A Google beelőzte az Apple-et

Tech Hírek   |   2014.05.22 - 08:15   |   Írta: Pausch Rita   |   736

A Millward Brown minden évben elkészíti a BrandZ című felmérését, amit három éve zsinórban nyert az Apple, mint az év legértékesebb cége. A tegnap megjelent tanulmány szerint azonban idén fordult a kocka, a nyerő széria véget ért és a Google tört az élre. A tanulmány szerint a Google márkát 158 843 000 dollár értékűre becsülték, míg az Apple 147 880 000 dollár értékkel „csak” a második helyen végzett. Tehát a Google a legértékesebb márka a 2014-es évben.

brandz1

Ezek az adatok azért is érdekesek, mert a Google a tavalyi értékéhez képes 40 százalékkal volt képes emelni az értékét, míg az Apple 20 százalékkal hanyatlott. A Google már tavaly a második helyen végzett maga mögé utasítva az IMB-et, a McDonald’s-ot, a Coca-Colát és a Microsoftot is.  

A tanulmányt egyébként a Millward Brown különféle pénzügyi információk összesítésével készíti, amibe még a jövőbeli eladási terveket és a vásárolók körében végzett felméréseket is beleveszik. A vásárlói felmérések azért is nagyon fontosak, mert többek között a vásárlói hűség, ami különféle faktorokkal kiegészítve megadja a márka értékét.  A márka értéke pedig azt mutatja, hogy a vállalat teljes értéke mennyiben függ a márkától. Ha ez nem tűnik túl tudományosnak, azért van, mert nem az, de attól még nagy jelentőséget tulajdonítanak a Millward Brown felmérésének.

A Millward franciaországi vezetője, Benoit Tranzer, szerint a Google ilyen léptékű fejlődésében nagy szerepet játszik, hogy betört és nagy teret hódított a viselhető technológiák terén a Google Glass-szal, valamint, hogy nagy beruházásokat eszközöl a mesterséges intelligencia területére.  

brandz2

Négy éve ez az első alkalom, hogy az Apple nem tudta megtartani a pozícióját, míg az IBM tartja a harmadik helyet, a Microsoft pedig felcsatlakozott a tavalyi hetedik helyről a negyedikre. Viszont, ami talán vigasztalólag hathat, hogy a második hely sem tűnik olyan rossznak, ha azt nézzük, hogy a nagy konkurensnek tartott Samsung mindössze a 29. helyet volt képes elérni, annak ellenére is, hogy a termékpalettájuk jóval szélesebb, valamint, hogy a Google és az Apple értéke így is toronymagasan elhúzott a harmadik helytől.

Az Apple visszaesését egyébként azzal indokolják, hogy a cég az utóbbi időkben ül a babérjain és nem tesz akkora lépéseket a fejlesztésben, mint korábban, szemben a Google fejlesztéseivel, amik több esetben attól függetlenek, hogy bizonyos projektjeik piacra kerülése még távoli.


Kommentek megjelenítése