A Swatch is okos órát gyárt

Tech Hírek   |   2015.02.05 - 21:09   |   Írta: Pausch Rita   |   624

Az már nyilvánvaló, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben az Apple nem állt össze a Swatch céggel az Apple Watch elkészítésére. Ugyanakkor a Bloomberg jelentése szerint a kilencvenes éves ikonikus óragyártója, a svájci székhelyű, a Swatch, azt tervezi, hogy 90 napon belül előálljon a saját okosóra verziójával.

Swatch

Az óra képes lesz az internetes kommunikációra és tölteni sem fog kelleni. – magyarázta Nick Hayek a vele készült interjúban, majd azt is elmondta, hogy a Swatch okosórája mobilfizetésre alkalmas, valamint Android és Windows rendszerrel is összekapcsolható lesz.

Az még egyelőre nem világos, hogy az óra kompatibilis lesz-e az iPhone-okkal is, vagy kifejezetten a versenytársak felületeit célozza. Hayek azonban állítja, hogy méltó versenytársa lesz az Apple Watch-nak. Ebben pedig Hayek-nek abban az esetben igaza is lehet, ha mindezekre a Swatch órája tényleg képes lesz, hiszen az Apple Watch egyelőre úgy hírlik nem éppen büszkélkedhet hosszú akkuidővel és naponta fog kelleni tölteni.

A Swatch mobilfizetési szolgáltatása kifejezetten az Apple Pay-jel vetekedne és lehet, hogy ez Európában valóban előnyt is hozhatna a svájci óragyártónak. Hayek állítja, hogy már Svájc két komoly kereskedelmi láncával, mint a Migros és a Coop is megállapodtak és még többel is folytatnak tárgyalásokat. Persze az Apple is elismeri, hogy még nagy út áll az Apple Pay előtt is, hiszen korlátozottan használható egyelőre, de az kétségtelen, hogy a svájci gyártón azért messze túltesz.

Azért az minden esetre elgondolkodtató, hogy az Apple Watch hivatalosan még meg sem jelent, de már több cég is igyekszik ringbe szállni vele. Illetve komoly konkurenciaként tartják számon nagy múltú óragyártók is, annak ellenére, hogy a cupertino-i vállalat egy a profiljától egyelőre idegen terepen próbálgatja a szárnyait. Talán mégis Jony Ive-nak lesz igaza abban, hogy szerinte a svájci óragyártók komoly bajban lesznek, ha kijön a Watch?


Kommentek megjelenítése