2022 Július・Apple Arcade

Alkalmazások - Játékok   |   2022.07.29 - 07:50   |   Írta: Ca$h   |   16144
29. júl 2022 Július・Apple Arcade

Jöhet akkor a júliusi Apple Arcade csokor?

Prune+

A Prune-nak köszönhetően jól kezdődik a napunk, ahogyan az már a játék ikonjából sejthető ez egyfajta távolkeleti hangulattal ellátott zen buddhista logikai játék, aminek nem az a lényege hogy szét sresszeljen minket, hanem hogy egy nehéz nap után kicsit ellazulva az agyunkat is használjuk pihenés közben. Annyi lesz a feladatunk, hogy fákat ültessünk, amik gyorsan fejlődve ha elérik a fényt akkor virágozni kezdenek, minél erősebb a fény annál szebb és több pontot érő virágokat. A fekete holdak és amúgy minden hold a játékban veszélyt tartogat fiatal facsemetéinknek, a feketétől például széttöredezik, a pirostól megfertőződik és nem hajt több virágot. A fák gyorsabban fejlődnek, ha időnként megmetszük őket, illetve nem árt olyan akadályokra is odafigyelni mint például a szélirány. Fantasztikus, művészi, igazán különleges játék, melynek élveztem minden egyes percét.

Szerintünk: 4/5
Controller támogatás: nem
Orientáció: fekvő / álló

 

Badland Party:

A Badland Party a legendás játéksorozat sikerét próbálja meglovagolni némi csavarral, mégpedig úgy, hogy ezúttal a hangsúly a közös játékon lesz, tolhatjuk egymás mellett, online és AI szereplőkkel is, természetesen a kihívások ennek megfelelően lesznek kitalálva. Rgo a játék kb. játszhatatlan egyedül lévén az AI borzalmasan buta, szóval nekünk kell a különböző karik között váltogatni hogy mindenki életben maradjon ami valljuk be egy rémálom. A helyzet az, hogy ami évekkel ezelőtt a mobilos játékok hajnalán nagyszerű volt, az ma már nem feltétlenül az. Pedig hozza az elvárt hangulatot, grafikát és irányítást, de sajnos ebben a formában nem túl élvezhető az új Badlands. A fórumokat olvasva azt látom, hogy sajnos a multiplayer része meg eléggé bugos lett. Szóval kapufa ez most nem jött össze.

Szerintünk: 3/5
Controller támogatás: nem
Orientáció: fekvő

 

Goat Simulator+

Hát nem is tudom hol kezdjem. Úgy gondolom hogy a baj velem van, mivel nem ismertem ezt a játékot és tekintettel arra, hogy kismillió folytatása készült bizonyára nagyon sokan szeretik. Én így 2022-ben találkoztam vele először és nem igazán fogott meg. Béna grafika, béna zene, rettenetes irányítás, igaz értem a koncepciót, olyan mint valami Tony Hawk Pro Skater játék, a célunk hogy mindenfelé bolond trükköt csináljunk a kecskénkkel, elképesztően béna fizikával prezentálva. Gyakorlatilag ha képesek vagyunk láncba rakni a speciális mozdulatokat akkor lehet csak igazán sok pontot szerezni, de erre nem lesz valami nagy arzenálunk. Tudunk ugrani, felöklelni, nyalni és valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag halottnak tetetni magunkat, vagy lefeküdni? Nem tudom mert eddig nem jutottam el, számomra ez egy semmilyen játék, csak a név tisztelete miatt adtam rá kettő pontot, egyébként inkább az egyes felé hajlanék amire eddig még sose volt példa az arcade játékok próbálgatása közben. Szóval valahol azért is ez is valami ...

