Az iPhone 6 miatt csökkent a Samsung profitja

Tech Hírek   |   2015.05.02 - 10:14   |   Írta: B Ádam   |   678

iphone6 samsung profit

Az Apple negyedéves pénzügyi jelentésének kiadását követően a Samsung is közzétette a sajátját (a cupertinóiakkal ellentétben a január-március időszakot). A dél-koreai óriásnak hiába volt több milliárd dolláros profitcsökkenése tavalyhoz képest, még mindig – főleg a Galaxy A szériának köszönhetően – az első helyet foglalja el az okostelefon-gyártó cégek rangsorában. Csak összehasonlításképpen, míg az Apple március és május között 61,2 millió telefont adott el szerte a világon, addig a Samsung 83,2 millió készüléket tudott értékesíteni.

A magasabb eladási számoknak köszönhetően a Samsung visszavette a világ legnagyobb okostelefon-gyártója címet, viszont fontos megjegyezni, hogy a rengeteg eladott telefon között sok az alacsonyabb árfekvésű modell, vagyis a csúcskategóriában – nagyrészt az iPhone 6 és 6 Plus miatt – már nem teljesít olyan jól az ázsiai vállalat.

Az új Galaxy S6 és S6 Edge megjelenése okán a második negyedévre már nagyobb hasznot remél a Samsung, ennek ellenére össze kell magát kapnia a cégnek, ha meg akarja tartani az első helyet, ugyanis elemzők előrejelzése szerint azt már szeptemberben, de legkésőbb decemberben átveheti az Apple.

Forrás: macrumors.com

Kapcsolódó cikkek: Q2-es pénzügyi jelentés: tovább növekszik az Apple profitja


Kommentek megjelenítése