2021 November・Apple Arcade

Alkalmazások - Játékok   |   2021.11.29 - 09:09   |   Írta: Ca$h   |   926
29. nov 2021 November・Apple Arcade

Jöhet akkor az novemberi Apple Arcade csokor?

Temple Run: Puzzle Adventure

A Temple Run Puzzle Adventure egy nagyon trükkös cím, ugyanis kettő sikerjáték címe is el van rejtve benne. Aki a runner játékok nagy kedvelője és abban bízott hogy ez is az lesz az nagyot fog csalódni, ugyanis ennek a címnek annyi köze van a korábbi részekhez, hogy a környezet ahol játszódik hasonló, de az ég világon semmilyen szinten nem runner. Sokkal inkább Puzzle Adventure azon belül is az agyon nyúzott Candy Crush Saga klón. Ahogyan az eddig is kiderült én már rettenetesen unom ezt a játékstílust, szóval nem várható el tőlem hogy hasra essek attól, hogy újra itt van egy klón aminek a témája most éppen a Temple Run. Viszont be kell ismernem hogy szórakoztató, a jobbik fajta utánzat, kellemes grafikával, hangokkal és érdekes extrákkal telepakolva. Ahány csillagosra sikerül teljesíteni egy pályát annyi lépést fogunk előre tenni, tehát logikusan leggyorsabban három lépésenként tudunk haladni. Jópofa, szórakoztató, kellemes élmény de nem véltem felfedezni benne az ég világon semmi egyéniséget, vagy újdonságot, szóval számomra csak egy közepes alkotás.

Első Benyomás: 3/5
Orientáció: álló
Melegedés: -

 

LEGO Star Wars: Battles (A Hónap Játéka)

Nagyon úgy néz ki hogy már bele is futottunk a Hónap Játékába. A Lego Star Wars Battles tartalmazza mindazokat a jegyeket amit egy Lego játéktól elvárhatunk; vicces, látványos, izgalmas, eredeti. Mondjuk az eredetiséget lehet pont kihagyhatjuk mert sajnos gyakorlatilag csak egy igencsak jól sikerült Clash Royale klón, ami azért igazságtalanság mert minden ilyen típusú játék az lesz, mivel a CR volt az első ebben a kategóriában. Adott ugye egy felső és egy alsó bázis, és vannak tornyok amik védekezésre szolgálnak. A feladatunk meg az lenne hogy eljussunk az ellenséges bázisig és lőjük ki. Ezt elérni már egy kicsit más mint a CR-ben, ugyanis tornyot csak akkor tudunk építeni ha sikerült magunk mögött hagyni egy-egy szektort a térképen, ebből ugye ott lesz a sajátunk a középső és persze az ellenség szektora amit csak akkor tudunk elfoglalni ha éppen támadjuk a bázisát. A taktikázás és stratégiázás viszont megint teljesen más tészta, kettő frakció lesz mind a kettőt érdemes fejleszteni, mert egy-egy meccs elején random sorsolják ki melyik oldallal leszünk. A jó öreg tank taktika itt is tökéletesen beválik illetve kicsit feldobja a játékmenetet, hogy lesznek hősök is saját képességgel és látványos támadási módszerekkel. Az első kettő alap hős Luke és Vader, lézerkarddal és force push képességgel. Érdekes úgy játszani a játékkal hogy a F2P modell ki lett hagyva belőle, komoly farmolásra van ahhoz szükség hogy legyen elég aranyunk a kártyák fejlesztésére illetve kristályunk arra hogy vegyünk vagy fejlesszünk egy új hőst, de megéri mert állatira élvezetes a játék. Csak azért vettem el egy pontot, mert egyrészt ugye klón, másrészt pedig vannak még olyan gyerekbetegségei a játéknak amiket remélhetőleg hamarosan javítani fognak. Ezekből az első és legzavaróbb hogy nem egyszerre látjuk az egész képernyőt hanem van benne némi scrollozás és ha mi éppen a pálya tetején vagyunk de az ellenség alul támad minket akkor van hogy lefele scrolloz a képernyő mi meg nem látjuk a saját egységeink éppen mit csinálnak. Mindezt leszámítva, hatalmas nagy móka a játék, látványos, vicces elképesztőek a zenék, rengeteg fajta módon játszhatunk, van tournament van számtalan gyűjtenivaló, mindenképpen próbáljátok ki.

