Az Apple órára is lesznek alkalmazások, a nagy cégek már megkapták az SDK-t

Tech Hírek   |   2014.09.07 - 20:24   |   Írta: H.A   |   680

iwatch-concept-future-011

Habár még mindig nincs megerősítve hogy kedden be lesz mutatva az “iWatch”, idén nagyon sok pletyka erősítette meg hogy érkezni fog.

Az szinte garantált, hogy az iOS alapján lesz elkészítve a keretrendszere, és most két forrás is azt jelentette hogy képes lesz harmadik fél által fejlesztett alkalmazások futtatására, és lesz rajta App Store.

Nagy valószínűséggel nem lesznek rá elérhetőek az iPhone alkalmazásai, de nem kizárt hogy csak a képernyőméret alapján kell optimalizálni a meglévő programokat.

Az eddigi iOS verziókban is több nagy cég alkalmazásaival kooperált az Apple, mint például a Facebook vagy a Yahoo, akiknek külön hozzáférésük van a fejlesztési újításokhoz.
Korábban az AOL is elsőként kapta meg az első iPhone fejlesztői csomagot, hogy már a bemutatón láthassunk a megoldásukat, és az iPad is egy optimalizált játékkal került ki a színpadra.

Épp emiatt reális az az elképzelés, hogy a Facebook már most tud az új hordozható eszközről, és állítólag már megkapták az SDK-t.

Az iOS 8-ra is elsőként készítették el az alkalmazásukat, és az új IPhone megjelenésével a notification widget funkciót is használni fogják benne. 

Az “iWatch” (aminek még a neve sem garantált, de az sem hogy óra formájú lesz) a jelek szerint csak jövő évtől kerül a boltokba, ami elég idő lesz ahhoz hogy egy csomó alkalmazást készítsenek hozzá és optimalizálják az eddigieket.

A legtöbb pletyka szerint az új eszköz tele lesz szenzorokkal, és teljes szimbiózisban lesz az iPhone-al, szóval elsősorban kiegészítő lesz mint önálló termék.


Kommentek megjelenítése