A hét királyság lovagja・AppleTV (HBO MAX)

AlmaBlogger   |   2026.03.17 - 18:41   |   Írta: Ca$h   |   85
17. márc A hét királyság lovagja・AppleTV (HBO MAX)

Kilencven évvel a Trónok Harca előtt egy legenda születik ...

Zuhog az eső, borús az ég, hideg szél fúj, mintha a természet is úgy érezne, mint Dunk (Peter Claffey) aki éppen szeretett mesterét temeti. Nem sokkal a szomorú esemény után azon gondolkodik, hogy vajon mihez kezdjen azzal a kevés dologgal, amit kóbor lovag mentorától örökölt. Van három lova, amiket eladva akár két évig is királyként élhetne, de utána mi lenne? Koldusbotra jutna, vagy tolvajként végeznék ki valami isten háta mögötti faluban. Végül úgy dönt, hogy elindul a közelben lévő lovagi tornán, hátha nevet tud szerezni magának, útja során ismeri meg a nem mindennapi beszélőkével megáldott, kopasz kisfiút, Egget (Dexter Sol Ansell) akinek legfőbb vágya, hogy részt vehessen a tornán, mint fegyverhordozó. Persze az élet sosem olyan egyszerű, mint azt mi elképzeljük, mivel Duncan nem tudja semmivel bizonyítani, hogy ő is valójában egy lovag, ezért találnia kell valakit a táborban, aki kezeskedik érte, a dolgok ekkor kezdenek csak igazán érdekessé válni. 

Nehéz idők járnak azokra, akik csak a filmes adaptációját szeretik George R.R. Martin epikus történetének, ugyanis miután a Game of Thrones utolsó évadja valami piszkosul rosszul sikerült, az emberek elvesztették hitüket ebben a történetben. George mindeközben 2011 óta nem hajlandó megírni az utolsó két könyvet, pedig a hatodikat már vagy háromszor kidobta a kukába és újrakezdte, pedig volt olyan változat amiből már nyolcszáz oldalt is megírt. Mindennel foglalkozik, egyik novelláját adta ki a másik után, sorozatokban, filmekben segédkezik, csak éppenséggel a Jég és Tűz dalát nem hajlandó befejezni. Egyik ilyen három novellás előzménytörténete volt a „Tales of Dunk and Egg” három részes sorozata (amit egyébként tizenkét részesre tervezett), amit 2015-ben adott ki, A Knight of the Seven Kingdoms cím alatt. Elmondása szerint ezt a történetet szerette a legjobban írni, a szíve csücske volt, amit nagy becsben tartott mindig is. Éppen ezért tartom kicsit furcsának, hogy még csak most kapott megfilmesítést, de valahol értem is ezt a döntést, hiszen a benne lévő számtalan karakter megértéséhez azért szükség volt ahhoz, hogy ismerjük a még száz évvel korábbi Sárkányok Háza epikus történetét. Csak ugye itt meg az volt a baj, hogy mivel a Targaryenek története gyakorlatilag egy történelem könyv, komolyabb párbeszédek nélkül, ami csak események egymás utáni történését írja le, ezért a belőle készült sorozat is pontosan ilyen üres, lélektelen, valahogy nélkülözi az esszenciát ami miatt annyira szeretik az emberek Westeros világát.

A hét királyság lovagja végre visszaadja nekünk ezt az esszenciát, ezt a lelket, azokat az érzéseket amik miatt annyira szerettük az első öt évadját a Game of Thronesnak. Itt végre újra élő és lélegző karakterek vannak, párbeszédek, amik még akkor is értékesek és érdekesek, ha éppen nem szólnak az ég világon semmiről sem és persze visszaadják George R.R. Martin elvetemült, büdös bunkó, paraszt perverz érzelmi világát is, amit leírva átadni lehetetlen, ezt bizony látni kell és megtapasztalni. Ékes példája ennek amikor az első rész, első tíz percében végre valahára megszólal a Game of Thrones imádott zenei fő motívuma, majd vágás és ami utána történik, hát az bizony filmtörténelem, ez nem vitás. Alapvetően ez a laza, vicces mégis mérhetetlenül sokkoló és kőkemény „hangvétel” jellemző az egész sorozatra. Nem tudhatjuk, hogy mi fog történni a következő pillanatban, és bizony bármikor, bárki meghalhat, mert ez még mindig Westeros a javából, ez a történet George szíve csücske, nagy kedvence és nem véletlenül.

