Diákigazolvány helyett iPhone? Néhány egyetemen már lehetséges!

Apple Hírek   |   2018.10.04 - 19:35   |   Írta: SzavaRicsi   |   5960
04. okt Diákigazolvány helyett iPhone? Néhány egyetemen már lehetséges!

Könnyebben mozoghatnak a diákok az iPhone-okkal és Apple Watch-okkal a kampuszokon.

Tegnap egy újítást vezetett be az Apple a hallgatók számára, hiszen három amerikai egyetemen már az iPhone és a Watch is elég, hogy gond nélkül mozoghassanak a kampuszban. Az alabamai, oklahomai, illetve Duke egyetemen a diákok hozzáadhatják az azonosító kártyájukat a Walletjukhoz, amellyel fizethetnek a különböző szolgáltatásokért, kávéért vagy ebédért, illetve ennek segítségével léphetnek be a különböző létesítményekbe, mint a kollégium, tornaterem vagy iskolai könyvtár.

„Az iPhone és a Watch a mobilitás egy új korszakát hozta el nekünk, amellyel átformálódnak a mindennapjaink” – mondta Jennifer Bailey, az Apple internetes szolgáltatásaiért felelős elnöke. „Amikor az Apple Pay-t indítottuk, azt tűztük ki célul, hogy teljesen felváltsuk a valódi pénztárcákat. Azzal, hogy a tranzit- és hűségkártyák lehetőségét is hozzáadtuk, kitágítottuk a Wallet képességeit, hogy ne csak a fizetésekre legyen alkalmazható. Most pedig izgatottak vagyunk, hogy a kampuszokkal együtt dolgozhatunk azon, hogy a diákok hozzáadhassák az igazolványuk a Wallethoz.”

Ezzel a diákok akár otthon is hagyhatják a valódi pénztárcájukat, hiszen a kampuszon belüli mozgás egészen egyszerűen az okostelefonjukkal és okosórájukkal is megoldható. A könyvek, kávé, étel, és a különböző szolgáltatások kifizetése pedig ennél nem is lehetne egyszerűbb. A diákok teendője csak annyi, hogy közel tartsák a mobiljukat vagy okosórájukat egy olyan terminálhoz, amely elfogadja a diákigazolványokat is. Természetesen ez a kampuszon kívül is ugyanígy működik.

Az említett három egyetemen már tegnap elindult a szolgáltatás, az év végéig pedig még három amerikai intézmény, a John Hopkins, Santa Clara és Temple egyetemek csatlakoznak hozzájuk.

Forrás: AppleRider/Apple

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése