EUI Droidnak...

Nehéz szívvel írom a sorokat. Nem bánom az időt, amit együtt töltöttünk, de eljött az a pont. A pont, ahonnan nincs visszaút, bármit teszünk, bárhogy akarjuk. A pont, amikor felismerjük, hogy már nincs egymásnak mit adni és nincs egymástól mit kapni.

Néha lefagytál és én vártam, hogy magadhoz térj, hogy feléledj, de nem tetted. Ráadásul mindig a legrosszabbkor nem számíthattam rád. Sajnálom és tudom, hogy te is sajnáltad, de ez akkor sem tudta elűzni a keserű szájízem.
Voltak szép ígéreteid, láttam, hogy be akartad őket tartani. Láttam, hogy igyekeztél, de nem ment. Képtelen voltál arra, hogy mindenben olyan legyél, ami nekem kell.

Aztán az a már említett pont, múlt héten... Úgy akartál mindent megváltoztatni, minden hibád és nehézséged megoldani, hogy teljesen megváltozol. Na, akkor iszonyatosat csalódtam benned. Rád sem ismerek és eltűnt az, akivel eddig viszonylag jól kijöttem. Oda az emlékek, a sok boldog közös időtöltés és a jól bevált rutin.

Tudod, néha van olyan, hogy úgy érzi az ember, most van vége. Itt még lehet húzni egymás idejét, meg nyüstölni egymást, lehet szórakozni még egy kicsit, de az a pillanat attól kezdve bárdként lebeg a fejünk felett és mindketten tudjuk, hogy közeleg, amikor lesújt.  

Te a múlt hét óta teljesen más vagy, és emiatt valahogy én is más vagyok. Elszomorítasz, félelemmel töltesz el, felidegesítesz és amiatt én is hibát hibára halmozok. Ezért még el is veszítettem sok olyan dolgot, amik nekem fontosak voltak. Megújultál, én pedig nem tudtam tartani a lépést veled. Másnak akarsz látszani, mint, aki vagy. EUI helyett iOS. Fene se tudja, talán azért, hogy nekem imponálj, hogy megfelelj. De ettől csak még távolabb kerültél tőlem, mert jól tudom, hogy mi vagy és mi nem.

Azt mondod, hogy a társaság az oka, a barátok, akik körülvesznek, ők biztatnak arra, hogy hagyjalak. Tévedsz. Nem állítanám, hogy szeretnek téged, de inkább közömbösek. Talán az új hülyeségeiden néha nevetnek is és nem bíztatnak, hogy folytassam ezt az egyre kevésbé működő kapcsolatot, de a döntést mindenképpen rám hagyják és hagyták akkor is, amikor téged választottalak.

Pedig nem mondhatod, hogy nem adtam esélyt neked, hogy meg sem próbáltam.  Egy éve minden esélyt megkaptál tőlem és, ha akkor nehezen is indult, voltak jó pillanatok. Volt, hogy igazán jó volt, hogy kielégítetted az igényeimet és én ezért hálás is voltam neked, de azért sohasem volt fergeteges.

Nyugodtan mondhatod, hogy mások sem lesznek jobbak. Ez itt még mindig nem jóság kérdése. Mások, ahogy a szó is mutatja mások. Talán számomra megfelelőbbek és nincs ez máshogy veled sem. Másnak majd biztosan te is úgy leszel jó, ahogy vagy. Más majd szereti a rejtélyeidet, a kiismerhetetlenséged, az összetett személyiséged és az összes újdonságod. De én nem. Én szeretem a tisztább, megbízhatóbb, egyszerű, felhasználók számára barátságosabb felületeket. Nos, a tiéd szerintem nem ilyen.

Nem mondom, hogy könnyedén lépek majd tovább, biztos lesznek nehézségek, de megkönnyebbülök. Mert az utóbbi egy hétben annyi fájdalmat okoztál a változási hóbortoddal, amennyit előtted még egyik rendszer sem.

Köszönöm Android ezt az egy évet! Szép volt veled, de már megbocsáss, nem elég szép ahhoz, hogy maradjak… Ég veled!

Kép forrása: Flikie