Első Benyomás: 4/5
Orientáció: álló
Melegedés: **

 

Thumper+

Régóta nem találkoztam már ilyen eredeti játékkal, a Thumper pocket edition egy rendkívül érdekes ötlet, gyakorlatilag egy ritmus játék, van egy bogárszerű páncélos lény vagy hajó ami hatalmas sebességgel száguld valami sínszerű vonalon, megy a zene ami szinte hipnotikus, pszichedelikus őrület, mutatják nekünk előre a ritmust és nekünk ezt kell követni, van hogy csak tapiznunk kell van hogy jobbra-balra kanyarodni van hogy folyamatosan nyomni, majd ezt váltogatva, egyre gyorsabb ütemben és változatosságban haladunk előre a pályán ami szakaszokra van felosztva. Minden szakaszra kapunk értékelést majd a végén miután legyőztük a Bosst látni fogjuk hogyan teljesítettünk átlagban illetve láthatjuk az egyes szakaszokat is. Persze újra lehet játszani egy-egy pályát, javítani a teljesítményünkön, ember legyen a talpán aki képes lesz „S”-re vagy a legjobbra megcsinálni mindegyik szakaszt és pályát. Egyértelműen a hónap nagy meglepetése, érdekes, eredeti, tökéletesen passzol az Apple Arcade halmazba.

Első Benyomás: 4/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: *

 

Crossy Road+

A Disney Crossy Roadról korábban már írtunk egy ismerkedőt (katt) visszaolvasva érdekes látni, hogy kb. ugyanaz volt a gondom akkor is ami most, azzal a különbséggel, hogy a sima Crossy Roadban azért van valami ami miatt érdemes előre menni, ugrálni, csinálni a feladatokat. Egyrészt van egy tábla ahol challenge-ket vehetünk fel és teljesíthetünk, másrészt lesz egy város amit folyamatosan lehet fejleszteni, unlockolni és szépítgetni. Mindezek ellenére a játéknak kb. semmi értelme, ronda grafika, primitív játékmenet, kihívás van benne de inkább csak szerencsefaktor kérdése meddig jutunk el. Valószínűleg velem van a baj, hogy ez a Frogger-style nagyon de nagyon nem jön be nekem és sose értettem mit szeretnek ennyire benne az emberek. Szóval jelen esetben az értkelésem nem csak egy első benyomás hanem számomra ez egy rossz játék, nem pocsék csak egyszerűen rossz. Az egyetlen jó tulajdonsága hogy vicces, de az édeskevés a sikerhez, legalábbis szerintem.

Szerintünk: 2/5
Orientáció: álló / fekvő
Melegedés: -

 

Tiny Wings+

Emlékszem kétezer évvel ezelőtt a Tiny Wings teljesen elvarázsolt, ekkoriban (kb. 2013) még nem volt olyan erős a mobilos játékpiac mint most, ha kifogott az ember egy jobb címet azt kincsként kezelte, megbecsülte és az esetek többségében több napot esetlegesen hetet, hónapot is játszott vele. Ilyen volt nekem a Tiny Wings, ami egy imádnivaló, feelgood játék. Főszereplőnk egy pici dagi madárka akinek túl kicsik a szárnyai ahhoz hogy repüljön, ezért kitalál egy módszert arra hogy lendületet véve, alaposan nekirugaszkodva vitorlázzon a felhők felett. Feladatunk is csak ennyi lesz, haladunk előre, lejtőn lefelé lendületet veszünk majd felfele ugratva jobban felgyorsulunk, majd az egyik sziget végéhez érve egy hatalmas „juhúúúúúú” kíséretében sebesen átugratunk a következőre. Mindig lesznek teljesítendő feladatok, kellemes kézzel rajzolt grafikával és dallamos zenékkel végigkísérve csak lazulunk és érezzük ahogy a felgyülemlett napi feszültség szépen lassan távozik a testünkből. A + jelzés mint tudjátok arra utal, hogy egy régi klasszikus játékot átvett az Apple Arcade nem változtatnak rajta semmit, viszont megkapjuk az összes felgyülemlett extrát is (DLC). Nem lesz ez másképpen a Tiny Wingsel sem, megkapjuk mind a kettő kiegészítést, viszont kössük fel a gatyeszt mert ezek már borzalmasan nehezek, nem feltétlenül fogunk tőlük ellazulni, inkább csak extra kihívásokat kapunk hogy versenyezni tudjunk a haverokkal. A Tiny Wings jött, látott és győzött, pontosan olyan amilyen volt de még mindig nagyon jó.