Szerintünk: 2/5
Controller támogatás: nem
Orientáció: fekvő

 

World of Demons (A Hónap Játéka):

Ritka alkalmak egyike amikor egy vérbeli Japán cím kerül be az Apple Arcade felhozatalba, az meg végképp ha a legendás Platinum Games gondozásában. A World of Demons izzig vérig Japán játék, ami tartalmazza az összes jó és rossz tulajdonságát a szigetországból érkező címeknek, nem kell itt semmi komolyra gondolni, inkább csak jókat mint rosszat. Ami bosszantó az a rengeteg infó amit még egy ilyen pofon egyszerű játékra is írni tudnak, hiszen a Japánok köztudottan imádják a tutorialt, annyira mélyen és minden részletre kimenően leírják a dolgokat, hogy egy idő után már csak túlnyomkodni fogjuk ezeket, de szerencsére lesz rá mód szóval nem kell emiatt se aggódni. De mik a jó tulajdonságai? Fantasztikus atmoszféra, grafika, történettel való támogatás, irányítás, játékélmény. Főszereplőnk egy renegát szamuráj, fajtájának az egyetlen túlélője, akit nem sikerült a csúnya gonosz démokonak legyőzni, cserébe bosszút esküszik és szépen sorban elpusztít minden rusznyaságot ami az útjába kerül. Arcade cím lévén nincsenek túlbonyolítva a dolgok, bal joyal irányítjuk emberünket, jobbal forgatjuk a kamerát, xbox kontrolleren az „A” az alaptámadásunk a többi pedig a szörnyekből kiszedhető speciális támadások lesznek, amik az „X-Y-B”-re lesznek kiosztva. Ezeket lehet gyönyörűen kombinálni, sőt mi több hosszanti nyomással más eredményeket érhetünk el. Lesz kikerülés (dodge) is ami minden Platinum játékra jellemző, szépen folyékonyan gyönyörűen működik a rendszer, főleg ha sikerül jól időzíteni (parry) és ekkor egy látványos ellentámadással tudjuk még hatékonyabban darálni ellenfeleinket. Hosszú és tartalmas kampány, számtalan kihívás és lehetőség van a játékban, erőteljesen Hónap Játéka gyanús. Meglátjuk még milyen címek jönnek ebben a hónapban.

Szerintünk: 5/5
Orientáció: fekvő
Kontroller támogatás: igen

 

Over the Alps:

Hát mit mondjak? Nem mondanám hogy ez a játék belopta volna magát a szívembe. Azon kívül hogy nagyon hangulatos a grafikája, kellemes zenével végigkísérve, egyértelműen van egyfajta atmoszférája. De egyáltalán nem fogott meg, gyakorlatilag egy szöveges kalandjáték ahol mindig lehetőségünk van három opció közül választani, hogy merre menjen tovább a sztori. Ha nem olvassuk és nem is érdekel minket a történet akkor eleve halálra van ítélve a dolog. Egyébként egy második világháború környékén játszódó kémtörténetről beszélünk, szóval csak a hardcore kalandorokat fogja elkapni valamennyire, de szerintem még őket se nagyon. Adok rá első benyomásra egy közepest, mert a prezentáció tényleg különleges, de mint a rétegjátékok általában sokan lesznek akiket egyáltalán nem fog érdekelni, többek között engem se érdekelt.

Szerintünk: 3/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő

 

Painty Mob:

Úgy látszik belefutottam egy elég durva trash sorozatba. Namost ez a játék az első pillanattól fogva látszik, hogy vagy egy elmebeteg vagy pedig egy full drogos ember elméjéből pattant ki. Lesz egy fura felhőszerű emberkénk, aki képes a körülötte lévő nem kevésbé furcsa szerzetet befesteni, a célunk az lenne hogy mindenkit befessünk és közben elkerüljük a fejük felett felkiáltójellel rohangáló idiótákat. Namost miközben szedegetjük a további „festékpatronokat” és szerteszét robbantva menekülünk fel alá, érdemes odafigyelni nehogy valami robbanós ellenélre fussunk, mert az bizony instant halál. Minden meccs után kapjuk az XP-t amikből meg újabb idiótábbnál idiótább embereket vásárolhatunk, de ezek csak skinek, képességben nem különböznek egymástól. Lesz a sima mód, lesz az időre rohangálás illetve a bombával mindenkit kinyíró mód. Sokan élvezik a játékot, szerintem teljesen elmebeteg ehhez már túlságosan 44 éves vagyok szerintem. A kissebb korosztálynak sem ajánlanám a nem titkoltan agresszív játékmenete miatt, akkor kik maradtak? Az elmeroggyantak illetve a drogosok, de persze őket is ki kell szolgálni ezek szerint. Nekem ez csak egy nagy „Meh” volt!

