Drops of God (Mennyei Cseppek)・AppleTV+

AlmaBlogger   |   2023.09.18 - 17:23   |   Írta: Ca$h   |   9484
18. szept Drops of God (Mennyei Cseppek)・AppleTV+

Kezdődjön akkor a versengés!

Camille (Fleur Geffrier) egy teljesen átlagosnak tűnő fiatal francia lány, ránézésre nincsen benne semmi különleges, szerény, visszahúzódó, magányos alkat. Nehéz gyerekkora volt, az apja nagyon szigorúan nevelte, aminek meg is lett az eredménye, hiszen egészen pici lány volt még amikor édesanyja elhagyta férjét és vitte magával Camille-t. Édesapja Alexandre (Stanley Weber) azóta a világ egyik legsikeresebb és leghíresebb borszakértője lett, minden megváltozott akkor amikor Camille telefonhívást kap tőle. Apja haldoklik, az utolsó kívánsága az, hogy még egyszer láthassa a lányát, ami eléggé furcsa, mert több mint húsz éve felé se nézett, még az érettségijére se ment el, pedig külön megígérte hogy elfog. Camille nehéz helyzetben van, hiszen apja, aki kicsi korában a mindene volt, mélységesen megbántotta azzal, hogy ennyire nem törődött vele, de mégiscsak az apja, mégiscsak haldoklik, úgy érzi repülőre kell szállnia, hogy Japánba repülve utoljára beszéljen vele. Sajnos viszont hiába indult el szinte azonnal, mire megérkezik édesapja már halott, nem élte túl az éjszakát. Csörög a telefon, egy ügyvéd hívja Camille-t azzal a céllal, hogy átbeszéljék az örökséggel járó dolgokat. A fiatal nő mindenre számított csak éppenséggel erre nem, az apja megjelölt egy másik örököst is Issei (Tomohisa Yamashita) személyében, aki egyébként a legígéretesebb tanítványa volt az utolsó pár évében. Ez valahol rendben is lenne, de a helyzet az, hogy egy három fordulós kihívásban kell részt vennie mindkettőjüknek és mindent vagy semmit alapon az kapja a teljes örökséget, ami hozzávetőlegesen százötven millió eurós értékkel bír, aki ezt a versenyt megnyeri. A vesztes viszont semmit nem kap.

Őszintén bevallom az év világon semmi kedvem nem volt megnézni ezt a sorozatot, annak ellenére hogy címéből adódóan egyértelmű, fogalmam nem volt róla miről szól, pedig szerintem elég lett volna csak egy bemutatót megnéznem és már abból is kiderült volna mennyire hangulatos. De aztán győzött a tapasztalat és az hogy komolyabban még soha egyetlen egyszer sem kellett csalódnom az AppleTV+ felhozatalban. Mondanom sem kell, hogy az első pillanattól az utolsóig teljesen rabul ejtett az egészen különleges atmoszférája ennek a sorozatnak és amikor az első rész végére értem és megláttam, hogy az ötlet alapja egy japán manga, akkor már összeállt a kép. A történet egyébként három különböző nemzetiséget is bemutat, három nyelven beszélnek benne és mindegyikből a lehető legjobbat ragadja ki. A franciák ínyencségét, a borhoz való hozzáállásukat, a büszkeségüket, mindent amit szeretni lehet ebben a népben, aztán ott lesznek még a japánok is, a szürke, unalmasnak tűnő kis szerény emberek, akiknek a becsület áll mindenek felett, számukra ennél fontosabb nem is létezik. Végül pedig természetesen kapunk egy kis szeletet az olaszokból is, az élethez való hozzáállásukat, hogy habzsolják az élvezeteket, kedvesek, viccesek, közvetlenek, imádnak mindent, ami a földön megterem és mindent, amit ezen a földön csinálni lehet, két kézzel habzsolják az életet.

Rendkívül különlegesnek és egyedinek tartottam, hogy a főszereplők kicsi világunk három különböző pontjából lettek összeszedve, a cél mégis közös, a központi nyelv pedig az angol, mint valami csatorna ami összefogja a népeket. A történet nagyon szépen és lassan bontakozik ki, megismerjük a karaktereket, az eredettörténetüket, kibontakozik a motivációjuk, megértjük hogy ki mit miért tett és ez hova vezetett. Annak ellenére, hogy az egész sorozat alapvetően lassan bontakozik ki, mégis képesek voltak a képi világgal, az aláfestő zenékkel, a zseniális cinematográfiával és rendezéssel olyan izgalmassá tenni, hogy komolyan mondom képtelenség abbahagyni. Igazi kínszenvedés lehetett azoknak, akik hétről hétre nézték, bár már sokszor megbeszéltük, hogy ennek is megvannak az előnyei, hogy leülepszik az élmény, tudunk rajta rágódni, gondolkozni, esetlegesen róla beszélni. De mégis annyira magával ragadó és varázslatos ez a világ, hogy szerencsésnek tartom magam, hogy egyben meg tudtam nézni. Kiderül, hogy Camille-t nem véletlenül fogta olyan szigorúan az édesapja, kiderül hogy örökölt tőle egy egészen elképesztő képességet, ami gyakorlatilag olyan mintha valami szuperhős lenne, persze az is lehet hogy csak a zseniális rendezés mutatta ezt így be nekünk, de a sorozat vizualitása amikor a főszereplőnk megkóstol egy bort egészen döbbenetes, mintha valami sci-fit néznénk éppen. Nagyon erősek a képek, szinte mi magunk is azt érezzük, hogy ott vagyunk, érezzük az illatokat, szánkban vannak az ízek és megértjük, hogy ez egy olyan képesség, amit nem szabad veszni hagyni.

