Surfingers・Ismerkedő

Alkalmazások - Játékok   |   2016.06.27 - 20:23   |   Írta: Ca$h   |   1445
27. jún Surfingers・Ismerkedő

Ekkora rekkenő hőségben nem is létezhet annál frissítőbb érzés, mint amikor ráállunk a szörfdeszkára és meglovagoljuk a hullámokat.

Igen… De vajon mi történhet akkor, amikor a hullámokon kívül képesek leszünk hegyeket, sivatagot SŐT még a felhőket is megszörfölni? Na, hát ehhez már egyértelműen szükségünk van egy klasszikusan debilparádé, idióta, buta, kis játékra, aminek egyetlen célja lenne: a felhőtlen szórakoztatás.

A manapság oly divatos, mobilokon elhíresült egyujjas megoldásra hajaztak a készítők, de sajnos ez nem jött össze nekik. Hamarosan kiderül, hogy miért nem. Alapvetően annyi lenne a dolgunk, hogy a folyamatosan előre szörfölő emberünk előtt vízszintesre hozzuk ki a pályát. Ehhez nincsen más tennivaló, mint az alattunk lévő platformot felfelé, illetve lefelé mozgatni. Abban az esetben viszont, ha túlságosan nagy a szintbeli eltérés, megtehetjük, hogy egyszerre két ujjunkat is használva adjuk meg az irányt. Na, ekkor dől meg az egyujjas projekt. Bevallom, rettenetesen el voltam keseredve miatta – na jó, nem is!

Ahogyan az a címből is kiderült, főszereplőink vérbeli fanatikus szörferek. Lesz is belőlük vagy negyven, akiket úgy tudunk unlockolni, ha elegendő csillagot – már megint csillag – összeszedünk kalandozás közben. Természetesen ezt valódi pénzért is megtehetjük, de miért is tennénk, nem igaz? A játék lényege az lenne, hogy lazuljunk és kikapcsoljunk, nem pedig hogy mindezt mesterségesen lerövidítsük, de persze kinek a papné, kinek a paplan. Van, aki szeret ilyesmire költeni.

A Surfingers egy nagyon laza kis játék, ultracuki, debil grafikával. Füveseknek ideális lesz, ha röhögni akarnak, meg amúgy is nagyon el van szállva agyilag a játék, elég csak végiggondolni mit is csinálunk benne valójában. Kikapcsolódásra hibátlan, már ha elsajátítottuk az irányítást, mert azért reflexekre szükségünk lesz rendesen, ha nem akarunk két másodpercenként platformba harapni.

 

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.


Kommentek megjelenítése