Szerintünk: 2/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő

 

Posessions:

Na végre itt van valami igazán nekem való játék, egy teljesen relaxáló logikai játék, fantasztikus a hangulat, amit a stílusosan kellemes aláfestő muzsikák csak még magasabb szintre emelnek. A Possessions gyakorlatilag végig vezet minket egy lakás berendezésén, mégpedig oly módon hogy nekünk kell kitalálni hogy egyes a levegőben lebegő tárgyakat hova kell elhelyezni. Eleinte pofonegyszerű lesz a dolgunk, de már a második fejezetnél is egyre nehezebb kihívások elé helyeznek minket, ugyanis hiába látjuk, hogy valaminek hol lenne a helye, addig nem tudjuk „lerakni” amíg az útban álló másik tárgynak meg nem találjuk a helyét illetve gyakran olyan is lesz hogy valami dolog ketté van törve nekünk meg kell találni a megfelelő szöget ahhoz hogy összerakjuk, majd miután megtaláltuk annak is a helyét már jöhet is a következő. Magával ragadó, hangulatos kis relaxáló játék ez, a gond csak az hogy annyira jó hogy nagyon hamar a végére lehet érni. Erre legalább ott lesznek a Bonus pályák, amik már komolyabb kihívást tartogatnak még a legnagyobb veteránoknak is.

Szerintünk: 4/5
Controller támogatás: nem
Orientáció: fekvő

 

Projection:

Nesze nektek, egy újabb fantasztikus játék. Pontosan ezért a címekért szeretjük ennyire az Apple Arcade felhozatalt, nincsen semmi giccs és semmi pompa, szimplán csak egy bábjáték, ami az árnyékokkal játszik, zenével és gesztikulálással mesélik el a történetét egy kislánynak, aki kimegy az utcára játszani majd felfedez egy világító pillangót és miközben próbálja elkapni őt bajt bajra halmoz, ami miatt a szülei szobafogságra ítélik. A dolgok ekkor kezdenek igazán érdekessé válni, ugyanis a pillangó elszabadul ő pedig utána szalad és ezzel már meg is kezdődik a nagy kaland, főleg amikor megkapjuk a fénygömb irányítását és rájövünk arra, hogy a megfelelő szögeket használva, az árnyjátéknak köszönhetően bárhova eljuthatunk, ugyanis a kislány felugrik bármire ami elég fekete ahhoz hogy meg tudjon rajta állni. Nem kell hozzá sok idő, hogy komoly kihívásokkal nézzünk szembe, főleg ha titeket is megfog a játék és a végére szeretnétek járni a történetnek. Út közben viszont ne felejtsétek el felvenni az összes pillangót. Eredeti, hangulatos, látványos, kreatív, vérbeli Apple Arcade game.