Első Benyomás: 4/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: -

 

NBA 2K22 Arcade Edition

Korábban már írtunk EA kosaras játékokról, a helyzet nem sokat változott tavaly óta, az idei Arcade cím is egészen elképesztő bármilyen szempontból nézzük. Döbbenetes grafika olyan élethű animációval hogy el se hisszük mindezt tapiképernyőn élhetjük át, éppen ezért javaslom a AppleTV-t mint közvetítő eszközt illetve ha lehetséges akkor egy jobb fajta kontrollert lehetőleg olyat amit már megszoktunk. A játék menete egyszerű, de a tapasztalatlan játékosoknak elsöprő lehet az a sok gomb amit egyszerre használni kell. Szóval mindenképpen kontrollerrel játsszuk. Számtalan játékmód várja a kedves játékosokat olyan sok lehetőség van a játékban hogy joggal merül fel a kérdés mégis mi ebben az Arcade? Szerintem a nagytestvérek mellett semmi szégyellnivalója nincsen a játéknak, a sport de legfőképpen a kosárlabda szerelmeseinek kötelező beszerezni, főleg hogy kb. ingyen van.

Első Benyomás: 5/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: ***

 

Crayola Create and Play+

Végre egy olyan családi játék ami egy kicsit kisebb korosztály számára készült. Gondolok itt az egészen picikre, a készítők 4+ írnak de szerintem még annál is kisebbeknek való, a kérdés csak az mennyire szeret színezni a pici. Számtalan játékmód közül választhatunk, a játék legfőbb célja hogy fejlessze a pici finommozgását, alkotókészségét és alapvetően mindaz ami egy színezőnek a feladata. Rajzolthatunk vonalakat követve, amiből kialakul egy kép, majd kiszínezhetjük és amit alkottunk akár elmenthetjük a galériába is. Lesz egy jópofa pixelenkénti festegetős mód is és még felsorolni se tudom mennyi minden más. Nem mondom hogy adjunk a gyerek kezébe telefont vagy tabletet, de ha már esetlegesen megtettük akkor inkább ezzel játsszon minthogy a YouTube-ot nézze vagy esetleg még valami annál is rosszabbal pusztítsuk az egysejtjeit. Ezzel legalább fejlődni fog és valami hasznosat is csinálhat mindeközben.

Első Benyomás: 4/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: -

 

Transformers: Tactical Arena

Érdekes hogy pont nagyjából egy időben jött ki a Lego Star Wars Battles illetve a Transformers: Tactical Arena, tekintettel arra hogy mind a kettő egy Clash Royale klón ráadásul mind a kettő a jobbik fajtából. Szóval igazából eléggé nehéz lenne olyat mondani róla amit eddig ne ismerhettünk volna meg a korábbi címekből, de azért megpróbálkozom vele. Kettő különbséget véltem felfedezni, az egyik hogy az epikus (epic) kártyák, olyanok mint mondjuk Optimus Prime, kétféleképpen használhatóak, amikor kiválasztjuk a kártyát rátapizunk még egyszer, ekkor fordul a kártya és rögtön elérhetővé válik az alternatív támadási mód. Ennek a kártyának az esetében a másodlagos támadás a kamion mód amikor is Optimus kocsi formában megindul a legközelebbi ellenséges bázis, torony, épület vagy ágyú közelébe és felgyorsulva jól nekimegy. Ez meglehetősen sokat sebez éppen ezért a másodlagos mód nem négy energiába hanem hatba kerül. Ez ellen a legegyszerűbb védekezési mód ha villámgyorsan eléteszünk egy ágyút, vagy egy olcsóbb épületet hogy ne a tornyot sebezze. A másik érdekesség meg a speckó képesség használata aminek a feltöltődéséhez idő kell és általában az egész arénára hatással van. Nem olyan nagyon erős, de sokszor meg tud minket menteni a kisebb nagyobb számban támadó egységek ellen. Persze idővel ezekből is több lesz, a kérdés már csak az, hogy eljutunk-e odáig. Ugyanis jelenleg nincsen elég játékos aki ezzel tolja ezért könnyen előfordulhat hogy már a második arénában olyan ellenfelekkel dob össze a játék hogy azt se tudjuk mi merre hány óra. Ha ez nem jelent számunkra gondot, kitartóak vagyunk és bőszen farmoljuk a nyert meccsek utáni ládákat, akkor hamarosan mi is megerősödhetünk. Ez talán csak az egyetlen negatívuma, emellett egy jól balanszolt, látványos, nagyon szórakoztató kis klón ez, főleg az Arcade-on belül.

Első Benyomás: 4/5
Orientáció: álló / fekvő
Melegedés: **

 

 

Ennyi fért most ebbe a hónapba, remélem azért tetszett a kis csokrunk, találkozunk egy hónap múlva. A játékokat az Appstore-ban található Apple Arcade-re való előfizetés után lehet letölteni és kipróbálni. Az első hónap ingyenes, utána havi 4.99$, az éves díj 49.99$.

 

Kapcsolódó tatalom:

>>> A Hónap Játéka: LEGO Star Wars: Battles

>>> Apple Arcade 2021 Szeptember

>>> Apple Arcade 2021 Augusztus

>>> Apple Arcade 2021 Július




Kommentek megjelenítése