Trump már az Apple-t is megkereste az Ontario-tóval kapcsolatban
Újabb fejezethez érkezett az Egyesült Államok és Kanada között egyre feszültebbé váló konfliktus. Donald Trump amerikai elnök arra kérte az Apple-t, hogy a vállalat térképes alkalmazásában az Ontario-tó neve helyett a „Lake America”, vagyis „Amerika-tó” elnevezés jelenjen meg. A kérést Doug Burgum amerikai belügyminiszter is megerősítette, aki szerint Trump közvetlenül felvette a kapcsolatot az Apple-lel. A vállalat egyelőre ennek nem tett eleget, így az Apple Maps továbbra is a jól ismert „Lake Ontario” megnevezést használja.
A névváltoztatás azonban nem csupán egy térképészeti kérdés. Az Ontario-tó a két ország határán fekszik: délről az Egyesült Államok New York állama, északról pedig Kanada Ontario tartománya határolja. Emiatt a tó neve történelmi és politikai szempontból is érzékeny kérdés. Trump döntése ráadásul egy olyan időszakban született meg, amikor az Egyesült Államok és Kanada között komoly kereskedelmi vita zajlik.
Az Apple egyelőre nem változtatott
Doug Burgum egy televíziós műsorban beszélt arról, hogy Donald Trump megkereste az Apple-t, és arra kérte a vállalatot, hogy a térképes szolgáltatásában is jelenjen meg az új elnevezés. Az Apple azonban egyelőre nem jelentett be, hogy eleget kívánna tenni az amerikai elnök kérésének.
A helyzet azért is érdekes, mert a Google már megtette ezt a vátoztatást. A Google Maps az Egyesült Államokban már „Lake America” néven jeleníti meg a tavat, míg a kanadai felhasználók továbbra is „Lake Ontario” néven látják, míg az Egyesült Államokon és Kanadán kívüli felhasználóknál akár mindkét elnevezés megjelenhet.
A Google azzal indokolta a döntését, hogy az Egyesült Államokban a hivatalos amerikai földrajzinév-rendszerben szereplő elnevezéseket használja. Mivel az amerikai kormány döntése nyomán az új név bekerült az amerikai hivatalos névhasználatba, a vállalat ennek megfelelően módosította a térképet.
Miért akarja Trump átnevezni?
Donald Trump már korábban is kezdeményezett hasonló névváltoztatásokat. 2025-ben például elrendelte, hogy az Egyesült Államokban a Mexikói-öböl helyett a „Gulf of America”, vagyis „Amerikai-öböl” elnevezést használják. A nagy technológiai vállalatok ezt követően az amerikai felhasználóknak szánt térképeken ennek megfelően jelenítették meg.
Az Ontario-tó átnevezése hasonlóan szimbolikus lépésnek tekinthető. A döntés időzítése különösen fontos, hiszen az Egyesült Államok és Kanada között jelenleg jelentős kereskedelmi konfliktus zajlik. Trump kormányzata több kanadai termékre vámokat vezetett be, Kanada pedig válaszlépésekkel reagált. A névváltoztatásnak ezért erős politikai és szimbolikus jelentősége van.
Kanada sem ért egyet a változtatással
A kanadai reakciók gyorsan megérkeztek. Kanada számára az Ontario-tó neve nem egyszerűen egy térképen szereplő megnevezés. A tó történelme több évszázadra nyúlik vissza, és a térség őslakos népeihez is szorosan kapcsolódik.
Maga az „Ontario” elnevezés is őslakos eredetű. Emiatt a név megváltoztatása kulturális és történelmi kérdéseket is felvet. A New York állam területén élő Seneca Nation vezetője szintén bírálta Trump döntését. Szerinte a névváltoztatás figyelmen kívül hagyja az őslakos népek történelmét és a térség kulturális örökségét.
A vita így már nemcsak Washington és Ottawa kapcsolatáról szól. Az őslakos közösségek bevonásával történelmi és kulturális kérdéssé is vált, miközben tovább növeli az egyébként is feszült amerikai–kanadai kapcsolatokat.
Mi lesz az Apple következő lépése?
Egyelőre az Apple nem követte a Google példáját. Az amerikai felhasználók számára az Apple Mapsben továbbra is az „Lake Ontario” elnevezés szerepel. Doug Burgum szerint azonban elképzelhető, hogy hamarosan az Apple szolgáltatásában is megjelenik az új név.
Hogy az Apple végül enged-e Donald Trump kérésének, egyelőre nem tudni. Az viszont már most látható, hogy az Ontario-tó nevének ügye jóval túlmutat egy térképes alkalmazás egyszerű frissítésén: újabb jelképe lett a két szomszédos ország között kialakult politikai és gazdasági feszültségnek.
Forrás: AP