Camille édesapja tudta ezt, hiszen ő maga is rendelkezett ezzel a képességgel, nem véletlenül jutott el oda hogy ő legyen a világon a legjobb és a legsikeresebb a szakmáján belül. Nem véletlenül rendelkezett a világ legnagyobb borgyűjteményével és szépen lassan az is ki fog derülni, hogy miért pont Issei volt az, akinek meg kellett küzdenie ebben a nagyon egyedi és különleges megmérettetésben. A Drops of God, a Mennyei Cseppek magyar címet kapta, ami kb. szó szerinti fordítás, pedig valójában ez egy jelzője a bornak, amit sokan, nagyon sokra tartanak. Én magam is vendéglátói főiskolára jártam, elvégeztem egy mixer tanfolyamot is, nagyon sokat tanultam a borokról. De egészen más dolog az, ha az ember tudja hogyan kell megkóstolni egy minőségi bort, esetlegesen tisztában van azzal is hogyan kell szervírozni és egészen más az, amikor megvan az embernek az a különleges képessége, hogy csupán egy korty után pontosan megmondja melyik bor volt az, melyik évjárat, milyen típus és melyik országból tartományból származik. Érzi a hozzávalókat, érzi a szeretet amivel készült, szinte látja maga előtt az embereket akik készítették. Nem hiszen, hogy a valóságban is léteznek ilyen emberek, olyanok akik erre képesek lennének, de ha igen az valami döbbenetes lehet, akárcsak a közelükben lenni és látni miközben megkóstolnak egy bort.

A Drops of God egy csodálatos utazás a világ különböző pontjaira, egy szerelmeslevél ennek a három kultúrának, egy olyan élmény amiben manapság a MCU meg DCU filmeken nevelkedett emberek nem nagyon találkozhatnak. Egy filmes mestermű, ami minden egyes pillanatával elvarázsol, régi iskola, amihez foghatóval nem sokszor találkozik az ember a streaming sorozatokat darálva. Látszik hogy egy manga volt az alapja, erről már sokszor írtam nektek, ez a stílus olyan értékeket képvisel, amihez nem sok fogható van a szórakoztató iparban, nem tudom mennyire nyúlt vissza az alapokhoz, de szellemiség teljesen átjött, legalábbis nekem. Hatalmas tisztelettel bánik a franciákkal, olaszokkal és a japánokkal is, fantasztikus a történet, minden egyes párbeszéd aranyat ér, a színészek parádésak, pedig Issei-en kívül (Alice in Borderland) kb. senkit se láttam korábban, a zene is egy külön varázslat. Egyszerűen elképesztő nem vitás. Elég csak ránézni az értékelésekre, nem véletlenül kapott mindenhol ilyen magas pontokat. Az Apple megint telibetalált, nem kérdés hogy náluk vannak a legértékesebb sorozatok, ezzel nem lehet vitába szállni!

 

Szerintünk: 5/5 | IMDb: 8.1 | Rotten Tomatoes: 100% | Metacritic: -
Drops of God (miniseries | 2023)
Dráma

Rendezte: Oded Ruskin
Írta: Quoc Dang Tran, Shin Kibayashi (manga), Shu Okimoto, Clémence Madeleine-Perdillat, Alice Vial
Zene: Kenma Shindo
Szereplők: Tomohisa Yamashita, Fleur Geffrier, Tom Wozniczka, Stanley Weber, Luca Terracciano, Diego Ribon, Azusa Okamoto, Gustave Kervern, Cécile Bois, Makiko Watanabe

Játékidő: 8x 1óra

 

 

A sorozatot vagy filmet az AppleTV alkalmazáson belül, az AppleTV+ utáni előfizetéssel tudod megtekinteni, az első hét ingyenes utána havi 6.99$, az éves díj 69$. Ha rendelkezel AppleTV+ előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is!

 

Kapcsolódó tartalom:

>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon

>>> Silo sorozatkritika

>>> Black Mirror sorozatkritika

>>> FUBAR sorozatkritika


Kommentek megjelenítése