Idén érkezhet a Nintendo első okostelefonra írt játéka, további öt pedig 2017 márciusáig

Tech Hírek   |   2015.05.10 - 08:45   |   Írta: Zoltan C   |   1043

Régóta hallani a Nintendo azon - egyébként igen csak kézenfekvő - szándékáról, hogy belép az okostelefonos piacra. Talán most tényleg elindult valami.

nintendo iphones-800x400

Satoru Iwata a Nintendo elnöke, miután ismertette az előző pénzügyi év adatait, a jövőbe is tekintett. Korábban írtunk már róla, hogy a japán cég partnerségre lépett az okostelefonos játékokat fejlesztő DeNA-val, a partnerségtől pedig a Nintendo elnök is rengeteget vár: az idei év végére hivatalos Nintendo gémet tolhatunk mobilunkon! Iwata elejtette, hogy ez csak a kezdet a Nintendo átiratok hosszú sorában. A hosszú távú tervekben a cég 2017 márciusában véget érő pénzügyi év végéig még öt új játékot szeretne piacra dobni a szóban forgó szegmensben. Iwata, igazi japán cégvezérhez hűen, biztosított mindenkit afelől, hogy ugyanazt a minőséget és kidolgozottságot láthatjuk majd viszont a mobilunkon, mint amit a legendás fejlesztő termékeitől már megszoktunk. Iwata inkább a minőségben és nem a mennyiségben hisz, ennek hangot is adott.

"Just release the mario and zelda for $1 each and you'll make millions!" - ismétlődik millliószor ez a komment minden "Nintendo+iPhone"cikkalatt.

Na de valóban számíthatnak-e a fanok egy teljesértékű Mario, The Legend of Zelda, Pokemon vagy éppen Animal Crossing élményre? Nos, a dolgok jelenlegi állása szerint nem igazán. Iwata azt is leszögezte, hogy nem sima átportolásokról lesz szó, hanem új franchiseokra is lehet számítani, a meglévőket pedig alaposan átdolgozzák, hogy megfeleljenek az okostelefon és tablet piacnak.

Forrás: macrumors.com


Kommentek megjelenítése