Minden, amit eddig az összehajtható iPhone-ról tudunk

Almás Pletykák   |   2023.03.19 - 20:14   |   Írta: Hidasi Ákos   |   45168
19. márc Minden, amit eddig az összehajtható iPhone-ról tudunk

Érdekes dolgokra lehet következtetni az összehajtható iPhone-t illetően.

Az Apple az elmúlt időszakban több olyan szabadalmat is beadott, ami előrevetíti a gombok nélküli, összecsukható iPhone érkezését. Azonban ha azt hisszük, hogy a vállalatot csak a közelmúltban kezdte foglalkoztatni a koncepció, akkor nagyot tévedünk. Az első szabadalmat ugyanis még 2016-ban tették közzé, azaz közel 7 évvel ezelőtt.

Tény, hogy az idők során az Apple által évente piacra dobott telefonok száma egyről háromra emelkedett, hogy minél nagyobb közönség igényeit tudja kiszolgálni, de még mindig van egy hiányzó láncszem a kínálatban, ami nem más, mint az összehajtható telefonok. Normálesetben ugyanis a jelenlegi iPhone-ok egyike sem hajtható félbe.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a cupertinói vállalat tétlenül ülne, és nem igyekezne felülni erre a trendre. 2020-ban és 2021-ben több szabadalom érkezése is arra utalt, hogy az Apple valóban aktívan dolgozik egy összecsukható telefonon vagy iPad-en. Bár az utóbbi időben kicsit elcsendesedtek a dolgok, a héten egy friss szabadalom látott napvilágot, amely olyan technológiát ír le, ami lehetővé tenné, hogy a felhasználók a telefont a készülékház segítségével kezeljék.

Az alábbiakban vetünk egy pillantást erre a bizonyos szabadalomra, illetve az évek során benyújtott más, hasonló szabadalmakra, amelyekből talán kaphatunk egy képet, hogy mi készül az Apple központjában a közelgő összecsukható készülékkel kapcsolatban.

 

Gomb nélküli, összehajtható iPhone

Amint arról a CNBC anno beszámolt, az Apple-nek február 14-én odaítélt szabadalom olyan technológiát ír le, amely lehetővé tenné, hogy a felhasználók a képernyőn kívül a készülék bizonyos részeinek megérintésével érjék el egyes funkciók elvégzését.

A szabadalomban egy "virtuális fényképezőgombot" írnak le, amelynek segítségével a felhasználó a készülék oldalát megérintve vezérelhetné a kamerát, készíthetne fotókat. A felhasználó emellett az ujját felfelé és lefelé csúsztatva a készülék oldalán, a hangerőt szabályozhatná.

A szabadalomban szerepel egy összehajtható telefon vagy táblagép rajzolata is, amelynek képernyője teljesen kifordítható. Bár egy ilyen készülék megjelenési dátumát csak találgatni lehet, a pletykák szerint nagyjából 2025-re várható.

 

Az Apple első összehajtható telefon szabadalma

Az Apple legkorábbi szabadalma, amely elindította az egész folyamatot, egy 2016-os szabadalom volt, amely egy összehajtható, teljes képernyős kijelzővel rendelkező iPhone-t írt le. Összehasonlításképpen, a legelső mainstream telefon összehajtható képernyővel - a Samsung Galaxy Fold - 2019 februárjában került kiadásra.

A szabadalom, amelyet először az Apple Insider szúrt ki, a kijelzőn kívül számos rugalmas komponens használatát sugallta, köztük egy fém tartószerkezetét is. A telefon kialakításának köszönhetően eszerint a modell szerint a kijelző mindkét fele elérhető marad még akkor is, ha a telefon össze van csukva.

 

Mozgatható pántok, amelyek megakadályozzák a kijelző gyűrődését összehajtáskor.

2020 februárjában az Apple szabadalmat kapott egy olyan összehajtható készülékre, amely egyedi zsanérmechanizmussal rendelkezne. A mechanizmus mozgatható pántokat használna, hogy megakadályozza a kijelző sérülését vagy gyűrődését annak összehajtásakor. A készülék kinyitásakor a mozgatható pántok kinyúlnának, hogy eltakarják a keletkező rést, majd visszahúzódnának, amikor a készüléket ismét összehajtják.

