DOTA Underlords・Tesztlabor

Alkalmazások - Játékok   |   2019.08.27 - 09:24   |   Írta: Ca$h   |   200
27. aug DOTA Underlords・Tesztlabor

Mindenki pontosan tudja mi is az a DOTA?

Akkor most jöjjön egy kis történelem, jómagam azon kevesek közé tartozok akik még mindig gamerek és megélhették a Dota megjelenését, felemelkedését és uralmát ami a mai napig tart és leginkább dominanciának hívnám. A Dota – Defense of the Ancients – eredetileg a Blizzard nagysikerű RTS játékának a Warcraft III-nak egy custom mapje volt. Az azóta legendának számító IceFrog tervezte, kihasználva a beépített pályaeditor adta lehetőségeket. Számtalan érdekes játék készült itt, többek között a Tower Defense mint olyan is az egyik ilyen custom mapből származik, de ez egy másik nap témája. A Dotában két öt fős csapat játszik egymás ellen, akik különböző képességekkel rendelkező hősöket irányítanak. A cél természetesen a másik csapat legyőzése, ebben nagy szerep jutott a pályaismeretnek, a csapatmunkának és ki hogyan tudja menedzselni a karakterét, leginkább az győzött aki képes volt a lehető leghamarabb kimaxolni a karakterét. Egy kis mosolyszünet után a Valve Entertainment megvette a jogokat a játékhoz, sőt mi több magát IceFrogot is alkalmazta, hogy segítsen nekik elkészíteni a Dota 2-öt ami ezúttal már egy önálló játéknak készült. Nem kevés (közel öt éves) fejlesztés után végül kiadták a játékot, a siker döbbenetes volt, innentől fogva már minden történelem.

A Dota Underlords a legújabb eresztés a frachise-ban, szintén a Valve adta ki, a cél a mobilos közösség megnyerése volt, éppen emiatt maga a játékmenet teljesen más mint az eddigi Moba játékokban. Az Underlords gyakorlatilag egy táblás játék, és ahogyan azt már a mobilos címektől megszokhattuk szinte teljesen automatikusan történik benne minden. Nekünk viszont ehhez képest meglepően sok feladatunk lesz, az adott idő erre igencsak szűkös lévén a meccsek körökre vannak osztva, egyszerre nyolc játékos küzd meg egymás ellen kieséses alapon. Szóval nem árt a Tutorialt végigcsinálni, hogy valamennyire azért képben legyünk mit kell tennünk ebben a rövid időben. A 8x8-as térfelen hőseinket bárhova elhelyezhetjük, jómagam nem véltem felfedezni olyan nagy szerepet abban kit hova rakunk, de tény, hogy előnyt jelenthet ha mondjuk a támadó és védekező egységeket előre tesszük, míg a távolságiak vagy mögöttük vagy tisztes távolságban helyezkednek, el, de lévén a dolgok villámgyorsan történnek és maguktól, ezért nehéz lenne megállapítani a csatarend számít-e egyáltalán valamit.

A játék menete nagyon egyszerű, minden kör elején megjelenik egy menü ahol pár hősből kiválaszthatjuk a számunkra legszimpatikusabbat. A hősök csoportosítva vannak szerepkör és sebzéstípus szerint, a jobb felső sarokban láthatunk egy számot, ez egyrészt az értékét mutatja (egyszerűen fogalmazva hogy hány aranyba kerül) illetve egyben azt is jelenti mennyire számít erősnek. Ez a szám 1-5 között szerepel a legjobb egységek csak a játék végefelé jönnek majd, illetve ez annak is a függvénye, hogy mi magunk milyen szinten vagyunk. A kör elején lévő bevásárlós időben eldönthetjük, hogy hőst akarunk-e venni vagy öt arany pengő fejében növelhetjük valamennyire a szintünket is. A szintünk fogja meghatározni, hogy egyszerre hány hőst tehetünk ki a pályára. A maximális szintünk tíz, ebből kifolyólag logikusan csak tíz hősünk lehet kint egyszerre a pályán. A hősök között rendkívül komplex és összetett kapcsolatrendszer van felépítve, amikor megemelünk egyet és a pályára akarjuk tenni fogjuk látni különböző színű vonalakkal, hogy az éppen aktuális ember kivel milyen kapcsolatban áll. Ennek a synergie-nek a kitapasztalásához hosszú idő és sok tapasztalat kell, tekintettel arra, hogy két kör között a folyamatos és akciódús játékmenet érdekében igencsak kevés idő áll a rendelkezésünkre, mojoláshoz nem sok időnk lesz. Ismerjük meg a hősöket, a köztük lévő kapcsolatot, nem mindig a legerősebbek a legjobbak, sokszor többet érünk el azzal, ha olcsóbbakat veszünk és azokat összevonva fejlesztjük. három azonos hősből tudunk csinálni egy kettő csillagosat, három kettő csillagosból pedig egy három csillagosat, logikusan a három csillagos hősök sokkal de sokkal erősebbek mindenkinél, még akkor is ha történetesen a leggyengébb hősből gyúrtuk össze.

