Egyre több helyen kapható a 32 GB-os új iPhone 6

Apple Hírek   |   2017.05.25 - 10:05   |   Írta: L Ferenc   |   6130
25. máj Egyre több helyen kapható a 32 GB-os új iPhone 6

A korábbi modell vadonatúj változata mostanság világszerte egyre több országban bukkan fel.

Emlékezetes, hogy az Apple még 2014-ben dobta piacra a keresztségben iPhone 6 nevet kapott okostelefonját, melynek aztán 2015-ben iPhone 6s, tavaly pedig iPhone 7 néven jöttek ki az utódjai. Az iPhone 6 felett tehát mára már enyhén eljárt az idő, azonban az amerikai gyártó a jelek szerint még mindig lát némi fantáziát a készülék forgalmazásában.

Történt ugyanis, hogy az eredetileg 16, 64 és 128 GB-os belsőmemóriával rendelkező változatokban készült iPhone 6-ból március elején felbukkant egy vadonatúj, 32 GB flashmemóriával felvértezett verzió. A szürke és arany színváltozatokban készülő régi-új iPhone 6 elsőként Kínában, Indiában, Malajziában és Tajvanon érkezett meg a boltokba, átszámítva mintegy 130-140 ezer forintos áron, majd pedig a Belarusz Köztársaságban is felbukkant.

Ezek egytől egyig tőlünk igen távoli, magyarok által viszonylag ritkán látogatott országok, így eddig joggal gondoltuk, hogy mifelénk nem lesz kapható az új modell, most azonban arról számolhatunk be, hogy már az Egyesült Királyságban is megkezdődött a készülék hivatalos forgalmazása. A szigetországban csak és kizárólag Space Grey változatban kapható a 32 GB-os iPhone 6: az EE-nél raktáron lévő újdonság egy 35 fontos havi díjas csomaggal akár teljesen ingyen és bérmentve hazavihető. Hazánkban egyelőre csak szürkeimportos példányok lelhetők fel, még pedig mintegy 135-140 ezer forintos áron.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése