 10 éve lesz már, hogy Jobs bemutatta az első fónit. Éppen ezért, a nyolcas típusjelzés sem biztos! Hívhatják akár Edition-nek, X-nek, Pro-nak vagy...ki tudja. Mindenesetre, érdekes egybeesés, hogy a Samsung éppen most fordítana 9 milliárd dollár OLED  gyártókapacitásának bővítésére. Ha a név nem is biztos, a megjelenés annál inkább.

Az edge-to-edge (tehát nincs káva, "faltól falig" tart a kijelző) OLED kijelző mellett a születésnapi kiadás magában rejthet vezetéknélküli töltést, jobb akkukapacítást, erősebb processzort, vízállóságot és továbbfejlesztett kamerát. Egyre több bizonyíték bukik elő a 3D kamera szenzorral kapcsolatban, ami egyszerre szolgálhatja az arcfelismerő funkciót és az esetleges kiterjesztett valósággal kapcsolatos funkciókat. Mindezek mellett, a Nikkei értesülései megerősítik annak a folyamatnak is a végkifejletét, ami már a 6s-ben elkezdődött: nem lesz Home gomb, legalábbis fizikai nem. Ez pedig elvezet minket egy, már évekkel ezelőtt felbukkant pletykához...sikerült volna az Apple-nek a képernyőbe építenie a Touch ID-t?

Forrás: bgr.com

Borítókép forrása: Benjamin Geskin

Kapcsolódó cikk:

Az iPhone 8-nak a külsejével kellene hódítania

Az iPhone 8-ban már nem lesz Touch ID?

iPhone Edition egy francia dizájner szerint


Kommentek megjelenítése