Éppen ebből kifolyólag az elsődleges és legfontosabb szerep a hősök összevonása lesz. A második legfontosabb hogy törődjünk a saját fejlesztésünkkel is, ha azt látjuk hogy például már mindenki hatos szinten van, mi meg még mindig csak ötösek vagynunk ez azt fogja eredményezni, hogy ők hat egységet raknak ki a pálára mi meg csak ötöt. Így eléggé nehéz lesz nyerni ugyebár. A harmadik nagyon fontos dolog az egységek közti synergie lesz, hogy mi magunk mennyire vagyunk ezzel tisztában. Végül pedig de nem utolsó sorban nagyon nagy szerep lesz a szerencsének is (RNGesus), egyrészt hogy a shopban milyen egységeket kapunk (egyébként kettő arany fejében újradobhatjuk a shopot, illetve időnként lesz ingyenes lehetőségünk is erre) másrészt pedig hogy az öt körönként jelentkező semleges meccs után milyen varázstárgyat kapunk, ami ugyancsak random. A varázstárgyak ismerete ugyancsak nagyon fontos, ahogyan az is, hogy a három lehetséges választás közül melyik mellett döntünk, illetve azt melyik hősünkre tesszük.

A játék elején lesz pár loot kör, amikor gyakorlatilag a cél, hogy kicsit fejlődjünk elérjük a hármas szintet és magukkal a játékosokkal ekkor kerülünk majd szembe. Egyszerre nyolcan fogunk játszani egymással, kieséses, véletlenszerű összesorsolással. Az életünk 100 pontról indul, ha veszítünk mindig annyi életet vonnak le tőlünk ahány egysége az ellenfelünknek életben maradt. Logikusan a meccs végefelé ha sokkal gyengébbek vagyunk a másiknál, könnyen lehet, hogy tizessével fogjuk veszíteni a pontokat. Minden ötödik kör után semleges kör jön, valami erős AI ellen, akiket ha legyőzünk értékes jutalom üti a markunkat, illetve minden ilyen kör után jönnek a varázstárgyak is. A játék addig megy amíg szépen sorban mindenki el nem hullik, ez sokszor 35-40 kört is jelenthet, szóval nem éppen az a WC-re beugrok nyomni egy kis Dotát típusú játékról beszélünk, alsó hangon is legalább fél óra egy meccs. Lehetőségünk lesz végignyomni a Tutorialt, játszhatunk gép ellen is öt különböző nehézségi fokozat ellen, de fejlődni és szintet lépni csak akkor fogunk ha emberek ellen játszunk. Erre ott lesz a Casual player és a Ranked multiplayer mód, rankedba csak öt casual után mehetünk, de mindenki kösse fel a gatyát, mert már a Casual is ultrakemény, hiába random minden a játékban a tapasztalatbeli különbségek nagyon erősen ki fognak mutatkozni már az első pár kör után is.

A Dota Underlords még csak béta tesztelési állapotban van, egyelőre csak élesben teszteli az egész világ, felmérik mik lehetnek a gondok vagy problémák vele, mekkora az érdeklődés, hogy mire lehet majd számítani a végleges verzióban bele se merek gondolni. A játlék rendkívül addiktív, az egyszerű szabályok ellenére nagyon sok van benne, sokkal több mint amit elsőre gondolnánk. A lehetőségek és stratégiai kombinációk sora végtelen. Nagyon látványos, nagyon élvezetes, de komoly kihívást jelent benne jobb eredményt elérni. Egyértelműen a hardcore játékosok terepe ez, kérdés hogy az ultra casual mobil piacon ez mennyire tudja megállni a helyét. Emlékszem az eredeti Dotát imádtam, az erre épülő Moba játékok már kevésbé fogtak meg, de ez az Underlords egy mesterműnek ígérkezik, ez már most az elején kiderült. Mindenképpen tegyetek vele egy próbát!

Szerintünk: 5/5

 

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.




Kommentek megjelenítése