Új kínai csúcsmobilok Európában - ott leszünk a bemutatón

Tech Hírek   |   2016.01.25 - 08:40   |   Írta: H.A   |   1662
25. jan Új kínai csúcsmobilok Európában - ott leszünk a bemutatón

Hamarosan a Coolpad müncheni termékbemutatójáról tudósítunk.

Míg néhány évvel ezelőtt még egyértelműen a finn Nokia uralta a mobilpiacot, addig ennek az időközben már a Microsoft kezébe került cégnek a részesedése mára lényegében már csak kerekítési hibaszázalék szintjén mérhető. Jelenleg a Samsung ül a trónon, azonban simán benne van a pakliban, hogy ez a dél-koreai vállalat hamarosan jelentősen vissza fog sorolódni, melynek okozója várhatóan nem is annyira a nagy rivális Apple, hanem sokkal inkább a kisebb-nagyobb kínai gyártók lesznek. Itt van rögtön például a Huawei, a Lenovo, a ZTE, a Xiaomi, illetve a Coolpad, mely cégek egyre komolyabb veszélyt jelentenek az úgymond nagy és neves patinás mobilgyártókra. Jelen írásunkban és az elkövetkezendő napokban kiemelt figyelmet szentelünk a Coolpadnek, mely a jelek szerint minden korábbinál komolyabb nemzetközi támadásra készül.

Komoly háttér
Bár a Coolpad márkanév hazánkban egyelőre csak viszonylag keveseknek hangzik ismerősen, rögtön az elején nem árt tisztázni, hogy ezt a shenzeni székhelyű céget még 1993-ban, tehát immár 23 éve alapították.

A teljes cikk itt olvasható HasznaltAndroid.hu 


Kommentek megjelenítése