The Banker・AppleTV+

AlmaBlogger   |   2020.04.06 - 10:47   |   Írta: Ca$h   |   1497
06. ápr The Banker・AppleTV+

Íme az első AppleTV+ egész estés mozifilm.

Bernard Garrett (Anthony Mackie) tehetsége már egyészen fiatal korában megmutatkozott, amikor még fehér üzletemberek cipőjét pucolta az állami bank bejárata előtt. Hallgatta őket hogy miről beszélnek, követte őket ameddig csak tudta és jegyzetelt, zsenialitását mi sem mutatja jobban, hogy csupán ennyi is elég volt ahhoz, hogy felnőtt korára sikeres üzletember lehessen. Az volt az álma, hogy ingatlanokat vesz a belvárosban ahol csak fehérek lakhatnak és kiadja a lakásokat néger társainak. De sajnos Los Angelesben az árak jóval magasabbak voltak mint amihez szokott és nem volt elég a pénze hozzá. Mit tesz ilyenkor az ember? Elmegy a bankba hitelt felenni, de ahogyan azt előre sejtette sajnos neki nem adott hitelt senki. Hosszas gondolkodás után, majd megismerve a milliomos Playboyt Joe Morrist (Samuel L. Jackson) úgy döntöttek, hogy ha már hitelt nem vehetnek fel, akkor egy kis stiklit alkalmazva megveszik magát a bankot.

A fiatal rendező George Nolfi eddigi munkássága nem nevezhető éppen bőségesnek, viszont rendezett pár kifejezetten kellemes mozit, ilyen például a Sorsügynökség is Matt Damonnal, ami számomra egy kifejezetten emlékezetes darab volt, szóval úgy éreztem, a Pénzember jó kezekben lesz. A rendező remek munkát végzett a 60-as évekbeli Amerika ábrázolásával, legyen szó a ruházatokról, kocsikról vagy éppen az emberek sajnálatos viselkedésén. Számomra továbbra is érthetetlen, hogyan voltak képesek a fehér amerikaiak így bánni a négerekkel egy olyan véres testvérháború után mint az amerikai polgárháború, amivel közel hétszázezer ember halt meg egy eszme miatt ami a rabszolgák felszabadítása volt. Háborúztak, sokan meghaltak, észak győzött, megszűnt a rabszolgaság és száz évvel később a szerencsétlen afroamerikaiaknak még mindig ilyen nehézségekkel kellett megküzdeniük. Mélységesen elítélem az ilyen viselkedést, de sajnos tisztában vagyok vele hogy lehetetlen megfékezni, minden a neveltetés kérdése.

Garrett karakterével könnyű azonosulni és sokan példát vehetnének róla, ahogyan a nehézségekkel megbirkózik, mindvégig úriember marad, megtartja a méltóságát és van egy olyan érinthetetlen kisugárzása, a közelében valahogy mindenki azt érzi, hogy ez az ember bizony bármire képes. Joe Morris (Samuel L. Jackson) természetesen az első pillanattól fogva elrabolja a szívünket, a „Motherfucker” autentikus kiejtésének az atyja és védjegye végre képes egy teljes szerepet eljátszani anélkül hogy akár egy csúnya szó is elhagyná a száját, a gorillaképű öregfiúnak elég csupán elvigyorodnia és az egész világ a lábai előtt hever, ha pedig megszólal azzal a klasszikus nigró kiejtésével akkor aztán végképp. Persze eleinte itt is csak a jópofa vagány karaktert hozza, de pillanatok alatt átváltozik egy mindent tudó Yoda mesterré, aki igyekszik a fiatal Garretet a megfelelő irányba terelni, miközben szépen finoman, fájdalommenetesen kihúzza a karót a hátsójából. A történet meglepetés szereplője a mindenki által imádott X-Men Nicholas Hault, aki a vibráló kék szemeivel és kisfiús vonásaival pillanatok alatt mindenkinek a szívébe lopja magát, legyen az férfi vagy nő. Ez ebben a moziban sem lesz másképpen, bár olyan komoly színészi alakításra ezúttal nem nagyon számíthatunk tőle, lévén a Mackie & Jackson erőteljes párosa elsöpör mindenkit a képernyőről.

A történet megható, elgondolkodtató, főleg mikor rögtön az elején megtudjuk hogy mindez régebben megtörtént, még akkor is az, ha csak részben adták át a valóságot. Sajnos végig sejteni fogjuk, hogy a stikli miszerint a két néger mastermind egy átlagos fehér fiút használ fel arra, hogy a nevükben intézkedjen, halálra van ítélve. Bárhogy is nézzük még törvényes keretek közt is ez bizony szélhámosság, ráadásul eléggé súlyos fajta, mindenki sejtheti hogy mi fog történni ha ráadásul kiderül hogy emögött két néger áll. A történet viszont megtörtént, történelem, csak az ilyen eseményekkel lehet elérni a változást, lázadó, vezéregyéniség, örök nyughatatlan emberek kellenek hozzá, olyanok mint Garret és Morris. Az AppleTV+ újfent hozta a tőle elvárható minőséget, a péntek estéink már hónapok óta foglaltak és igaz nem zúdítják úgy ránk a tartalmat mint mondjuk egy Netflix, de szinte minden esetben biztosak lehetünk benne, hogy a minőségi szórakozás garantált. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a remek filmet.

 

Szerintünk: 4/5 | IMDb: 7.1 | Rotten Tomatoes: 76% | Metacritic: 59

The Banker

Rendezte: George Nolfi
Írta: Brad Kane
Zene: H.Scott Salinas
Szereplők: Nicholas Hoult, Samuel L. Jackson. Anthony Mackie, Nia Long

Játékidő: 2óra
 


A sorozatot vagy filmet az AppleTV alkalmazáson belül, az AppleTV+ utáni előfizetéssel tudod megtekinteni, az első hét ingyenes utána havi 4.99$, az éves díj 49.99$.


Kommentek megjelenítése