A lovagi tornának köszönhetően találkozni fogunk a hét királyság (ami valójában kilenc ugyebár, de nem mondjátok el senkinek) szinte mindegyik jelenlegi uralkodójával vagy örökösével, a legtöbbjük állatira karakteres, érdekes, ellentmondásos személyiség, élő-lélegző emberek, olyan karakterábrázolással amire bizony csak George képes. Valahogy ő mindig megtalálja azokat az emberi vonásokat, ami miatt egy karakter ember lesz, nem csak egy név a sok közül. Természetesen Duncan és Egg lesznek a legjobban kidolgozva, akik folyamatosan alakulnak, fejlődnek, egyre szerethetőbbek lesznek. De nekem például személyes kedvencem Lyonel Baratheon volt, az örökké vidám, elképesztően bátor, mégis életvidám és bohókás uralkodó, aki pillanatok alatt barátra talál Duncan személyében, akire mindig számítani lehet, aki sohasem józan, de tettrekész és hatalmas harcos, két kézzel habzsolja az élet szépségeit, mert imád élni. Ugyancsak nagyon erőteljes és karakteres szereplő Baelor Targaryen, aki rendelkezik minden olyan vonással, ami csak a legjobb királyokra jellemző, neki köszönhetők talán a leghidegrázósabb, legsokkolóbb jelenetek a sorozatban. Alapvetően minden Targaryen nagyon jól ki van találva, látszanak az átfedések a két sorozat között (7Kingdom és House of Dragon) és bevallom nem nagyon számítottam arra, hogy ők is benne lesznek ebben a történetben.

A hét királyság lovagja mint korábban írtam, egy három novellából álló gyűjtemény, aminek az első része a „Hedge Knight” avagy a Kóbor Lovag volt, ezen kívül még van kettő kötet, amiból arra következtetek, hogy a sorozat három évados lesz, de szó van arról is hogy akár hat évadosra is ki tudják húzni, legalábbis nagyon remélem, hogy nem akarnak arra a sorsra jutni mint a Game of Thornes esetében és befejezik időben, akkor amikor kell. A második évad elvileg jövőre jön, bevallom nem számítottam semmi különösre, igazából megnézni se nagyon akartam annyira elvesztettem már érdeklődésem eziránt a történet iránt. De ezek a rövidke harminc perces részek, amikből ráadásul csak hat van, pont kitesznek egy tartalmas és rendkívül szórakoztató esti mozizást, amiben senki se fog csalódni. Sokkal Game of Thrones-osabb bárminél, amit valaha mostanában láthattunk, megvan benne minden amit annak idején annyira szerettünk, csak kicsit lazább, kicsit viccesebb, könnyedebb szórakozás, de nem szabad lebecsülni, mert amikor kell, bizony nagyot tud ütni. A sorozat hatalmas nagy siker volt, annyira, hogy az ötödik rész lett minden idők legmagasabb pontszámát elérő epizódja az IMDB-n, még a Breaking Bad legsikeresebb részét is megelőzte, hozzátenném nem véletlenül ...

 

Szerintünk: 5/5 | IMDb: 8.9 | Rotten Tomatoes: 94% | Metacritic: 74
A Knight of the Seven Kingdoms (season 1 | 2026 -)
Fantasy, Dráma, Akció, Kaland

Rendezte: Owen Harris, Sarah Adina Smith, Andrea Harkin
Írta: Gerorge R.R. Martin (novella), Ira Parker, Aziza Barnes, Hiram Martinez, Ti Mikkel, Annie Julia Wyman
Zene: Dan Romer
Szereplők: Peter Claffey, Dexter Sol Ansell, Daniel Ings, Shaun Thomas, Danny Webb, Finn Bennett, Daniel Monks, Ross Anderson Cara Harris, Bertie Carvel, Sam Spruell, Tanzyn Crawford, Henry Ashton

Játékidő: 6x 30perc

 

 

Ha rendelkezel HBO MAX előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is! Fontos tudni, hogy HBO MAX-ot itthon csak a magyar applikáció letöltésével tudod nézni mobilon, tableten, illetve AppleTV-n keresztül is.

 

Kapcsolódó tartalom:

>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon

>>> HBO MAX applikáció

>>> Apple Original sorozatok 2025

>>> Apple Original filmek 2025

>>> The Wrecking Crew filmkritika

>>> Agatha Christie's Seven Dials sorozatkritika

>>> The Rip filmkritika

 


Kommentek megjelenítése