Szerintünk: 4/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő

 

Red Reign:

Végre valahára egy stratégiai játék kérem szépen, a maga módján pont annyira komplex amennyire azt a tapiképernyős irányítás, illetve a célközönség megengedi. A Red Reign gyorsan bevezet minket a pofon egyszerű alapokba, van kettő bázis a pálya két sarkában, nekünk pedig az a dolgunk, hogy a lehető leggyorsabban fejlődve, beosztva a rendelkezésünkre álló nyersanyagokat megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a fejlesztések, egységgyártás és a pálya elfoglalása között. Ugyanis minden pályán lesznek extra bányák, illetve nyersanyagtermelő helyek, amiket éppen az folgal el, aki arra jár, ezek stragégiailag fontos helyek, sokszor ezeken múlhat a végső siker. Tehát akkor mit is kell tennünk? A lehető leggyorsabban elkészíteni az alap kettő egységgyártó épületet, kitermelni pár egységet amiket elküldünk felfedezőútra, ha közben megjelenik egy bánya vagy valami épület azt foglaljuk el, a többit már csinálják maguktól az egységeink. Bázisunkat sose hagyjuk védelem nélkül, mindig legyen pár egység akik automatikusan védekeznek ha támadás ér minket. Aztán fejlesszük a főépületet, jöhetnek az újabb és fejlettebb egységek és mindig legyen egy csapat amiket a három lehetséges irányba elküldünk. Ezek ha odaérnek az ellenséges bázishoz addig fognak támadni ameddig élnek. Fontos, hogy a bázisunkat nem tudjuk gyógyítani, tehát érdemes folyamatosan pusholni az ellenfelünket és megtartani a pályán lévő extra nyersanyagokat. Voila, az esetek többségében beválik ez a stratégia, a gond már csak azzal van, hogy olyan kevesen játszanak ezzel a címmel, hogy sose fog nekünk kidobni a gém élő ellenfelet, szóval akkor marad az AI, a heti kihívások meg ilyenek. Sajnos ezeket viszont könnyen meg lehet unni, szóval talán ezért sincsen elég aktív játékos.

Szerintünk: 4/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő

 

Shantae and the Seven Sirens:

Kezdjük azzal, hogy fogalmam nincsen arról mi ez a Shantae, pedig kicsit utána olvastam és elvileg valami legendás játéksorozat, ami egészen a Game Boyig visszavezethető, szóval bevallom szégyellem magam. Védelmemül szolgáljon, hogy az már az első bevezetőanimációból kiderül, hogy ez bizony nagyon csajos játék, én meg nem az vagyok ugyebár. A Shantae egy klasszikus Metroidvania játék, tehát oldalnézetes, ugrálós, gyűjtögetős, remek sztorival prezentálva. Számomra kicsit túl sok volt a szövegelés meg a történetezés, de ez legfőképpen annak tudható be hogy már vén öreg róka vagyok és nem én vagyok a célközönség. Szóval a komolyabb angol tudás ajánlott a játékhoz, mivel érdemes végigolvasni az összes szövegelést ahhoz hogy értsük miről is van szó, illetve ahhoz is hogy tudjuk merre kell menni. Segítség lehet a térkép, ami pontosan mutatja hol vannak az adott célpontok, ha valami magasabban vagy alacsonyabban mint a mi szintünk, akkor sejteni lehet hogy valahol valami útvonal fog odavezetni. Kezdőknek a beginner mode-ot ajánlanám, mert egy mai gyereknek meglepően nehéz tud lenni a játék. Igazán vidám és jópofa befejezése ez egy remek hónapnak, találkozunk pontosan 31 nap múlva ugyanis, rengeteg cím van még a tarsolyunkban.

Szerintünk: 4/5
Controller0 támogatás: igen
Orientáció: fekvő

 

Ennyi fért most ebbe a hónapba, remélem azért tetszett a kis csokrunk, találkozunk egy hónap múlva. A játékokat az Appstore-ban található Apple Arcade-re való előfizetés után lehet letölteni és kipróbálni. Az első hónap ingyenes, utána havi 4.99$, az éves díj 49.99$.

 

Kapcsolódó tatalom:

>>> A Hónap Játéka: World of Demons

>>> Apple Arcade 2021 Április

>>> Apple Arcade 2021 Március

>>> Apple Arcade 2022 Február


Kommentek megjelenítése