Látogatóban egy Apple okosotthonban

Tech Hírek   |   2016.11.11 - 21:05   |   Írta: Pausch Rita   |   7877
11. nov Látogatóban egy Apple okosotthonban

A hely, ahol Siri a házvezetőnő és a HomeKit a komornyik.

Az okosotthonok gyakorlatilag már nincsenek annyira távol időben, sőt térben sem, mint amikor még gyerekként a Jetson család automatizált otthonát néztük kikerekedett szemekkel.  Már Magyarországon is lehet olyan újépítésű okosotthonokat foglalni, ahol a lakást automatizált funkciókkal adják át, amikor elkészülnek.

Az Apple okosotthona is igazán impozáns, noha egy picit hiányolható az igazi innováció. Ez pedig megint csak baj, hiszen az Amazon és a Google a versenytársak ezen a területen. Az előző két tech óriással ellentétben az Alma maga pedig nem is készít eszközöket a projektbe, az Apple TV kivételével a digitalizált otthon kiegészítőit mind harmadik felek gyártják. Tehát a mások által gyártott eszközök kompatibilisek az Apple HomeKit rendszerrel, és mind egységet képeznek a Home alkalmazással.

A Techcrunch újságírója meglátogatott egy Apple HomeKittel felszerelt házat Kaliforniában. Ebbe az okosotthonba, több mint 100 HomeKit eszközt telepítettek, többek között pl. sötétítőket, termosztátot és okos zárat.

 

 

Ahogy a videóban is látható, Home alkalmazás segítségével minden eszköz könnyedén vezérelhető, sőt akár csoportosíthatók is, hogy egy utasítással lehessen őket kezelni. Láthatjuk például, ahogy az újságíró „Mozi” üzemmódba állíttatja Sirivel a nappalit, hogy az Apple TV-n megnézhessen egy jó filmet. Ehhez Siri lehúzza a redőnyöket, lekapcsolja a lámpákat, akár ideális hőfokot állít, ha szükséges.  

Ebből persze az is következik, hogy a vezérlést az alkalmazáson keresztül lehet a szokásos érintéssel is végezni, de akár Siri is utasítható szóban.

Az Apple TV egyfajta HomeKit hubként üzemel az okosotthonban. Például rajta keresztül bezárható a garázsajtó, majd megtekinthető a felszerelt kamera képén, hogy minden rendben működött-e.

Az ilyen automatizált otthonoknál kiemelten kényes kérdés a privát szféra és a biztonság. Ezért az Apple megköveteli minden harmadik féltől származó eszköz gyártójától, nemcsak a legmagasabb fokozatú titkosítást, de azt is, hogy minden fizikailag is működtethető legyen.    

Az okosotthon felé vezető rögös úton egy belépő szintű csomag tartalma lehet egy Smartplug, aminek a segítségével, a Home appon keresztül már az erre alkalmas lámpákat, termosztátot, ventilátort és néhány más eszközt is lehet irányítani.

Kapcsolódó cikk:
Az iOS 10 segítségével irányíthatjuk a lakásunk elektronikai berendezését
Aludj jól!



Kommentek megjelenítése