iPhone SE (2nd gen) kontra iPhone 8: ennyivel lett jobb az új belépőszintű iPhone

Tech Hírek   |   2020.04.18 - 00:06   |   Írta: N Marcell   |   3142

A 2020-as SE közvetlen folytatása lett a 8-as szériának, ebből az összehasonlításból pedig eldönthetitek, számotokra melyik generáció a megfelelőbb.

A régóta pletykált iPhone SE a napokban végre hivatalosan is megjelent, és épp olyan, mint amilyenre számítottunk, hiszen az előző generáció receptjét követi: a legfrissebb iPhone-ok hardvere az előző generáció külsőjében, egy iPhone-viszonylatban megfizethető árcédulával. Az iPhone 11 Pro processzorával, a 8 dizájnjával és a 180 000 forintos indulóárával pedig jelenthetem, mindhárom szempont teljesül. Azoknak viszont csalódniuk kellett, akik az első SE méretét szerették volna viszontlátni az újban is – vannak még olyanok, akik a kisebb kijelzők kényelmes kezelhetőségét kedvelik, azonban a 2020-as SE-vel az Apple végleg elvetette az apró telefonok visszahozatalának lehetőségét.

Az SE tehát eggyel nagyobb lett, és szinte megszólalásig hasonlít az iPhone 8-ra, amitől kívülről mindössze csak a középre elhelyezett Apple logó különbözteti meg. Nem hiába választotta az Apple ezt a dizájnt: korábban a nyolcas volt a „gazdaságos”, a legolcsóbb belépő az iPhone-ok világába (amit az Apple-ön keresztül be lehetett szerezni). Ez a cím most azt SE-re szállt, hiszen a megjelenésével a 8 egyből el lett távolítva a termékpalettáról.

 

 

2020 iPhone SE

iPhone 8

Megjelenés

2020

2017

Kezdőár

180 000 forint

Apple-től már nem megvásárolható

Színek

fekete, fehér, PRODUCT(RED)

asztroszürke, ezüst, arany, PRODUCT (RED)

Tárhely

64GB, 128GB, 256GB

64GB, 128GB

Kijelző

4.7 hüvelykes Retina HD 1334x740, 326ppi (pixel-per-inch)

4.7 hüvelykes Retina HD 1334x740, 326ppi (pixel-per-inch)

Vezeték nélküli töltés

Elérhető

Elérhető

Wi-Fi 6

Elérhető

Nem elérhető

Fényerő

625 nits

625 nits

Méret

138.4mm x 67.4mm x 7.3mm

138.4mm x 67.4mm x 7.3mm

Hátsó kamera

12 MP, széles látószög

12 MP, széles látószög

Első kamera

7MP FaceTime HD (max. 1080p-s videófelvétel 30fps-sel)

7MP FaceTime HD (max. 1080p-s videófelvétel 30fps-sel)

Biztonság

Touch ID

Touch ID

Processzor

A13 Bionic

A11 Bionic

Üzemidő

Akár 13 óra videólejátszás

Akár 14 óra videólejátszás

Vízállóság

1 méter mélységben 1 óráig vízálló

1 méter mélységben 1 óráig vízálló

 

Amit a 2020-as SE nyújt

Ahogy láthattátok, kívülről semmilyen előnye sincs az új SE-nek a nyolccal szemben: méretre és súlyra is ugyanolyanok. A kijelzőik is megegyeznek, a különbségeket azonban nem a kinézetben, vagy a megjelenítésben kell keresni, hanem a viselkedésben. Az A13 Bionic chip hatalmas gyorsulást jelent a 8 két és fél éves processzorához képest, amire már csak rátesz egy lapáttal a WiFi 6 elérhetősége (ami gyorsabb működést tesz lehetővé egy stabil internetkapcsolattal). RAM-ban is jobban áll az SE, 3 GB van neki, míg a 8-nak csak 2. A sok RAM az iOS fantasztikus optimalizáltsága miatt sosem volt egy létfontosságú követelmény az Apple telefonjaiban, de hosszú távon azért meg fog látszani az a plusz egy giga is. Az SE-t persze tovább is fogják támogatni, és bár még jó pár évig a 8 is megkapja majd az összes iOS-frissítést, de a három évnyi hátrány  az SE-vel szemben nem elhanyagolható.

 

 

Amit az iPhone 8 nyújt

Először is, hogy ebben a pillanatban megvehető. Igen, ezt az indokot csak a cikk írásától számított egy-két hétig lehet még felhozni, de az biztos, hogy ha valakinek sürgősen van szüksége olcsó iPhone-ra, akkor a 8-at kell, hogy hazavigye. Azért nem állnak meg itt a 8 előnyei: az SE megjelenésével biztos, hogy még a korábbinál is lejjebb fog menni az ára a kereskedőknél, így még jobb ár-érték arányt fog jelenteni, mint korábban. A teljes iPhone-élmény jóval olcsóbban, viszont valamivel kevesebb ideig? Teljesen logikus felvetés, sokaknak tökéletesen meg fog felelni a 8 is. Főleg, ha olyan személynek lesz a telefon, aki nem igényli a legesleggyorsabb teljesítményt, beéri az egy kicsit lassabbal is. Az iPhone 8 egy-két évig még teljesen jó választás lesz mindenkinek, aki szeretne becsatlakozni az Apple világába, anélkül, hogy igazán sokat kellene költenie rá - hiszen valljuk be, a 180 000 forintos árával még mindig nem tartozik a ’low bugdet’-telefonok közé, csak az Apple tollához képest számít olcsónak.

 

 

Forrás: AppleInsider

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése