Vain Glory・Tesztlabor

Alkalmazások - Játékok   |   2016.10.30 - 15:54   |   Írta: Ca$h   |   3725
30. okt Vain Glory・Tesztlabor

DOTA, MOBA, LOL, ha ezek semmit nem mondanak neked, „lapozz” tovább!

Kristálytisztán emlékszem még, mintha csak tegnap lett volna, hogy a fanatikus Warcraft 3-as időkben kijött a custom mapek közül egy, aminek DOTA volt a címe. Sokat toltuk vele, jó volt nagyon, de engem speciel annyira nem fogott meg. Mire észbekaptam, mindenhonnan csak azt lehetett hallani, mekkora hatalmas nagy siker, aztán jöttek ki a hozzá hasonlatos, most már legendának számító címek, mint mondjuk a League of Legends. Külön versenyek és bajnokságok alakultak ki, ma már egy teljesen különálló, hatalmas biznisznek számító ága ez a játékiparnak, az ember komolyan el sem hiszi mekkora.

Logikus volt, hogy hamarosan el fog látogatni tapiképernyőre is, a csoda 2014 novemberében történt, Vain Glory címen, azóta már minden csak történelem. A játék hatalmas nagy siker lett, természetesen már itt is vannak bajnokságok, hirdetett versenyek, közvetítések, hatalmas pénzjutalommal. Az egyszeri játékos, aki éppen hogy csak találkozik ezzel a címmel, esetleg belenéz egy-egy meccsbe, annak felfoghatatlan, hogy mire ez a nagy siker. Jómagam is majdnem beleestem ebbe a csapdába, hiszen hétfőn találkoztam először a játékkal és kb. csütörtökig még úgy voltam vele, hogy nagyon le fogom húzni, aztán elkapott a gépszíj és nem volt megállás.

Az alapfelállás, mint minden ilyen játékban, nem túl bonyolult. Rendelkezésünkre fog állni számtalan hős, pontosabban mondva, látni fogjuk összesen milyen sok van, ha mindegyiket meg akarjuk szerezni meglehetősen sokat kell játszanunk, vagy mindezt természetesen pénzért is meg tudjuk vásárolni. A hősök öt különböző kasztba tartoznak (Assassin, Warrior, Sniper, Mage és Protector), amiknek természetesen megvannak az erősségei és gyengeségei, akkor járunk a legjobban, ha igyekszünk kiismerni mindegyiket és tartani magunkat az adott feladatkörhöz. A kasztokon kívül kettő további csoport lesz, ami területhez kötött, ugyanis a pálya, amin harcolni fogunk, kettő különböző vonalon fog zajlani. Lesz a főút, illetve a lejjebb található dzsungel. Mindkettő területnek megvannak a stratégiailag fontos szerepei, a sikerhez ki kell ismernünk minden lehetőséget.

De lássuk akkor, miről is van itt szó! Adott lesz kettő bázis, az egyik a bal oldalon, a másik pedig a jobbon. A célunk az lenne, hogy eljussunk az ellenfél bázisába és szétlőjük a nagy értékű Vain kristályt, ha ez sikerült, már nyertünk is. Egyszerűnek tűnik, nem igaz? Természetesen ez élesben borzalmasan komplikált tud ám lenni, lássuk hát, miért! A főútvonalon (Lane) történnek a legkomolyabb csaták, ugyanis a mindkét oldalt segítő semleges lények, amik folyamatosan termelődnek ezen az úton, fognak megállás nélkül előre haladni és megtámadni mindent és mindenkit, aki az útjukba kerül. A 3v3-as hősökből álló játékosoknak meg az lesz a dolga, hogy az útban lévő, rendkívül erős tornyokat szétlőjék és mindeközben az ellenséges hősökkel is végezzenek. Akik természetesen ezután újraélednek (respawn), viszont minél többször hal meg valaki, annál több ideig tart a visszatérés. Miközben valaki pihen, lehetősége van arra, hogy az összeszedett aranyból jól bevásároljon a bázisában lévő shopban. Az itteni lehetőségekből is külön cikket lehetne írni, gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy nagymértékben befolyásolja a hősünk fejlődését, hogy milyen felszereléssel és fegyverekkel szereljük fel őket. Szóval, csak okosan mire költjük az értékes aranyat.

Miközben a főúton embereink a poklok poklát élik meg – szó szerint – aközben a lenti dzsungel vonalon történnek a taktikai, ámbátor nem kevésbé fontos csaták. Egyrészt itt találhatóak az aranybányák, amiket elfoglalva – le kell lőni a bányász szörnyet – jóval több aranyhoz jut a csapatunk, több arany, több cuccot jelent, a több cucc pedig nagyobb előnyhöz juttat mindenkit. Aztán nagyjából középen lesz egy extra shop azoknak, akik nem akarnak visszamenni a világ végén lévő főbázisba. Illetve, itt található a hatalmas szörnyeteg a Kraken. Aki őt maga mellé állítja – természetesen ezt is ki kell lőni első körben – annak nagy fegyver kerül a kezébe, ugyanis a Kraken a főútvonal közepén folyamatosan támadni fogja az ellenfeleinket. Mindezek mellett, mindkét oldalon lesz egy barlangszerűség, amit elfoglalva több semleges lény fog a mi oldalunkról termelődni, ezzel is nagy előnyhöz juttatva minket.

Ha ezzel a pár szabállyal tisztában vagyunk és mindenki tudja a dolgát, akkor már csak egy dolog állhat az utunkba, mégpedig az ellenséges játékosok és az ő tudásuk. Ugyanis egy nagy tapasztalattal rendelkező, rutinos játékos nagyon sokat tud változtatni egy-egy meccs végkimenetelén. Fontos ismernünk a hőst, akivel vagyunk, tisztában kell lennünk mindhárom képességével és azzal is, hogy nem vagyunk halhatatlanok, ha túl közel merészkedünk egy ágyuhoz, az pillanatok alatt le tud szedni. Ha belemegyünk az adok-kapok játékba könnyen lehet, alul maradunk, illetve arra is mindig figyelni kell, hogy ha megtámadunk valakit, de az rutinosan nem visszatámad, hanem menekülőre veszi, akkor ha mi nem figyelünk oda és utána eredünk, könnyen csapdába csalhat minket. Illetve, ami még nagyon fontos az a csapat összetétele, ha például mindhárman Protectorral vagyunk, olyan alacsony lesz a támadóerőnk, hogy nyerni igencsak kevés esélyünk marad.

Rengeteget lehetne írni még róla, ami nem csoda hiszen a fél világot lázban tartják ezek a típusú játékok, most már én is látom hogy miért. A Vain Glory méltóan hozza azt az elvárt szintet amit a PC-s nagytesók megkívántak tőle. Az utolsó pixelig vérpofi munka, mindez már a bejelentkező menüből is ki fog derülni, a játékot megelőző training alatt is, a muzsika, az effektek, mind-mind hihetetlen mestermunkák. A szemet gyönyörködtető 60FPS-es grafikáról nem is beszélve, életemben nem láttam még ilyen szép játékot, egészen egyszerűen lenyűgöző. Tény viszont, hogy szükségünk lesz pár nap tanulási időre és arra, hogy valódi PVP csatákba kezdjünk, mert csak ekkor fog kijönni a játék valódi mélysége. Abban ne is reménykedjünk, hogy egy bot elleni csatában át fogjuk érezni, mit jelent a Vain Glory nagysága. Hölgyeim és Uraim, megszületett az első tízpontos játék az oldalon, kellett jó pár évtized, mire eljutottam idáig, de a cél a lényeg, nem pedig az út, hiszen a maga stílusában megtámadhatatlanul tökéletes. Élvezzétek! Próbáljátok ki! Megéri!

Szerintünk: 10/10

 

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.


Kommentek megjelenítése