Az Apple nem bízza a véletlenre az információi védelmét

Apple Hírek   |   2017.05.07 - 12:41   |   Írta: N Marcell   |   2680
07. máj Az Apple nem bízza a véletlenre az információi védelmét

A gyárba beépülő diák kitálalta, miként őrzik a gyártás alatt álló iPhone-okat a külvilágtól.

Dejian Zang - a diák, aki beépült a Pegatron munkásai közé – elárulta, miféle biztonsági rendszerekkel győződik meg az Apple arról, hogy semmiképp se szivároghasson ki információ a gyárak falai közül.

A gyár munkásai csak és kizárólag azt a terméket láthatják, amin éppen dolgoznak, így nem tudják esetlegesen kifigyelni a többi gyártósort.

„Mielőtt az iPhone 7 összeszerelése elkezdődött volna, mi még mindig az iPhone 6S-en dolgoztunk. Az új telefon gyártósorát egy hatalmas függönnyel zárták el előlünk, így semmit sem láthattunk abból; attól függetlenül, hogy ugyanabban a teremben tartózkodtunk.”

Nagyon figyelnek arra, hogy csak a megfelelő emberek juthassanak be bizonyos helyekre – az azonosító kártya mellet egy arcfelismerő rendszer is gondoskodik erről.

A munkásoknak öltözőszekrényeik vannak, ebbe kell elhelyezniük az összes olyan ingóságukat, melyet nem vihetnek be a gyár területére. Semmiféle fémtárgy nincs megengedve, fémdetektorokkal szűrik ki azokat. Lehetetlen lenne bevinni egy kamerát, és megörökíteni a bent készülő telefonokat.

„Mikor végre az iPhone 7-en kezdtünk el dolgozni, felemelték a fémdetektorok érzékenységét. Néhány nőt egyik napról a másikra nem engedtek át, mivel a melltartójukban apró  merevítő fémdarab volt; vissza kellett menniük átöltözni.”

A magasabb posztot betöltő menedzserek bevihetik a telefonjaikat, viszont őket is folyamatosan ellenőrzik. Kilépéskor az őrök megnyomják az eszköz Home-gombját, hogy láthassák, tényleg működik-e. Erre azért van szükség, hogy kiszűrjék azokat az eseteket, mikor valaki belerakja az új iPhone-t egy hamis telefon burkolatába/tokjába, és egyszerűen kisétál vele.

Az elkészült termék kinézetét kevesek láthatják; csak azok, akik a házon, vagy a végső összeállításon dolgoznak.

„Látjuk, hogy nincs rajta Jack-bemenet és látjuk, hogy két kamerája van – ezek azok a dolgok, amiket meg tudunk jegyezni, és később el tudunk mondani a médiának.”

Ha valaki megpróbál kicsempészni egy iPhone-t a gyárból, azonnal hívják a rendőrséget. Minden gyártósort kamerával is figyelnek.

„Néha az Apple is tartott ellenőrzéseket, olyankor minden menedzser nagyon ideges. Külön elmondták még egyszer, hogy tegyük a dolgunkat, üljünk egyenesen és ne beszéljünk. Az iPhone 7 gyártásánál pedig minden egyes nap feltűnt valaki az Apple-től.”

A teljes videó megtekinthető a UsedApple.us oldalán.

Forrás: AppleRider/9to5mac/BusinessInsider

Kapcsolódó cikkek:

MentésMentés


Kommentek megjelenítése