Nem világos, hogy egy ilyen kialakítás releváns marad-e 2023-ban, amikor egyes cégek, mint például a Huawei és az Oppo olyan összecsukható készülékeket dobtak piacra, amik úgynevezett "könnycsepp" zsanérokkal rendelkeznek, hogy minimalizálják a gyűrődést és a kijelzőn keletkező rést, miközben a tartósságot is fokozzák.

 

Több készülék összekapcsolása egyetlen egységgé

Egy másik, az AppleInsider által kiszúrt szabadalom, amelyet 2020 márciusában adtak meg az Apple-nek, egy "összehajtható" készüléket vizualizál, de teljesen zsanér nélkül. Az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatal által "System with multiple electronic devices" (Rendszer több elektronikus eszközzel) címmel közzétett szabadalom olyan technológiát ír le, amely lehetővé teszi, hogy két vagy több eszköz közelségérzékelők segítségével egyként működjön, amikor közel kerülnek egymáshoz.

A szabadalom azt is sugallja, hogy amikor ezeket az eszközöket egymás mellé helyezik, kijelzőik egyetlen egységgé válnának.

 

 

"A mágneses elemek különböző orientációkban tarthatják össze az eszközöket. A mágneses alkatrészek együttműködve a ház ferde éleivel és más szerkezetekkel segíthetnek az eszközök síkbeli konfigurációkban való megtartásában, amelyekben az eszközök egy közös síkban helyezkednek el, és nem síkbeli konfigurációkban, amelyekben az eszközök nem nulla szögben vannak egymáshoz képest tájolva" - olvasható a szabadalom egyik részletében.

Ezzel kapcsolatban személy szerint én meglehetősen szkeptikus vagyok, nagyon csodálkoznék, ha a közeljövőben találkoznánk ilyen fejlesztéssel az Apple részéről. Ugyanakkor az is igaz, hogy már maga az ötlet szabadalmaztatása is meglep, szóval sosem lehet tudni, hogy vajon mire szánja el magát az almás vállalat.

 

Kemény bevonatú réteg az összehajtható képernyők repedésének megakadályozására

Egy 2020 októberében közzétett, "Hybrid overlay/window structure for flexible display applications" (hibrid fedőréteg/ablakszerkezet rugalmas kijelzőalkalmazásokhoz) elnevezésű szabadalom felfedte, hogy az Apple hogyan tervezi potenciálisan egy védő keménybevonatú réteg használatát a repedések megelőzésére az ívelt, hajlékony vagy összehajtható kijelzőmoduljain. Ez a réteg javíthatná a karcállóságot és a tartósságot is.

A szabadalom megjegyzi, hogy "az üvegtörés jellemzően a mikrorepedések jelenlétéből indul ki". Az Apple keménybevonatú rétege kitöltené a már meglévő mikrorepedéseket, így nehezebbé tenné a komolyabb, nagyobb repedések kialakulását.

 

Esés közben becsukódó telefon

Nemrégiben az Apple egy új szabadalmat is megkapott az amerikai védjegy- és szabadalmi hivataltól, aminek tanulsága szerint az almás vállalat azon dolgozik, hogy létrehozzon egy olyan kiajtható képernyővel rendelkező telefont, ami automatikusan összehajtja a képernyőjét, ha leejtik - számolt be az ITheat weboldal az elmúlt napokban.

 

A szabadalom egy olyan érzékelőt említ, ami érzékeli a függőleges gyorsulást, és képes felismerni, ha a telefon épp lefelé zuhan. Ilyen esetben az összecsukható mechanizmust úgy tervezték, hogy a képernyő magától visszahúzódjon és összecsukódjon. Ez azért történik, hogy a telefon ne nyitott állapotban zuhanjon a földre, mivel az természetesen mind a belső alkatrészek, mind az összehajtható kijelző nagyobb károsodásával járna.

 

Ezek tehát az elmúlt néhány év legérdekesebb összehajtható telefont elővetítő szabadalmai, amit az Apple nyújtott be. Egyelőre természetesen nem lehetünk biztosak benne, hogy vajon valaha kapunk-e összecsukható iPhone-t. Ha viszont kapunk, akkor jó eséllyel a fent leírt fejlesztések valamelyikét viszontláthatjuk majd a készülékben.

 

Forrás: The Indian Express

 

Kapcsolódó tartalmak:

 


Kommentek megjelenítése